2017. jún. 14.

Elképesztő

Vagy még inkább felháborító, és nem is tudom még milyen jelzőket tudnék használni erre az egészre. Ami tulajdonképpen abszolút tökéletes pontot tett Erik teljes nyolc évére, amit eltöltött az általános iskolában. Nekem fáj az egész, és el sem tudom képzelni, hogy milyen ember ez, aki ilyet képes volt megtenni egy gyerekkel? És milyen emberek azok, akik az ilyet hagyják gyerekek között lenni nap mint nap?
Történt, hogy ma elbúcsúztak a gyerekek az őket tanító tanároktól. Ahogy írtam, megvolt mindenkinek az egy szál virág, meg az osztályképek borítékban. Tegnapelőtt kihúzták, hogy ki kinek fogja átadni. Erik is kihúzta a maga tanárát, naná, hogy pont azt, akivel kölcsönösen nagyon nem bírják egymást. De volt benne betyárbecsület, és nem akart cserélni, ha már így alakult, akkor ő végigcsinálta. Erre ez az ember (írhatnám helyette, hogy ez a mocsok, de akkor én sem lennék különb nála) közölte, hogy nem fogadja el tőle/tőlük az ajándékot, és ne is köszönjenek neki többet az utcán sem.
Amikor ezt Erik elmesélte, majdnem sokkot kaptam. Ki kellett mennem a lakásból is, hogy ne sírjam el magam előtte. Fel nem foghatom, hogy egy felnőtt ember hogy hozhatott ilyen helyzetbe kamasz gyerekeket? Hogy tudta megtenni, hogy így porig alázzon valakit, aki épp egy utolsó gesztust tesz felé? Fel vagyok háborodva, és legszívesebben jól megráznám ezt az illetőt... szép emléket adott búcsúzóul ennek az osztálynak. :(

9 megjegyzés:

  1. Megértem. Én is mesélhetnék sokat arról, ami nálunk is megy. Dius, próbáld meg túllépni, valami új és remélhetőleg jobb kezdődik! Szegény gyerek, végig kínlódhatta ezzel a "tanárral" az éveket és most még ez is.....az ilyet kellene eltanácsolni a pályáról. Én is alig várom, hogy vége legyen az általánosnak. :(

    VálaszTörlés
  2. Az egykori gimis ofőnek egy szép könyvet vettünk, ő azt mondta anno, hogy annyira utál minket, hogy rögtön felajánlja az iskolai könyvtárnak. Azóta eltelt néhány év és én nem mentem el a temetésére(gyakori volt a butácska megszólítás,azt mondta, annyira gyenge vagyok, hogy meg se próbáljam a nyelvvizsgát... aztán találkoztam vele az egyetemen, ahol én végeztem, ő akkor kezdett, kiderült főiskolai diplomája volt)
    Most tanítok és a nyolcadikos búcsút végigsírtam, annyira édesek voltak.

    VálaszTörlés
  3. Nekem is van hasonló élményem. Amikor a gimiben a torna tanárt búcsúztatuttuk virággal és egy kerémia bögrével (világosan emlékszem rá, biztos pont a folytatás miatt). Átadtuk annak rendje és módja szerint, majd a tanár úr nem azt mondta, hogy meg van hatva, sok sikert az érettségihez vagy valami...hanem hogy ő legszívesebben nem is fogadná el tőlünk az ajándékot, mert azt érdemelnénk....Emlékszem, nem szólt senki semmit, csak pislogtunk egy darabig ott a folyosón, aztán tanárúr eltűnt....Rosszul esett és nem is értettem. Nem voltunk egy minta osztály, de mindez őt minősítette, azt hiszem. De persze nem erre emlékszem első sorban, hanem hogy az angol-töri tanárnénink hogy sírt, amikor elköszöntünk tőle...
    Popianyu

    VálaszTörlés
  4. Hááá, nekem ilyen élményem nem volt, lehet, hogy ezért döbbentem le annyira... Mindennel egyetértek, amit írsz Dius, de talán Erik hamarabb lerázza magáról, mint gondolnád, az meg tényleg remek, hogy többet már nem tanítja, sőt, beszélni sem kell ezzel a bunkóval!

    VálaszTörlés
  5. Az ilyen embereket én csak a pszichológusok álmának szoktam hívni. Milyen klasszul el lehetne vele beszélgetni, hogy vajon mi okozhatja nála azt, hogy az elmúlt 4 négy évben nem sikerült neki egyetlen egy maradandó, örömteli emléket nyújtani. el nem tudom tudom képzelni, hogy lehet egy osztályt kompletten utálni.... Meg egyáltalán... Gondolj arra, Dius, és Erik is, hogy mennyire sanyarú élete lehet ennek az embernek, hogyha még a gyerekekben sem látja meg a jót és az örömöt...

    VálaszTörlés
  6. Atyaúristen, milyen világ ez, hogy manapság ennyi a (finoman szólva) alkalmatlan tanár???
    Dius, az én ifjúkoromban volt egy mondás: nem az a lényeg, hogy mit mond, hanem hogy KI mondja. Hát eszerint kell kezelni ennek az embernek a viselkedését, legalábbis meg kell próbálni. :(

    VálaszTörlés
  7. én azt nem értem, hogy taníthat ilyen ember közösségben, nem fúrják ki a többi tanárok, igazgató???? Sajnálom, helyette is!:-(

    VálaszTörlés
  8. Azt a kívánságát azért teljesítsétek, hogy ne köszönjetek neki az utcán..."csak hogy örüljön" (b+) - bocsi)

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm, hogy mindannyian együtt éreztek, és velem együtt dühöngtök. És szörnyű, hogy mennyi mindenkinek van hasonló élménye.

    VálaszTörlés