2017. aug. 20.

Semmi sem történt

Nem tudom mit írjak. Nem történt semmi. Nem voltunk sehol, itthon a négy fal között töltöttük az államalapítás ünnepét. Őszintén szólva nekem aztán nem is volt semmi ünnepi hangulatom, azok után meg még majdnem az életkedvem is elment, amikor eszembe ötlött, hogy holnap már megint hétfő, és menni kell hajnalban dolgozni. Oké, legalább némi változatosságot jelent, hogy három hét délutánosság után most majd reggeles leszek, gondolom szerdára már pont ki is leszek purcanva attól az alig négy órányi alvástól, amit majd minden éjjel produkálok.
Nem vagyok valami motivált semmilyen irányban. Lennének tennivalók, kisebbek-nagyobbak, amikkel elfoglalhatnám magam, és lehet, hogy még jó is lenne, mert menet közben megjönne a tettvágy és a motiváltság, de nehezen veszem rá magam bármire is a kötelező dolgokon kívül.
Igen, még a blogot is úgy írom, mint afféle kötelező napi feladat, ami persze látszik is rajta... de arra most nem érzem magam alkalmasnak, hogy úgy tudjam elmondani, ami belül van, hogy érhető legyen, és nem tűnjek se idiótának, se olyannak, akit meg kell menteni.

2 megjegyzés:

  1. Van ilyen időszak is. Nálam is ;) Lesz ez jobb is :)

    VálaszTörlés
  2. Itt se történik semmi. De nem is baj, én ezeket is szeretem. Mi sem voltunk sehol az ünnepen, megmondom őszintén nekem már egyik ünnep sem az igazi az országban, amióta ilyen a politika. Úgy hogy jobb volt itthon.

    VálaszTörlés