2017. máj. 26.

Remek a hangulatom

Vannak napok, amikor egyszerűen reggeltől estig minden olyan, amilyennek lennie kell. Meg még azt is túl tudja szárnyalni, mert a hétköznapi semmiségek mellett előfordulnak váratlan csodák is.
Pontosan ilyen volt ez a mai.
Reggel már jó volt ébredni, mert tudtam, ma végre együtt leszünk. Ráadásul azt is rögtön láttam a tetőablakon, hogy végre süt a nap, és nem fúj a szél.
A piacon szembetaláltam magam egy álomruhával, és szinte habozás nélkül meg is vettem. És.. ilyen még nem fordult velem elő, de most azt gondolom, hogy a ruha kedvéért még lehet, hogy szoláriumba is elmegyek. :D


Azért szerencse, hogy van egy éppen ballagás előtt álló gyerekem, így rögtön alkalmat is találtam a ruhához. Ha ez nem lett volna, akkor azért vacilláltam volna egy kicsit biztosan. :)
És aztán délután végre a két bulldog is megfürdött. Mókás volt, ahogy ketten egyszerre lapítottak a fürdőkádunkban, mi meg ketten csutakoltuk őket Balázzsal. :) Megért volna egy fotót, és biztos, hogy meg is örökítették volna a gyerekeink, ha épp arra járnak. :D
Ha meg már tiszták voltak, hát meglátogattuk az állatorvost is, mert éppenséggel esedékes volt nekik az évi kötelező oltás. Az egy külön élményt jelentett, ahogy a kocsiban utaztak. Arti egyébként is imádta mindig, de ezúttal még Freddy sem rendezett akkora cirkuszt, mint szokott, hanem mintha élvezte volna (vagy csak a külön velünk töltött időt értékelte ennyire)


Nem a legjobb kép róluk, de sehogy sem sikerült róluk egy olyat csinálnom, ahol mindegyik felém néz, és egymás mellett vannak. :)
És közben egész nap volt, ami megmosolyogtatott, ami melengette a lelkemet.
De jó is volt. :) Minden nap ilyen kéne, hogy legyen, és lehet, hogy egy-két hónap múlva újra szárnyalnék az energiától. :)

2 megjegyzés:

  1. ejha! ez a ruha nagyon ott van! kérünk fotót úgy is, hogy Dius benne van! :D

    VálaszTörlés
  2. Nagyon csini ruhát választottál. Dius, legyen minél több ilyen napod az életben. ♥

    VálaszTörlés