2017. júl. 2.

Már el is telt

Hipp-hopp, mire kettőt pislogtam, már el is telt ez a hétvége. Szinte minden belefért, aminek muszáj volt, nagyjából meg is vagyok elégedve magammal. :) Olyan, hogy teljesen elégedett lennék, ritkán van, úgyhogy ez már teljesen jó állás.
Az a legjobb az egészben, hogy holnap ugyan hétfő lesz, de pánikra semmi okom nincs, mert csak három napot dolgozom már a héten, és aztán nagyon sokáig nem fogok munkára gondolni. A kollégáim azért eszembe fognak jutni, mint mindig, biztosan lesz olyan is, aki majd ír nekem viberen, vagy messengeren, és lesz olyan is, aki fel fog hívni, hogy megkérdezze, hogy vagyunk, hogy telik a nyaralás. Ez így pont jó is lesz, mert gondolunk egymásra munkán kívül.
Van még azért bőven dolgom ebben a három napban is, maradt le egy-két dolog a rossmannban (nem lenne muszáj bevásárolnom, mert ott is van dm is, rossmann is, de csak az itteniben érvényes a kupon, amim van, akkor meg ennyit megér.)
Úgyhogy nagyon időm sem lesz azon morfondírozni, hogy mikor lesz már szerda délután, amikor hazajövök a munkából, mert pont úgy lesz, mint ezzel a hétvégével. mire kettőt pislogok, már megint eltelik három nap is. Nem bánom én, csak a nyaralás alatt álljon meg az idő. :)

2 megjegyzés: