2017. aug. 14.

Megint rinya

Pedig esküszöm, hogy nem vagyok örökké negatív, de most ezt még muszáj kiadnom magamból. Már csak azért is, mert még soha, semmi jó nem származott abból, amit sokáig magamban tartottam.
Vajon van olyan, hogy vízmérgezés? Vagy ivás-sokk? Vagy valami ehhez hasonló? Mert ma az történt velem, hogy miután megittam majdnem a teljes palack vizemet fél kilencre (és még akkor egy óra hátra volt a munkaidőből, de egy órával korábban kezdtünk, úgyhogy akár ugyanott tartottam, mint múlt héten ilyenkor), egyszer csak azt éreztem, hogy mindjárt végem van, annyira fáj a gyomrom és a hasam között körben valami. Szó szerint úgy éreztem, hogy ki kell onnan menekülnöm, mert akármi is fog történni ezek után, az nem lesz jó nekem. Levert a víz is egy pillanatra. Kicsit be is pánikoltam, mert munkahelyen, munkaidőben, munka közben elájulni nem lenne jó móka. Aztán kicsit jobb lett, átmenetileg, hogy aztán még a munkaidő végéig ugyanezt átéljem vagy háromszor.
Nem ettem semmi olyat, aminek ilyen hatása kellett volna, hogy legyen. Csak ittam. Mondjuk az is előfordulhat, hogy a kakaó volt a ludas, amit ittam este az automatából. Fogalmam sincs. De annyira nem volt jó érzés, és még mindig érzem magamon az egésznek a nyomát (itthon már jobban lettem, a fürdővíz volt a leginkább jótékony hatású a fájdalomra), hogy most épp azt gondolom, hogy holnap nem fogok inni, csak keveset.
Rinya befejezve. Holnap szigorúan csak kellemes hangvételű poszt következhet.

2 megjegyzés:

  1. Letezik olyan, hogy vizmergezes, de - bar nem vagyok orvos - szerintem inkabb a gyomroddal lehetett valami, mert a vizmergezeshez altalaban hirtelen kell nagymennyisegu vizet inni. http://m.webbeteg.hu/cikkek/elsosegely/4541/a-vizmergezesrol

    VálaszTörlés
  2. Van olyan. Állítólag 5-6 liter víznél kezdődhet.

    VálaszTörlés