2017. jún. 30.

Péntek

Az a jó a péntekekben, hogy (legalábbis mostanában) biztos lehetek benne, hogy másnap nem kell mennem dolgozni. Egy tökéletes világban úgy lenne, hogy soha, egyikünk sem megy sem szombaton, sem vasárnap, de tökéletes világ nincs. Legalábbis olyan nincs, ahol minden ugyanilyen lenne, és mégis megváltoznának azok a dolgok, amiket nem szeretek. :)
Ez a hétvége nem lesz a legpihentetőbb, mert rengeteg dolgom van, amit meg kell csinálni, el kell intézni, stb. stb. De lesz időm a láblógatásra bőven majd jövő hét közepétől, úgyhogy ezt simán beáldozhatom.

2017. jún. 29.

Már megint

Megint egy olyan csütörtök este van, amikor alig négy óra alvás után majd fel kell kelni, és menni kell dolgozni. Ez nem panasz, bár már most felnyögök a gondolatra, hogy milyen lesz hajnali négykor kelni. (és tuti, hogy nem is fog menni, csak majd hosszas könyörgés után)
Azzal biztatom magam ilyenkor mindig, hogy de cserébe milyen jó lesz majd holnap délután elmenni a fodrászhoz, és újra eltüntetni az ősz csíkot a hajamból, meg kicsit megritkíttatni, kicsit vágatni belőle, hogy majd újra lélegzethez jusson a fejbőröm.
És utána már kezdődik is a hétvége, amikor ugyan tengernyi tennivaló vár rám, de semmi gond.. már bőszen a nyaralásra készülünk. :)

2017. jún. 28.

Kihasználtuk

A mai nap minden percét.
Igaz, hogy reggel rettenetesen nehezen tudtam felkelni (csak kilenckor sikerült), és volt egy negyed óra is ébredés után, amikor azt gondoltam, hogy ez nem az én napom lesz.
De ezen túllendülve először elmentünk Erikkel beiratkozni az új iskolájába. Nem volt túl szerencsés a szervezés, mert iszonyatosan sok időt töltöttünk ott, gyakorlatilag háromszor álltunk sorba mindig ugyanazokat az adatokat elmondani, amiket kitöltöttünk papíron is. Majdnem három óra volt az egész tortúra, és ott is volt olyan ötpercem, amikor úgy éreztem, hogy én ezt nem bírom ki, mindjárt össze fogok itt rogyni. Nem is melegem volt, mert izzadni egyáltalán nem izzadtam, de olyan szomjúság-érzésem volt, hogy majd' belepusztultam.
Ez után jött a következő kör intéznivaló. Patrikkal kellett Székesfehérvárra menni, hogy a diákmunka szövetségnél aláírjuk a szerződését. Nekem is alá kellett írnom, mert még nincs tizennyolc éves. Itt is eltöltöttünk a papírmunkával egy kevés időt, de ekkor már tudtam, hogy amint ezen túl vagyunk, már tök jó lesz innentől minden a nap hátralevő részében.
Mert még délelőtt, valamelyik sorbanállás közben megbeszéltük Balázzsal, hogy Fehérvártól már csak egy "ugrás" a Balaton, menjünk. :) És mentünk. :) Mondhatjuk úgy, hogy tartottunk egy nyaralási főpróbát, mert megnéztük magunknak a strandot, a fiúk fürödtek egy jót, ettünk egy fagyit, majd aztán a naplementében átmentünk komppal Szántódról Tihanyba, hogy onnan este tízre érjünk haza.
Minden percét imádtam az egész napnak, mert abszolút gondtalanul együtt voltunk, azt csináltuk, ami épp eszünkbe jutott. Ilyen nagyon ritkán van, mindig mindent ki kell logisztikázni, hogy beleférjen, mindenkinek jó legyen. :)

2017. jún. 27.

Mikor lesz már hétvége?

Ahogy számolom visszafelé a nyaralásig hátralévő napokat, úgy vagyok egyrészt egyre izgatottabb, és reménykedőbb, másrészt meg egyre fáradtabb. Ma már voltak olyan holtpontjaim agyilag, hogy magam is igencsak meglepődtem rajta.
Nagyon jókor jön most ez a holnapi beiratkozás, és hogy nem kell menni dolgozni, mert képtelen lennék négykor felkelni szerintem. Na jó, valahogy csak megoldanám, de sokkal jobb ez így.

Ja, és azt el sem meséltem, mert tegnap a bizonyítványokkal voltam elfoglalva, hogy tegnap este futottunk egy kisebb kört Patrikkal. Az, hogy ő simán egy féltávot rám vert, egyáltalán nem meglepő. Az, hogy én konkrétan azt éreztem az utolsó métereknél, hogy biztos meghalok, az viszont meglepő volt. Mert tudom én, hogy nem vagyok valami fitt, de hogy ennyire ne legyek az, az elég gáz... Azt nem mondom, hogy rendszeres futásra adom a fejemet, de lehet, hogy néha-néha ráveszem magam. Hátha lesz ebből a puding-állapotból valami más is. :D

2017. jún. 26.

Bizonyítványok

Megmutatom, akkor is, ha nem feltétlenül kell(ene) mindenre büszkének lenni. Én mégis büszke vagyok mindegyikre egyformán.

Patrik (11.osztály)

Magatartás: jó
Szorgalom: jó
Magyar nyelv: jó
Irodalom: jeles
Angol nyelv: jeles (és az emelt szintű érettségi is jeles lett)
Német nyelv: közepes
Matematika: jó
Történelem: jeles
Biológia: közepes
Fizika: közepes
Művészetek: jó
Testnevelés: jó
Hit-és erkölcstan: jó
Földrajz fakultáció: jeles
Történelem fakultáció: jeles

Erik (8.osztály)

Magatartás: rossz
Szorgalom: hanyag
Magyar nyelv: elégséges
Irodalom: közepes
Történelem: közepes
Angol nyelv: jó
Matematika: elégséges
Informatika: jó
Fizika: közepes
Biológia: elégséges
Kémia: közepes
Földrajz: elégséges
Ének-zene: közepes
Rajz: közepes
Technika: közepes
Testnevelés: jó
Hit-és erkölcstan: jeles

Azért itt hozzátenném, hogy én nem felejtettem el, hogy ez a gyerek a kettes magyarjával és a kettes matekjával az évfolyam második legjobb felvételijét írta.

Roland (5.osztály)

Magatartás: jó
Szorgalom: jó
Magyar irodalom: közepes
Magyar nyelv: jó
Történelem: közepes
Angol nyelv: jeles
Matematika: jó
Informatika: jeles
Természetismeret: jó
Ének-zene: jó
Rajz: közepes
Technika: jeles
Testnevelés: jeles
Hit-és erkölcstan: jeles
Tánc-és dráma: jó

Az irodalom jegy az olvasónaplón múlt, amit nem csinált meg. :D Én meg úgy vagyok vele, hogy bánja kánya.. a rajzot nem értem.. ennek a gyereknek hármast adni? Aki olyan rajzokat készít, hogy csak lesünk?

2017. jún. 25.

Semmiség

Hú, de nagyon meg fogom én ezt bánni holnap hajnalban. Mármint hogy még nem alszom. Azt már most lehet borítékolni, hogy legalább kétszer fogok stikában még öt-öt percre visszabújni a takaró alá, hogy aztán egyszer csak rémülten felugorjak az ágyból, hogy atyaég, Balázs mindjárt itt hagy. :D :D
Ennek ellenére sosem vagyok képes rá, hogy időben lefeküdjek. És különben is, most már úgy vagyok, hogy szépen számolgatom, hogy a nyaralásig már nem is kell olyan nagyon sokat dolgozni. Két délelőttös nap, egy szabi, egy délutános nap, egy délelőttös nap, két hétvégi nap, és utána már csak három délutános nap. :) Ez így nagyon jól hangzik. :)
A bizonyítványokat nem felejtettem el egyébként, és az idén sem marad el, csak megint elfelejtettem Patriktól elkérni, fejből meg azért nem tudom a jegyeket, kell a puska.

És remélem, ma kicsit mindenki fellélegzett, akinek melege volt. Esett is, le is hűlt valamennyire, szóval ... holnaptól meg készüljetek... :D

2017. jún. 24.

Elballagott

Jó pár éve várok/várunk már erre a napra Erikkel kapcsolatban. Annyi sok minden nem úgy sikerült, ahogy azt megérdemelte volna, hogy semmi olyan érzelem nem maradt bennem a végére, amitől tudnék csak a jóra emlékezni. Mert persze, az is volt azért ennyi év alatt.
Így aztán ma majdnem sikerült teljesen felülmúlnom önmagam, és egy könnycseppet sem ejtenem, de végül, amikor Erik egyik osztálytársának az anyukája lépett oda hozzám, hogy elköszönjön, csupa könnyes szemmel, akkor aztán nálam is eltört a mécses. És még ezek után az osztályfőnöke is sírásra görbülő szemmel készült elköszönni... Szóval, a végén azért mégis..
Ettől a kis közjátéktól eltekintve azért leginkább csak örültem a fiammal együtt. Azt kívánom neki, hogy tudja elfelejteni, vagy ha azt nem is, tudjon inkább építkezni ebből, amit itt átélt, és leginkább pedig, hogy a sors kárpótolja őt felejthetetlen és fergeteges középiskolás évekkel.

Ahogy érezte... :)

Utolsó kézfogás
Virágok
Mert nála így van ez.. fele-fele...

Torta
És végül.. vagyok olyan elvetemült, hogy megmutassam, végül felvettem az új, rózsaszín ruhámat, pedig még tíz perccel indulás előtt majdnem átöltöztem (köszi Eszter a biztatást)



2017. jún. 23.

Micsoda nap

A szemem leragad, és  majdnem két órát töltöttem vasalással. El sem tudom képzelni, mi lenne akkor, ha lányaim lennének. :D
De a mára előirányzott dolgok közül minden megvan. A virág itt van, a szalagok végszóra elkészültek, és nagyon tetszik Eriknek, amit rajzoltattunk rá. :) Holnap elballag. (és én semmi szomorúságot nem érzek emiatt, csak végtelen megkönnyebbülést)

És jutott mára egy fantasztikus meglepetés. Megérkezett a nyaraló kulcsa, ezúttal személyesen hozták el nekünk. Nagyon jót beszélgettünk, még úgy is, hogy feljönni nem tudtak, mert egyiküknek épp a talpát műtötték mielőtt hozzánk jöttek, így rálépni még nem tudott. Hihetetlen jó élmény volt, ahogy velük kapcsolatban eddig is minden.


2017. jún. 22.

24 év után

Szerintem még ő sem tudja, hogy az, amikor éppen huszonnégy évvel ezelőtt olyan szívdobogva vártam azt a bizonyos csókot tőle, és azokat az elsuttogott szavakat mennyit jelentett nekem. Nem akkor szerettem bele, hanem már hónapokkal azelőtt. Tizenöt éves csitriként, éppen az ő legjobb barátjával jártam akkor, ő pedig az én unokahúgommal, és még ma is emlékszem arra a pillanatra, amikor rádöbbentem, hogy nekem bizony ő kell. Onnantól nem volt más, bármi történt is, csak lestem az alkalmakat, amikor összemosolyoghatunk, kerestem azokat a pillantásokat, amikbe bele lehet kapcsolódni, és elnyújtani a végtelenségig. Néha el voltam keseredve, hogy ő semmit sem vesz észre ebből.
És akkor, éppen ma huszonnégy éve mégiscsak eljött az a pillanat, ami nem múlik el. Akkor sem, ha azóta már közös életünk sokadik fejezetét írjuk, és vannak mögöttünk bőven hullámvölgyek is a rengeteg hullámhegy mellett. Még mindig pont ugyanúgy megdobban a szívem, ha nem találkozunk egy fél napot, és meglátom. Még mindig pont ugyanúgy várom és vágyom az érintésére, a csókjára, és az ölelésére, mint akkor, először. Még mindig a világot jelenti, ha rám mosolyog, vagy épp megölel.
Még mindig ugyanolyan fülig szerelmes vagyok belé, mint akkor.

2017. jún. 21.

Ilyen is van

Vannak olyan napok, amikor ufónak érzem magam, mert valahogy minden úgy jön ki, hogy meg kell magyaráznom, hogy én mit miért gondolok úgy, ahogy. És nem akarom megmagyarázni, mert nem értem, hogy miért is nem lehet elfogadni az én gondolkodásomat?
De vannak olyan napok is, amikor azt érzem, hogy jó lenne ufónak lenni inkább, és egy másik helyről szemlélni ezt a világot, mert olyan sok minden nem tetszik itt, hogy könnyebb lenne így.

De mindenen túl lehet lépni, és kell is, mert jönni fog a holnap, amikor majd minden kezdődik elölről. És amúgy alapjáraton a világ csodaklassz hely, csak néha kell ufónak lenni is.

2017. jún. 20.

Így jó

Mondhat akárki akármit, sokkal jobb lenne a világ, ha mindig napsütés lenne, és jó meleg. :) Tudom, tudom, szükség van az esőre is, meg minden, úgyhogy egye fene, azt nem bánom, ha mondjuk éjszakánként esik. Ne legyen azért minden éjjel, mert az uncsi lenne, meg akkor nem tudnánk a tetőablakot nyitva hagyni éjszakára.
De szerintem ilyenkor, amikor már nyár van, mindenki sokkal vidámabb, nyugodtabb. Még azok a dolgok is könnyebben mennek, amik amúgy nehezünkre esnek. Najó, nem általánosítok, mert persze, én is hallottam már ma is olyat, hogy szörnyülködtek egyesek azon, hogy milyen meleg van (én meg azon, hogy basszus, ez az ember nem fázott eleget egész télen?), és jajjmilesz most, mert jön a hőségriadó. Na, csak jöjjön. És maradjon is itt akármeddig részemről, mert én ilyenkor működőképesebb vagyok, mint valaha. Engem aztán nem zavar a meleg, pedig tetőtérben lakunk, és én is járok gyalog bevásárolni, szoktam cipekedni is, de még azt is élvezem, hogy végre ilyenkor megizzad a hátam, és majd' szomjan halok, mire hazaérek.
Amikor majd a következő életemet fogom élni, nagyon remélem, hogy Kaliforniába fogok újra megszületni, és kedvemre kiélvezhetem a jó időt és a napsütést. Nyilván Balázsnak is ott kell majd lennie, mert nélküle mit sem érne az egész.. :)

2017. jún. 19.

Házi feladat

Nekem, nektek, kicsiknek, nagyoknak... a nyári szünetre. :)
Én most ezt a facebookról hoztam, de ahogy láttam egy ottani kommentben, az eredeti ötlet valamikor a szeretlekmagyarorszag.hu oldalon is fent volt. Sajnos most már nincs annyi időm, hogy rendesen kikeressem az ötletgazdát, de remélem, nem haragszik, hogy én is "elloptam". Főleg, ha megígérem, hogy igyekszem a házi feladatot maradéktalanul teljesíteni is.


Ki csatlakozik hozzám?

2017. jún. 18.

Kíváncsian várom

Mostanában valamit tartogat nekem a sors. Itt van mindenféle jel formájában előttem, de nem tudok rájönni, és minél többet töprengek, annál inkább össze is vagyok zavarodva, meg hülyeséget hülyeségre halmozok. Az biztos, hogy történni fog valami. Az is biztos, hogy mostanában rengeteget változtam, és olyan "magamnakvaló" is lettem. Sok mindent elhallgatok, sok mindent halogatok, sok mindent nem teszek meg. Olyan dolgokat nem tudok kimondani, amik eddig a legkevésbé sem okoztak nehézséget, és olyan dolgokat mondok ki, amikről sosem gondoltam, hogy megteszem.
Érzékenyebb lettem, mint valaha, apró rezdülésekre is odafigyelek, mégis, ezzel együtt is van bennem valami olyan keménység, van körülöttem valami olyan páncél, ami még sosem.
Ezt a valamit is a nyaralással hozom összefüggésbe. Valahogy úgy érzem, hogy ott fog megtörténni ez a valami. Lehet, hogy nem lesz semmi extra, nem lesz nagy durranás és csinnadratta. Lehet, hogy épp ellenkezőleg, épp csak megérkezik valami,valami csendes bizonyossággal. Fogalmam sincs.
De várom, kíváncsian, izgalommal és nyitott szívvel. (és ha megérkezik, biztosan el is fogom mesélni)

2017. jún. 17.

Lusta nap

Lehet mondani, hogy nem kicsit lehettem fáradt. Vagy az is lehet, hogy megcsípett a cecelégy.
Mindenesetre ma délelőtt tízkor ébredtem fel úgy, hogy egyébként egész éjjel aludtam. Aztán épp csak egy órányi teendőt igénylő ebédkészítés után folytatódott a lustálkodás, és délután még a kanapén is aludtam. Még magam is meglepődtem ezen, hogy képes voltam egész nap szó szerint semmit sem csinálni, de mit ne mondjak, ma még ott tartok, hogy jól is esett.
Lehet, hogy holnapra megbánom az egészet, mert amúgy lenne egy csomó minden, amit meg kellett volna csinálni. :)

2017. jún. 16.

K.O

Egész héten volt ez a rettenetes fáradtság érzésem. Egész héten minden hajnalban úgy keltem fel, hogy ha nincs Balázs, aki végtelen türelemmel ébresztgetett akár húsz percen keresztül is, akkor bizony én végzetesen elaludtam volna minden nap. Minden délelőtt arról ábrándoztam, hogy hazamegyek, és legalább egy fél órát aludni fogok. Aztán ez egyik nap sem igazán jött össze, mert vagy főzni kellett, vagy menni valahova, vagy épp mindkettő.. volt olyan nap, hogy lefeküdtem, de nem tudtam igazán pihenni egy percet sem.
Egészen ma délutánig. Amikor a fáradtság érzésre még jött egy jóféle fejfájás (hidegfront, én így szeretlek), így aztán kellőképpen nyűgös voltam. Lefeküdtem, és mint akit leütöttek, aludtam. Semmiről nem tudok, ami abban a kb. két órában történt, pedig közben Erik elment szerenádozni is az osztályfőnökéhez, meg mindenki más is itthon volt.
A szerenáddal nagyon boldoggá tették az osztályfőnöküket, aki egészen biztosan nem számított erre. De megérdemelte, hogy még így, ezen az utolsó napon ekkora meglepetést és örömet szerezzenek neki, mert akárhogy is volt, ő volt az egyetlen, aki mellettük állt jóban-rosszban (és a rosszból sajnos sokkal több volt)

2017. jún. 15.

Vakáció

Akkor ma végre hivatalosan is véget ért ez a tanév. Komolyan fellélegeztem, mint akiről lekerült egy óriási teher. Azt aztán el sem tudom képzelni milyen földöntúli boldogságot jelenthetett ez akkor a gyerekeknek. Már csak a ballagás, az  évzárók, és a bizonyítvány osztások vannak hátra, és aztán tényleg következik két és fél hónap önfeledt iskolanélküliség.
Kívánom minden kicsinek, és kicsit nagyobbnak is, hogy jól teljen a nyári szünet, szóljon a gondtalanságról és a pihenésről mindenkinek. Van mit kipihenni, és van mire felkészülni is. A bizonyítványokra meg legyen mindenki büszke, akármilyen jegy is van benne. :)

És végül, nem felejtettem el, hogy van egy tartozásom is fénykép ügyileg, amit most gyorsan le is tudok. Íme, az a bizonyos esküvős... :)


2017. jún. 14.

Elképesztő

Vagy még inkább felháborító, és nem is tudom még milyen jelzőket tudnék használni erre az egészre. Ami tulajdonképpen abszolút tökéletes pontot tett Erik teljes nyolc évére, amit eltöltött az általános iskolában. Nekem fáj az egész, és el sem tudom képzelni, hogy milyen ember ez, aki ilyet képes volt megtenni egy gyerekkel? És milyen emberek azok, akik az ilyet hagyják gyerekek között lenni nap mint nap?
Történt, hogy ma elbúcsúztak a gyerekek az őket tanító tanároktól. Ahogy írtam, megvolt mindenkinek az egy szál virág, meg az osztályképek borítékban. Tegnapelőtt kihúzták, hogy ki kinek fogja átadni. Erik is kihúzta a maga tanárát, naná, hogy pont azt, akivel kölcsönösen nagyon nem bírják egymást. De volt benne betyárbecsület, és nem akart cserélni, ha már így alakult, akkor ő végigcsinálta. Erre ez az ember (írhatnám helyette, hogy ez a mocsok, de akkor én sem lennék különb nála) közölte, hogy nem fogadja el tőle/tőlük az ajándékot, és ne is köszönjenek neki többet az utcán sem.
Amikor ezt Erik elmesélte, majdnem sokkot kaptam. Ki kellett mennem a lakásból is, hogy ne sírjam el magam előtte. Fel nem foghatom, hogy egy felnőtt ember hogy hozhatott ilyen helyzetbe kamasz gyerekeket? Hogy tudta megtenni, hogy így porig alázzon valakit, aki épp egy utolsó gesztust tesz felé? Fel vagyok háborodva, és legszívesebben jól megráznám ezt az illetőt... szép emléket adott búcsúzóul ennek az osztálynak. :(

2017. jún. 13.

De szeretnék

... most gyerek lenni. Vagy inkább olyan tizenhét-tizennyolc éves kamasz lány, mert az egy olyan jó időszak volt. Akkor, amikor mindennél fontosabb volt a szerelem (persze, már akkor is Balázs.. ki más?), és minden gondolatom csak akörül forgott, hogy mikor találkozunk legközelebb, és hogy mi mindent kell majd neki elmesélnem, vajon mi történt vele azóta, hogy nem találkoztunk. Ami visszagondolva is megmosolyogtató, mert nem volt olyan nap, hogy ne találkoztunk volna. Néha bepróbálkozott, hogy akkor legyen egy nap, amikor nem jön, de mindig hisztiztem olyankor, és beadta a derekát. Akkoriban neki már autója is volt, és ez adott egy csomó szabadságot, mert elmehettünk ide-oda, néha esténként is, mikor ő jött munka után elmentünk egy-egy fél órára. Volt "helyünk", amit csak mi tudtunk hol van.
Volt, hogy elugrottunk csak úgy a Velencei tóra fürödni egyet, vagy csak kocsikáztunk. Leginkább szabadok voltunk, és ez az, ami annyira hiányzik mostanság.
De szeretném, ha most írhatnám a táblára még mindig, hogy káció, majd akáció, és vakáció.. és de jó lenne, ha következne két és fél hónap gondtalan láblógatás. :)


2017. jún. 12.

Meglesz

Azt hiszem, korunk legnagyobb katasztrófája az a fajta rohanó életmód, amit élünk. Nem tudunk lassítani, nem engednek kiszállni a mókuskerékből, és végül úgy találjuk magunkat, hogy már nem is akarunk kiszállni, mert nem is mindig ismerjük fel, hogy ott pörgünk folyton. A világ legtermészetesebb dolgává válik, hogy dolgozunk, elvégezzük a kötelező háztartási munkákat, szinte kötelezően teljesítünk családi dolgokat. Szomorú valóság napjainkban.
Mindeközben szépen elfelejtünk mindent, ami értelmet ad ennek az egésznek, amiért érdemes egyáltalán valaha is a mókuskerékre felszállni, és tekerni, hajtani, nehogy megálljon (azt hiszem, mondtam már, hogy gyerekként is gyűlöltem ezt a játékszert). Néha jönnek jelek arra vonatkozóan, hogy másképp kéne ezt csinálni, de nem ismerjük fel. Elhessegetjük, nem foglalkozunk vele, mert fontosabb dolgunk is van annál, hogy ráérjünk a jeleket kielemezni, felismerni, és leginkább, nem merünk változtatni semmin. Mert ez a világ rendje, mindenki ezt csinálja, nekünk is ezt kell.
Csakhogy azért ez nem hiszem, hogy ennyire törvényszerű kéne, hogy legyen. Igenis KELL a jeleket értelmezni, KELL egy kicsit gondolkodni, másképp gondolkodni, lassítani, és átértékelni. Ha kell, akkor újra és újra. Mert valahol ott van az, ahol ez az egész szépen, harmóniában is működni tud. Meg kell találni, és meg kell adni magunknak, addig, amíg lehet. Nem muszáj, persze. Csak épp azt hiszem, ha nem találjuk meg, és nem adjuk meg, akkor menet közben elfelejtünk élni, elfelejtünk megélni, elfelejtjük, hogy mi az a boldogság, milyen felhőtlenül nevetni, gondtalanul és céltalanul bolyongani, beszélgetni csak úgy semmiségekről.
Én meg fogom találni, addig-addig fogom értelmezni a jeleket, amíg majd szépen összeáll a kép, és tisztán látom majd.

2017. jún. 11.

Hol dolgozik apu és anyu?

Öt éve is van már annak, amikor volt egy ilyen rendezvény, amiről akkor írtam is. Akkor még csak ábrándoztam arról, ami ma már valóság lett, és a fiaink úgy jöttek látogatóba, hogy megnézhették hol (és hogy) dolgozik apu, és azt is, hogy hol dolgozik anyu. :)
Az idei rendezvény különlegesebb lett nekünk, mint az az öt évvel ezelőtti volt, mert mindketten tevékenyen részt vettünk benne. Én voltam az, aki mindent előkészített, amit ajándékba szántak, az összes vizet, két decis üdítőt, müzliszeletet, műanyag poharat is én voltam, aki a raktár készletéből összekészíttette a mai napra. :)
Balázs sokkal fontosabb feladatot kapott. Ő volt az egyik, aki a látogatói csoportokat kalauzolta a raktárban. Még mindig lenyűgöz, hogy az az ember, aki a magánéletünkben minden helyzetben előretol bárkit, hogy "szerepeljen" ő, itt olyan magabiztossággal és lehengerlő határozottsággal tud beszélni. Sikerült neki első körben az ügyvezető igazgatót és családját is körbevezetni a raktáron. :D (és, meglepő módon, még ez sem billentette ki abból a határozottságból, ami ott van neki).
A fiúknak tetszett, amit láttak, tetszett, amit apa elmondott, és anya munkahelyét is megnézték. Igaz, kicsit sajnálkoztak rajta, hogy milyen kicsi helyen dolgozom.
Csocsóztunk is, játszottunk négyesben, és valahogy mindig az a csapat nyert, ahol én voltam. :P Na nem azért, mert olyan nagyon menő lennék, simán csak szerencsém volt.
Ettünk-ittunk, beszélgettünk, és három órakor már jöttünk is haza. :) Itthon meg már csak egy adag mosás volt hátra, aztán este hétre elkészült a vacsora, ami az ebédet pótolta. :D

Jó kis vasárnap volt. :)

2017. jún. 10.

Annyi minden

Annyi minden van, amiről nem írok, nem beszélek, csak magamban őrlődöm. Oka van ennek, mert nem azért teszek így, mert nem lenne kinek elmondani, nem írhatnám le, csak egyszerűen annyira zavaros bennem egy csomó minden, hogy jobb ez így. Nem mintha jutnék egyről a kettőre, és lehet, hogy legegyszerűbb lenne, ha csak úgy fognám, és elengednék mindent, amik foglalkoztatnak.
Néha sikerül, és olyankor jó is minden, de aztán a legkisebb apró kis valami is rögtön újraindít bennem mindent.
Na, többek között ezért is várom annyira a nyaralást. Talán ott majd elengedem végleg az egészet, ahogy van.

Patrik túl van az érettségi szóbeli részén is. Nem olyan tételt húzott, ami közel állt volna hozzá, de azért megoldotta. Túlságosan mély nyomot nem hagyott benne, mert túl sokat nem beszélt róla. :) A végleges eredmény postán érkezik majd.

2017. jún. 9.

Jó hírek

Erik ma hivatalosan is gyógyultnak lett nyilvánítva. A garatleoltás is negatív lett, így aztán hétfőn mehet iskolába. :) Azt nem mondom, hogy örül ennek, mert ha rajta múlna, akkor már egyáltalán a lábát sem tette volna be oda, csak a ballagás napján, de azért talán kibírja ezt a pár napot.
Így aztán végre ezen is túl vagyunk. A múlt héten ilyenkor még nem is sejtettem, hogy ez ilyen hosszú ideig el fog tartani.
Ez a nap jó híre. :) Az egyik.
A másik, hogy a kocsinkban újra egy teljesen ép szélvédő van, és tökéletesen működik a klíma is. Az most mellékes, hogy mindez mennyi pénzbe került. (jobb nem is beszélni róla, inkább gyorsan el kell felejteni)

2017. jún. 8.

Ez a hét

Ezen a héten az időgazdálkodással nem állok valami jól. Ez egy igen elegáns megfogalmazása annak, hogy gyakorlatilag semmire nincs időm. :D Igaz, mentségemre szól, hogy minden nap egy órával korábban kezdődik a munkaidő az egyébként normálisnál, így aztán ez rendesen borít mindent.
De azt szokták mondani, hogy ami nem öl meg, az megerősít, és épp ma mondták nekem, hogy sokkal erősebb vagyok annál, mint amit én elhiszek magamról, úgyhogy semmi nincs veszve.
Egy hónap múlva ilyenkor abszolút gondtalanul ott leszek a Balaton parton, és semmi olyan gondolatom nem lesz, hogy mire nem jutott aznap idő, és mit kellene a következő napba belesűríteni.
Addig meg már fél lábon is kibírom, ha eddig ment.. :)

2017. jún. 7.

Röpke lepke

Annyi mindenfélén gondolkodom mostanában megint. Kivettem a könyvtárból a múltkor a Mennyei próféciát is, már csak azért is, mert egyrészt folyton odatévedt a tekintetem rá a polcon, és gondoltam, ez nem lehet véletlen (már amennyire lehet egyáltalán véletlenre gondolni is azzal a könyvvel kapcsolatban), másrészt meg eddig ahányszor olvastam, mindig jót tett a lelkemnek.

Az meg olyan jó, hogy már csak egy hónap, és megyünk nyaralni. Annyira vágyom már arra az időre, amikor lehet lazának lenni, és fittyet hányni arra, hogy hány óra van, akkor csinálni mindent, amikor kedvünk tartja. Vágyom hallgatni a Balaton csobogását, még a vonat hangját is elképzeltem már jó sokszor, ahogy az éjszaka közepén elrobog a kert mellett. :)

HÍrek

Kicsit belefeledkeztem a könyvembe ma este, és épp el is múlt éjfél már.. :D
Így aztán már nem fogom bő lére ereszteni a mondanivalómat, csak a két legfontosabbat mesélem el.
Az egyik, hogy Erik jobban van, kapott másik antibiotikumot, mert mára már bakteriális fertőzés lett a pénteki vírusból, és lobos mandula. Csináltak neki garatleoltást is, ennek a tenyésztése talán kész lesz péntekig, amikor vissza kell mennie. Gondolom az alapossághoz, amivel ma megvizsgálták bőven hozzájárult az, hogy elég határozottan kikértem magamnak azt, ahogy pénteken elküldte onnan a gyereket, mindössze egy igazolással ellátva.
A másik pedig, hogy megérkezett Patrik emelt szintű angol írásbeli érettségijének az eredménye.
Hát mit mondjak? Őrülten büszke vagyok rá.




2017. jún. 5.

Hosszú hétvége vége

Ezt a hosszú hétvégét mi nem nagyon tudtuk kihasználni sem strandolásra, sem egyébre, mindezt felváltotta a lázcsillapítás, és az aggódás. No, nem mintha bármi különösebb tervünk is lett volna, meg senkinek eszébe sem jutott Eriket hibáztatni bármiért is. Majd lesz még egy csomó hétvége, amikor bármit csinálhatunk, mert mindannyian jól leszünk. :)
De legalább felkerült a szúnyoghálós tolóajtó a teraszajtóra. :) Ami megmosolyogtatott ma, mert Balázs már legalább két hónapja készül beszerelni. Igaz, az ablakos ember annak idején megmondta, hogy pofon egyszerű, de valahogy nem tűnt annak. Mindig megnézte, összeállította, majd sehogy sem állt össze a kép, hogy hogy is fog az odakerülni a tokhoz, amikor se csavar, se semmi.. Aztán ma délelőtt eljött az idő, amikor azt gondolhatta, hogy na most aztán egy életem, egy halálom... elsőre most is kínainak tűnt. Aztán egy óvatlan pillanatban hopp, egyszer csak a helyén volt. :D Tényleg pofon egyszerű volt. Na de amúgy meg még mindig jobb, hogy ilyen óvatos duhaj, mint hogy nekiállna ész nélkül, aztán meg itt állnánk, mert nem lenne jó, és esetleg már nem is lehetne visszacsinálni.
A fürdőlepedők is tiszták lettek, a napsütés fertőtlenítette őket ezúttal, nem a szárító (nem olyan puhák, de egye fene...).
És még egy fél órás sétára is jutott ma este idő.

Erik stagnál, se jobb, se rosszabb... és valami orbitális hangerővel horkol. Kb. ötpercenként képes aludni. :( Enni nem evett, csak barack krémlevest, ami a semminél már több, de messze még attól, amit kéne. Az osztályfőnökével beszéltem ma este, mondtam neki, hogy már ne nagyon számítsanak Erikre szerintem. Maximum a jövő héten egy-két napra.

2017. jún. 4.

Helyzetjelentés Erikről

Szerintem Erik még sosem volt ennyire beteg, mint most. De komolyan.. törtem a fejem rendesen, hogy volt e már ilyen, hogy ő napokig nyomta az ágyat, és nem evett, inni is csak hosszas könyörgésre, de nem emlékszem. Igaz, a memóriám már kopik rendesen, meg olyan is előfordul, hogy összekeverem a gyerekeket, de azért szerintem erre emlékeznék.
Szóval, nagyon nincs jól. Ha ma délelőtt valahol összefutottam volna a gyerekorvosunkkal, lehet, hogy fel is képelem. Milyen szerencse, hogy a lakáson kívül sehol nem voltam..
Ma reggel úgy kelt, hogy már inni sem nagyon tud, mert "jön az orrán vissza". Értem az érzést, a mandulaműtétem után éltem át hasonlót, és élénken él bennem az a rettenetes, kínzó fájdalom is, ami akkor is volt, meg ami nemrég is. Láza már nincs olyan magas, és nem is tudom, hogy most ez jó, vagy rossz.. mert ugye a láz egyfajta védekezést jelent. Most aztán nem tudom, hogy már feladta, és nem védekezik, vagy most mi is van? Merthogy gyógyulni nem gyógyul, az tuti.
És a füle is fáj már.
Egyébként ő az a gyerekünk, akinek olyan gyógyszerundora van, hogy alig lehet a torkán letuszkolni valamit. Most is, még amikor az a magas láza is volt, először nekiállt alkudni, hogy inkább tegyek rá vizes lepedőt, csak ne kelljen bevenni a gyógyszert. Simán, csak fájdalomra nem is vesz be semmit, tűri.
Tantum verdével is próbálkozunk. Van spray is, meg szopogatós tabletta is. A spray változat nagyon nem nyerő nála (mondjuk meg tudom érteni).
Az biztos, hogy nagyon-nagyon sz.rul érzi magát, mert focimeccsre sem akart menni. (nem játszani, nézőnek)
Nem tudom, hogy kell e még a hátralévő napokban iskolába mennie. (mondjuk az is megfordult a fejemben, hogy mennyire lehet az igaz, hogy torkig van mindennel?)

2017. jún. 3.

A nyakam meg van mentve

Vagy mondhatjuk úgy is, hogy legalább a kinesio tape összetart most egy pár napig.


Felrakták, és egy fél óra múlva máris megtörtént a csoda, és nem éreztem azt a szörnyű, álladó fájdalmat, amitől már majdnem kiborultam.
Erik kicsit talán jobban van, de még nem kiabálok el semmit. Láza legalább már nem volt annyira magas ma.
És a Real megnyerte a BL döntőt. :)

2017. jún. 2.

Már megint

Erik ma reggelre megint belázasodott, így aztán iskola helyett a gyerekorvoshoz ment. Aki ezúttal nem adott neki semmit, csak a szokásos dolgokat a vírusos torkára. Merthogy most állítólag az van neki. Hát nem tudom.. kedden fogyott el az antibiotikum. Szerdán volt iskolában, meg elmentünk a meccsre, csütörtökön túráztak az osztállyal, most péntek van. Oké, hogy a szerda is, és a csütörtök is viszonylag fárasztó nap volt, de szerintem meglehetősen jó állóképessége van ahhoz, hogy ne ez viselje meg.
Egész nap feküdt, enni nemigen evett, megint fáj a torka, és folyamatosan lázas. A csúcsérték ma este 39,6 volt, amit mostanára sikerült levinni 38,3-ra.
Az én teóriám szerint vagy nem jó antibiotikumot kapott, és emiatt nem lett teljesen gyógyult, és most kellett volna egy másik hatóanyagú, hogy rendbe jöjjön. De az orvos nem én vagyok, így nem bírálhatom felül, és el kell fogadnom ezt a diagnózist. Keddig biztosan. Azért remélem, hogy holnapra sokkal jobban lesz, és végül keddre már-már el is felejtjük ezt az egészet.
Az én nyakam sem jobb, néha vannak csak percek, amik úgy-ahogy elfogadhatóak.

Mondhatnám, hogy hello, hosszú hétvége. :D

2017. jún. 1.

Aúúúú

Igazából egészen jó kedvem volt ma, dacára annak, hogy nagyjából három órát sikerült csak aludnom, azt is több részletben. Kitartott a tegnap este kapott energialöket, az biztos.
De most csak grimaszolok, meg sziszegek itt csendben, mert úgy jártam, hogy a nyakam bal oldala úgy, ahogy van, beállt, és görcsöl ott valami. Nem nagyon tudom kinyomkodni sem, pedig érzem, hol van összeugorva, de nyilván magamnak nem tudom úgy megnyomni, hogy "jó" legyen. Pedig jó lenne, ha jó lenne, mert elég borzasztó érzés, kb. a könyökömig érzem, és ráz tőle a hideg is.
Vettem be magnéziumot, és lefekszem, hátha majd úgy jobb lesz..