2017. máj. 19.

Végül is

Végül is elégedett lehetek ezzel a héttel is, mert szinte mindent sikerült megcsinálnom, amit kellett, még akkor is, ha sokszor olyan nagyon nehezemre esett, mint még sosem. :)
De mindent magam mögött hagytam abban a percben, amikor kiléptem az ajtón. És aztán a délután jól alakult, mert vásároltunk (csak felhasználtuk az egyik kupont végül), Patrik gazdagabb lett egy cipővel, én meg egy tavaly óta vadászott rózsaszín (vagy inkább pink?) crocs-szal.
Kép: google

Az enyém nem pontosan ugyanez, de balga módon elfelejtettem lefényképezni.:) És azt hiszem, most akkor már el is dőlt, hogy milyen színű fürdőruhát fogok venni. :D Nem mintha amúgy túl sok más szín szóba jöhetne ez ügyben. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése