2017. aug. 4.

Kihívás teljesítve

Időközben rájöttem, hogy nem vasárnap kell nekem erről írnom, mert a munkaidőmre szólt a kihívás, nem másra, az meg másfél órával ezelőtt letelt erre a hétre. És.. tádáám.. teljesítettem a kihívást, szépen összegyűlt a fiókomban öt darab másfél literes üres palack ebből:


Oké, lehet legyinteni, hogy ez is valami? Napi másfél liter vizet meginni egy nyolc és fél órás műszak alatt? Azért akik ismernek engem, azok tudják, hogy ez nálam teljesítmény a javából. :) Bent a raktárban a kánikula ellenére is abszolút olyan volt a hőmérséklet, ahol egyáltalán nem volt melegem, úgyhogy nem éreztem azt, hogy olyan nagyon szomjas lennék. De elhatároztam, hogy a héten, ha törik, ha szakad, lenyomom ezt a másfél litert. És most büszke vagyok magamra, hogy megcsináltam, mert volt olyan nap, amikor a hányinger kerülgetett az ivás gondolatára is, és meg kellett egy kicsit erőszakolnom magam, hogy attól még tegyem meg. :) 
Jövő hétre más kihívást szánok magamnak (még nem tudom mit), de igyekszem azért ezt is megtartani, hátha sikerül beépítenem őszig az életembe, és ha igaz, amit olvastam már erről a témáról több helyen, egy idő után sokkal több folyadékot fog igényelni a szervezetem is. De azért, hogy ne undorodjak meg, jövő héten inkább a lime-narancs-grapefruitos verziót vetem be. :)

3 megjegyzés:

  1. Szerintem nagyon jó kihívást találtál magadnak elsőre, és gratulálok a teljesítményedhez. Nem ismerlek annyira, de a posztjaidból tudom, hogy ez komoly tett volt a részedről. Remélem, a mindennapjaid részévé válik a több folyadék fogyasztása, az okosak szerint segíthet valamennyit a fejfájásokon is.

    VálaszTörlés
  2. Szuper kihívás és ügyes vagy, hogy tejesítetted.

    Azért arra vigyázz, ne cukros üdítőkből akard teljesíteni, mert az nem jelent folyadékpótlást, sőt, állítólag inkább elvonja a szervezetből.

    VálaszTörlés