2017. máj. 13.

Ilyen is van

Az előző glamour-napok sikeres vásárlásán felbuzdulva azt gondoltam, hogy majd a mostani hétvégén a joy-napok is pont ilyen jól sikerült dolog lesz. A drogériás részt le is tudtam még délelőtt, főleg, mert tegnap este gondosan kiválogattam mindent, ami kellhet nekem, és szépen külön kupacokba is rendeztem, úgymint dm-es és rossmann-os kupon. (hahh, hát tudok én, ha akarok, ugye?) Büszke is voltam magamra, mert ugyan egy kisebb vagyont hagytam a két helyen, de spóroltam is összesen nyolcezer forintot.
A két nagyobb gyerekünk délelőtt a városi napok keretében rendezett kertváros vs. telep focimeccsen volt, eláztak rendesen, de Erik egy aranyéremmel érkezett haza, miután kertvárosi gyerek létére átnyergelt a telepiekhez, és (nyilván csak az ő személyének köszönhetően) nyertek is 5:2-re. :)
Ebédre pizza volt, nemes egyszerűséggel csak ilyen fagyasztott izé (de.. ez itt nem a reklám helye, de azért elárulom, az új sparos fagyasztott pizza egészen jó), meg olyan, amit a pékségben vettem. :)
Ebéd után pedig elindultunk, hogy az előző cipőbeszerző akciónk során kapott 20 és 25 százalékos kuponunkat megpróbáljuk valamire beváltani. Na, innentől jött az a része a napnak, amit inkább kihagyhattunk volna. Mert sehogy sem voltunk ott egy hullámhosszon. Azt hiszem, mindannyian kisebb sokkot kaptunk a tömegtől, és egyikünknek sem volt igazán kedve a rengeteg ember között nézelődni, de ahelyett, hogy ezt beláttuk volna, inkább jól egymásba kötöttünk bele. A végén aztán persze nem vettünk semmit, de sikerült mindegyikünknek jól megbántani a másikat.
Azóta is utálom ezt az egész helyzetet, mert mindennél jobban utálom a veszekedést. Gyerekkorom óta nem vagyok erre alkalmas, kb. azóta, mióta többször is feküdtem úgy a sötétben, fülemre húzott takaróval, hogy közben hallgattam, ahogy anyám és apám osztja egymást.. Ezek miatt az emlékek miatt van, hogy én inkább csendben maradok, ritkán szólok vissza, és még ennél is ritkábban (szinte soha) nem emelem fel a hangom.
Visszacsinálni már nem lehet, csak levonni a tanulságokat, és okulni belőle.
Most meg még nézem az eurovíziót fél szemmel, megvárom, milyen helyezést ér el Joci végül.
Aztán holnap új nap kezdődik, amit remélhetőleg nem rontunk el.

2 megjegyzés:

  1. Na, én kihagyom ezeket az "akciós" napokat. Az idézőjel azért van csupán, mert tapasztalatom szerint ilyenkor a nem következetes vásárlók még azt is megveszik, amire semmi szükségük nincs, csak mert olcsóbb, hogy aztán ott rohadjon a polcon az öt darab tusfürdő, meg a nyolc darab hajfesték. Ez persze kicsit túlzás, de én ezeket az olcsóbb napokat csak pénzlehúzásnak gondolom azoknál akik tényleg nem tudatosan mennek vásárolni vagy nem erre a napra készültek volna, hogy adott dolgot olcsóbban vegyenek. Nekem ilyenek meg a hármat fizet négyet kap akciók is a boltokban, kerülöm is, mert minek nekem 4 db sampon, amikor egy is hónapokig elég sokszor? Ma süt az a nap, jó az idő, biztos jobb lesz minden Dius :)

    VálaszTörlés
  2. Èn ilyen szempontból tudatos vagyok, ès mi nagyfogyasztók vagyunk mosóporból, öblítőből, izzadásgátlóból pl, így erre a napra időzítettem a havi bevásárlást. 😃 Nehezen sóznak már rám átlátszó akciókkal bármit is. 😁
    Nálunk is szèpen süt a nap, remèlem ma ilyen is marad minden.

    VálaszTörlés