2017. márc. 31.

Végre itthon van

Csak most érzem, hogy mindenféle erő és napelem ellenére milyen rettenetesen elfáradtam a héten. Most, amikor Patrik is szerencsésen - és hullafáradtan- megérkezett ma délután. Nem éreztem magam idegesnek miatta, nem aggódtam minden percben érte, de mégis, most, hogy már itthon van, azért más érzés. Leeresztettem, vagy mi.:) Nem sokat mesélt még, mert tulajdonképpen csak kipakolta a bőröndjét, lezuhanyozott, evett, odaadta az ajándékokat, és már aludt is. Gondolom holnap délelőtt valamikor majd előkerül, de arra számítok, hogy még a holnapi napot valamiféle éber kómában fogja tölteni. :D
A ház színezés nem lesz kész a héten sem, mert elfogyott a felső szintre való szín. Megrendeltük csütörtökön, de addig, amíg nincs itt, nem tudják folytatni. Emiatt csalódott vagyok, de majd csak meglesz.
Aztán ma lejárt egy határidő is. Egy pályázat, amire írni szerettem volna, de végül nem tettem meg, mert csak olyat sikerült összeütnöm, ami kb. olyan volt, mint amikor dolgozatként kellett beadni valami fogalmazást. Az meg nekem olyan kötelező szagú. Azt szeretem, amikor úgy tudok írni, hogy "folynak a szavak a kezemből". :) Na, ez jó nagyképűen hangzott. Azért, hogy emiatt ne legyek csalódott, megígértem magamnak, hogy több időt fogok arra szánni, hogy ne csak tényszerűen írjak, mert simán eltűnik ez a képességem (már ha még van belőle bármi is), ha nem használom.

2017. márc. 30.

Imádom

Egy csomó mindent, nem kétséges. Első helyen van a férjem, rögtön utána követik őt a fiaim (ők mindannyian az abszolút második helyet foglalják el).
Meg aztán imádom a madárcsicsergős reggeleket, amikor már reggel nyolckor melegít a nap.
Imádom, amikor mindenről eszembe jut egy dal.
Imádom, amikor olyan könyvet olvasok, amit alig tudok letenni.
Imádom, hogy a fiaim szivecskés szmájlikat is küldenek nekem a messengeren.
Imádom, amikor képes vagyok mindent véghezvinni, amit elterveztem.
Imádok írni.
Imádom, hogy holnap már egy órakor hazajövök a munkából.
Imádom, hogy addig annyi dolgom lesz, hogy ki sem látok belőle majd, mert csak úgy röpül majd az idő.
De ma, mindenekfelett ezt a látványt imádom.



És itt még nem is volt kész a lábazat. Azt csak este láttam meg. És csak még inkább imádom az egészet. Nem érdekel, mibe került. Nem érdekel már, hogy mennyit kellett idegeskedni miatta, vagy hogy képesek voltunk összevitázni azon, hogy valamit én nem vettem észre, ami amúgy evidens, mert most már, hogy tudom mit kell látnom, persze hogy tök feltűnő. Semmi nem számít. Csak a végeredmény. Ami szerintem csodás. Pedig láttam a furcsa fintorokat egy csomó arcon, amikor arra a kérdésre, hogy milyen színű lesz a házunk, azt válaszoltam, hogy kétféle szürke, és fehér. De aztán már azóta volt, aki megkövetett, és azt mondta, tényleg el sem tudta képzelni, de hát ez hűűű.. merész lépés volt, mert nem szokványos szín, de én azt mondom, merni kell a nagy álmokat megvalósítani. Mert ez lehet a vége.. :)

2017. márc. 29.

Zagyvaságok

Megint úgy jártam, hogy napközben volt valami, amiről gondoltam, hogy majd fogok írni este, aztán mostanra persze, huss.. el is szállt a fejemből. Biztos nem volt annyira fontos, mert ha az lett volna, akkor biztosan emlékeznék rá. Igaz.. azért előfordul mostanában már velem, hogy bizony kiesnek a fejemből a dolgok, pedig régen legendásan jó memóriám volt. Tudtam például mindenkinek a telefonszámát, a rendszámok úgy megmaradtak a fejemben, hogy bármikor gond nélkül megmondtam, hogy kié az az autó, amit láttunk. Most meg néha a saját rendszámunkon is gondolkodnom kell. :D Azt még azért nem gondolom,hogy ez azért van, mert öregszem, inkább arra fogom, hogy sokkal több információt kell tárolnom most, mint régen, és erre már nincs kapacitásom. Ez mégis sokkal jobban hangzik, mint a másik verzió. :)
Egyébként nagyon élvezem ezt a fantasztikusan jó időt, ami beköszöntött. A napelemeim töltés alatt vannak folyamatosan, így sokkal jobb minden, mint eddig volt. :) Mondom én, hogy mindig ilyennek kéne lennie. (jó, ha melegebb van ennél még pár fokkal, az is jó lesz)
Furcsa ez a kétgyerekes lét, még akkor is, ha egyébként -még mindig meglepő módon- annyira nem aggódom Patrikért, mint tettem volna mondjuk két évvel ezelőtt akár. Igaz, biztos, hogy nagyon sokat nyom a latban, hogy bármikor tudunk vele kommunikálni, örök hálám az internet kitalálójának, mert olyan nagyon jó ez, hogy ennyi lehetőséget nyújt. :)
Holnap még délutános leszek, aztán pénteken hajnalban megyek vissza. Fárasztó lesz, de a hétvégém meg egy fél nappal hosszabb így, úgyhogy megéri. :)
És.. bár már nem is merem kimondani, de talán hétvégén végre tényleg színes lesz a házunk. Múlt szombat óta nem történt túl nagy előrelépés.

2017. márc. 28.

A két kicsi

Közben még adós maradtam azzal, hogy nem meséltem el, milyen is volt Erik első meccse. Amit rögtön idegenben játszott, rögtön végig is játszotta mind a 90 percet. Azt meglepve vettem tudomásul, hogy védőként szerepel, ráadásul a bal oldalon. Nem értek a focihoz, de Eriket ismerve, meg ahogy láttam már egyszer-kétszer focizni, szerintem sokkal inkább jó támadó játékban, mint védekezésben, és a testalkata is olyan, ami igencsak megfelelne ide. De mindegy, mert ugye mondtam, hogy én nem értek a focihoz.
A meccsen erősen érezhető volt, hogy egyrészt vasárnap délelőtt van, másrészt ez az első tavaszi forduló meccs, meg még ugye óraállítás is volt. Erik és az ő csapata cseppet sem volt összhangban, de azért lelkesen játszottak mindannyian. :) Jó élmény volt látni őt játszani, nekem messze kimagaslott a többiek közül minden tekintetben.


Az külön megér egy misét, hogy vannak szülők, akik egy ilyen U16-os meccset is úgy néznek, mintha a vb döntő lenne éppen, mindenki hatalmas szakértő, és nem átallanak felnőtt ember létükre lenyomorultazni egy gyereket csak azért, mert épp nem úgy játszott, ahogy ők elképzelték (például mert szerelte az ő gyereküket). Elképesztő.


Roland pedig tegnap abszolút mentesen mindenféle szülői segítségtől részt vett az iskola angol szépkiejtési versenyén. Amiről úgy értesültünk, hogy felhívott az egyik tanárnő, hogy ne aggódjunk, a gyerek azért nincs még otthon, mert ott van az iskolában a versenyen. (mondjuk épp nem aggódtunk, mert mi meg dolgozunk, így aztán fel sem tűnt, hogy még nincs otthon) Na de aztán később hazatelefonáltunk Eriknek, hogy megtudjuk, megérkezett e már az öccse. Aki elmondta, hogy igen, hazaért, és megnyerte az angol versenyt. :) Azt amúgy tudtam róla, hogy Patrikéhoz nagyon hasonló a nyelvérzéke. :) Nagyon büszke vagyok rá. Ma azt is elújságolta este, hogy az övé lett a legjobb angol tz, amit írtak, és hogy szaktanári dicséretet fog kapni a verseny miatt. (azt csak így zárójelben merem leírni, hogy az jutott eszembe, remélem, hogy az a tanárnő, aki év elején annyira szörnyűnek találta őt, hogy inkább tanárt váltottunk most megvakarta a fejét, és bánja, hogy nem maradt az ő tanítványa)
A nagy pedig eközben Londonban jár, ma épp a Madame Tussaud panoptikumban, ami elmondása szerint k**va jó volt, ez volt eddig a legeslegjobb minden program közül. (azért kíváncsi vagyok rá, hogy vajon Disneyland felülírja e majd?)

2017. márc. 27.

18

Az idén többen is ünnepelünk 18. születésnapot. Először mi ketten, Balázzsal. Éppen ma lett nagykorú a házasságunk. :) Majd aztán napra pontosan négy hónappal később az elsőszülött gyerekünk is meg fogja ünnepelni a maga nagykorúságát. :)
Hogy milyen volt ez a 18 év? Fergeteges, fantasztikus, elképesztő, elképzelhetetlen. Mindent megéltünk, amit csak lehetett, mindent megtettünk azért, hogy most, ezt a tizennyolcadikat már úgy ünnepeljük, hogy tulajdonképpen ünnepelni sem szükséges. Mert olyan természetes ez, hogy itt vagyunk egymásnak, mint hogy reggelente felkel a nap. Nem is lehet ezt másképp elképzelni, mint hogy ő a férjem, én meg a felesége vagyok. Egy csoda volt eddig is minden nap, és őszinte szívvel hiszem, hogy ez így lesz ezután is. Mindig van mit tanulni, mindig van miért küzdeni, mindig vannak új korszakaink, de mindig, stabilan itt állunk egymás mellett. Nagyon szeretem.

És így a végére egy kb. 18 évvel ezelőtti:




És egy nagyjából mostani. :)


Semmi nem változott. :)

2017. márc. 26.

A megszelídített oroszlán

Ma az a nap volt a világban, amiről túl sokan még mindig nem emlékeznek meg, mert legyen bármilyen felvilágosult és modern is ez a világ, legyen akármennyi csodálatos technikai eszköz a kezünkben, mégis még mindig van jó pár dolog, amivel kapcsolatban a sötét középkorban élünk. Mégis, ez a nap az, ami még azt is felülírja, hogy bloggerként arról írjak, hogy milyen fantasztikus volt látni ma Eriket élete első meccsén végig játszani, hogy hogy mekkora csoda az, hogy miközben egy álmos magyar kisvárosban nézem a középső fiamat bal hátvédként, mellettem az egyfolytában beszélő kicsivel a férjemnek meg tudom mutatni a fiunkat immár focistaként, a nagyfiam pedig a messengeren ír nekem, hogy "én pedig üdvözöllek Belgiumból".
Ezen a napon egy kicsit máshova is tartoztam. Lélekben sosem fogok teljesen eltűnni abból a közegből, akik még mindig az árnyékban élnek, még akkor is, ha valami csoda folytán már sok-sok éve nem tartozom igazán közéjük. Azt azonban nem felejthetem el, amit egyszer mondtak nekem, hogy olyan ez, mint az alvó oroszlán. Sosem tudhatjuk, mikor és mitől fog felébredni. És hát vadállat, így aztán ha felébred, ki tudja mit fog tenni. Ez jó mélyen be van vésődve nekem azóta is.
De azért eszembe jutott, hogy hányszor, de hányszor gondoltam én arra az elmúlt évek alatt, miközben minden erőmmel azon voltam, hogy ezt a megszelídített oroszlánt úgy is tartsam, hogy vajon tényleg ide tartoztam én ehhez a közösséghez? Vajon tényleg volt e bármi alapja annak, hogy elkezdték annak idején a kezelést? Sosem tudom már meg, remélem.
Emlékszem, persze. Mindenre. Mintha tegnap lett volna. Azokra a szörnyű percekre, azokra a szörnyű mondatokra az első alkalommal. Azokra a tágra nyílt, ijedt tekintetekre amivel a gyerekeim néztek rám. Emlékszem a vizsgálatokra, a gyógyszerekre, és arra is, hogy mindig csak betegebbnek és mindig csak egyre inkább kirekesztettnek éreztem magam. A végére már majdnem csak a saját világomból is.
A fényt is épp csak észrevettem, de szerencsém volt. Vagy csak épp itt volt az ideje megmenteni már magam. Igaz, jobb szeretek csodaként gondolni rá, mert kicsit önző módon azt remélem, már megérdemeltem egy kisebb csodát az életemben. És eltelt most már jó sok év, teljesen szelíd oroszlánként él itt bennünk. Néha eszünkbe jut, hogy itt van, mert nincs olyan, hogy végleg el lehet felejteni. De csodálatos szabadságban és teljesen függetlenül tőle élem az életemet. Nincs semmi, amit ne tehetnék meg, nincsenek korlátok, nincsenek szabályok.
Csak a megszelídített oroszlánom és én. Meg ez a lila nap. Amikor eszembe jutnak azok, akiknek még nem jutott a csodából, és akiknek szívből kívánom,hogy valamikor legyen részük benne.

2017. márc. 25.

Micsoda nap

Nagyon büszke vagyok magamra. Mert úgy elengedtem ma a gyerekemet olyan messzire, mint még sosem, hogy nemhogy nem sírtam el magam, de még csak hárommillió jótanács sem hangzott el tőlem. Kétmillió azért igen, mert persze, vannak dolgok, amiket akkor is elmond az ember, ha amúgy tök nyilvánvaló, hogy tudja. :) Azt hittem, hogy majd a busz indulásának pillanatában azért nem bírom ki, de ők annyira jókedvűen szálltak fel a buszra, hogy ott és akkor én sem éreztem semmi mást, csak hogy de jó nekik, világot látnak, életre szóló élményt szereznek.
Ezt a buszutat nem irigylem tőlük, mert elképzeléseim szerint szörnyű lehet huszonpár órát tölteni egy buszon. Sosem utaztam még ennyit így, és nem is szerepel a terveim között, hogy fogok, pont ezért, mert ezt gondolom. Na de majd biztos elmesélik. (főleg most, hogy még számukra is kiderül, hogy mit is gondolok :P)
És ma végre nekiálltak érdemben is kiszínezni a házunkat. Azt gondolom, hogy így, a falakon még annál is jobban néz ki, mint amit elképzeltünk akkor, amikor eldöntöttük milyen legyen.


És még a nap is sütött egész nap, úgyhogy ez azok közé a szombatok közé tartozik, amire jó lesz visszaemlékezni.
Még akkor is, ha este a vb-re jutás esélyei gyakorlatilag a nullával lettek egyenlőek. Eddig azért némi remény akadt. De én, az örök optimista azért azt mondom, hogy egy Európa bajnok Portugáliától nyugodtan ki lehet kapni három nullra, ettől még én látok már olyat is ebben a válogatottban, amitől azt mondom, hogy lesz itt még majd sok-sok öröm is. .) Nem a világbajnokságon, de nem baj az...

2017. márc. 24.

Gombok

Olvastam a héten egy posztot a hontalanság érzésről. Egy régi ismerősöm írta, aki Amerikában él jelenleg, hogy hogy hiányzik neki odakint az otthonosság. És felhozott példának egy gombos dobozt, ami nyilvánvalóan itthon valahol van neki, mert azt emlegette, hogy milyen jó lenne abban kotorni, és elmesélni a lányainak, hogy melyik gomb milyen ruháról való.
Bőszen bólogattam, miközben olvastam, mert igen, pontosan ezektől az apró, "kis hülyeségnek" és csetresznek tűnő dolgoktól lesz otthon egy lakásból. Ezek azok, amik most még hiányoznak innen tőlünk, mert egy csomó mindent kidobtam a költözés során, egy csomó minden meg fent van a padláson, vagy épp a kutyáknál a sufniban.
Amiket kidobtam, azok közül a legtöbb nem hiányzik. De van, amit azért bánok. Leginkább azt, hogy nem voltam türelmesebb, és nem úgy csináltam, hogy majd csak például most állnék neki átválogatni azokat a dolgokat, amik nem szükségesek a mindennapjainkhoz. De az is igaz, hogy egy csomó mindennel úgy vagyok, hogy egyik nap még könyörtelenül kidobnám, másnap már hiányolom.
Mondjuk.. van még időm gombokat gyűjteni is.. és majd elmesélem az unokáimnak, hogy melyik gomb honnan is van. ;) Semmiről nem késtem le.

2017. márc. 23.

Napijók

Merthogy ma több is volt. Azon túl, hogy micsoda meleget tudott csinálni a napsütés.. mert az már önmagában felért minden földi jóval. :)
Na de ezen túl is volt ma büszkeség több fronton, és öröm, mert megérkezett a meskáról vásárolt falikép is, amit a hálószobánkba vettem. Annyira tetszik, hogy az a helyzet, hogy vagy megtanulok nagyon gyorsan transzferálni, vagy őrült sok pénzt fogok költeni ilyenekre.


Kaptam ma egy óra körül Patriktól egy emailt, benne a kérdéssel, hogy hol találja a kompetencia mérés azonosítóját. Felvontam a szemöldököm, és szinte gondolkodás nélkül válaszoltam, hogy na, arról aztán éppen most (a munkahelyi őrület kellős közepén) halványlila segédfogalmam sincsen. Még leírta, hogy azért akarja megnézni, mert ma mondták nekik a suliban, hogy az országos átlagnál kétszer olyan jót írtak iskolaszinten, de még ezen belül is van két olyan gyerek, aki 98, illetve 99 százalékkal jobb a saját korosztályánál. Kb. tíz perc múlva újra írt, hogy megtalálta. Aztán ebben maradtunk, nyugtáztam, hogy tényleg fontos lehetett neki, ha megkereste. :) Már itthon mondta el, hogy megnézte, és megkérdezte, hogy mit szólunk hozzá, hogy olyan gyerekünk van,aki 98 százalékkal jobb a saját korosztályának az átlagánál? Hát mit szólnánk? Irtó büszkék vagyunk rá,  és kívánjuk, hogy sokat profitáljon ebből. :) Meglepő (legalábbis számomra meglepő) módon matekból jobb, mint magyarból.
Mindeközben Erik elment sportorvoshoz. Igazából már ez a tény is egyfajta büszkeségre ad okot, hogy ezt így, egyszál maga abszolválta, nem igényelt hozzá semmiféle szülői jelenlétet, még csak elvinni sem kellett. Aztán egyszer csak kaptam tőle egy messenger üzenetet. Benne ezzel a képpel:


Őszintén mondom, sok mindenre gondoltam vele kapcsolatban, hogy majd milyen lesz ilyen korában, de ez soha meg sem fordult a fejemben. :)

2017. márc. 22.

Ezt nem mondtam

Nem is mondtam még, hogy most már ott tartunk, hogy lassacskán tényleg elkezdik kiszínezni a házunkat. Igaz, nem egy kapkodó idegbeteg a banda, akik csinálják, mert tegnap már itt voltak, arra jöttünk haza, hogy itt simogatja a falat két ember. :) De aztán ma megint nem jöttek. Igaz, mondták, hogy egyszerre két helyen fognak dolgozni, de azt nem, hogy az azt jelenti, hogy nálunk leginkább nem csinálnak semmit, amíg a másik helyen nem jutnak el odáig, ameddig szeretnének.
Mindegy.. most már meglesz, az biztos, mert minden adott hozzá. Itt vannak a színezővakolatok, várják, hogy valaki kiürítse azt a rengeteg vödröt, amiben hozták, és felkenje a falra.
Én is várom. :) Mert akkor lesz kész. És tök jó érzés lesz, hogy ezt is elértük.. harminc év után végre színe is lesz a háznak. :)

2017. márc. 21.

Végre

Remélem mindenkinek jutott ma a jó kis meleg napsütésből. Hát én be sem tudok telni vele. :) Igaz, reggel még télikabátban mentem dolgozni, de délután már a kezemben hoztam. :D És aztán a vásárláshoz már kabátot sem kellett venni. :)
Az más lapra tartozik, hogy a tizennégy és tizennyolc év közöttiek már rövidnadrágot kerestek/követeltek azonnal. Az egyik persze tudta, hol vannak, ő nemes egyszerűséggel csak elővette a szekrényből, a másik meg csak duzzogott, hogy bezzeg ő nem kaphat. De neki még nem vettem elő, mert képes lesz holnap reggel rövidnadrágban iskolába menni, és hát azért még mégiscsak március van csak. :) :D Most ezen még én magam is elvigyorodtam, mert május végén, amikor esetleg ugyanennyi fok lesz (de legyen inkább több), akkor már semmi kifogásom nem lesz a rövidgatya ellen. :D

2017. márc. 20.

A boldogság világnapja

Nem tudom, ki mindenki tudta, hogy ma épp a boldogság világnapja volt. Én bevallom, a facebookról értesültem róla, és nem néztem utána, hogy valóban így van e, vagy sem. Akár lehet is. (meg akár minden nap lehet a boldogság világnapja)
De mi is a boldogság? Kinek, mi, ugye..
Nekem a boldogság:
- a gyerekeim
- a férjem
-egy őszinte mosoly
-egy ölelés
-egy jó csokis süti (vagy kettő)
-együtt menni dolgozni, és együtt jönni haza
-megvalósítani valamit, amire vágytam
-írni
-olvasni
-cigizni (még ha gáz is, hát azért legalább őszinte)
-kisbabát ringatni
-frissen mosott ágyneműben aludni
-ha eltelik egy hét is fejfájás nélkül
-nyaralás
-Balaton
-naplemente
-napsütés
-fagyi
-megpillantani valamit, amit már rég láttam
-kutyát simogatni
-madárcsicsergést hallani hajnali fél ötkor

És még egy csomó minden más is, ami most hirtelen nem jutott eszembe. És nektek?

2017. márc. 19.

Egy kulcsot találtam magamhoz

Azt hiszem, most, hogy már jó alaposan körülnéztem belül önmagamban (és nem minden tetszik, amit találtam) megállapíthatom, hogy az én jó működésemhez elengedhetetlenül szükségesek a feladatok. Abból sem elég egyszerre egy, mert mindig kell egy azonnal végrehajtandó, egy olyan, amin lehet gondolkodni, és egy olyan, ami sok-sok időt és energiaráfordítást igényel.
Ez itt most a legnagyobb baj. Hogy "kevés" a feladat. (tessék ezt jól érteni) Mert hirtelen rámszakadt az az érzés, hogy minden megvan, és akkor jöhet a lazítás, az élvezkedés. Az meg nem megy, mert közben mégis mit csináljak? Hogy lehet heteket eltölteni úgy, hogy nincs semmi olyan dolog, ami plusz energiát igényel? Mert ugye energia attól lesz, hogy közben adunk is valahova. Legalábbis nálam ez így működik.
Úgyhogy most magamban gyártom a kis feladatlistáimat. A jövő hétre rögtön meg is van, mert Patrik szombaton utazik Angliába. Még kell venni egy-két dolgot neki (zoknit, pl.), gyógyszereket beszerezni, hogy tudjon vinni magával fájdalomcsillapítót. Van egy olyan feladatom is, aminek határideje van, azzal foglalkozom azért gondolatban, de még nem csíptem el a vezérfonalat. Ha az meglesz, akkor minden rendben, máris sínen lesz minden.
Közben még esik az eső, pedig a telefonomra már délután megérkezett az értesítés, hogy "Érkezik a tavasz!" Én repesve várom. :)

2017. márc. 18.

Mára

Nem nagyon tudom mit írjak. Ez az eső kimosott belőlem minden kis morzsányi aktivitást és kreativitást. Ma délután rendet akartam rakni a spájzban, de aztán inkább elvonultam olvasni,  a spájzra meg rácsuktam az ajtót. :D Nem mintha ettől jobb lenne, de a pillanatnyi kedvnek engedtem. Majd jövő héten megbánom, hogy megint nem csináltam meg. :)
Amúgy meg ma ahhoz lett volna kedvem, hogy vegyek valamit a lakásba.
Például ilyeneket:



2017. márc. 17.

Jó volt

Tök jó nap volt ez a mai. Nem számítva, hogy kb. három és fél órát sikerült aludnom, mert igazából egészen fél tizenegyig ez nagyon fel sem tűnt. Akkor éreztem csak először azt, hogy most akár állva is képes lennék egy pár percre elaludni. Napközben azért még többször előjött ez az érzés, de mindig volt valami, ami továbblendített, és végül még ugye most sem alszom.
Mondjuk most már leginkább azért nem, mert a gyomrom ádáz küzdelembe kezdett valami ellen, amit magam sem tudok, hogy mi lehet, de egyáltalán nem jó érzés. Sőt, leginkább szörnyen rossz, mert fáj, és nem jó sehogy sem. Remélem reggelre elmúlik, mert nagyon nem örülnék neki, ha nem csak a beharangozott eső rondítana bele a hétvégébe, hanem még valami kórság is.

2017. márc. 16.

Összevissza hét

Furcsán alakul ez a hét ettől, hogy pont a közepén volt egy szombat (vagy vasárnap), amitől a kedd olyan péntek-szagú volt, a csütörtök meg hétfő hangulatú. Egy kicsit hihetetlen is, hogy holnap meg már megint péntek, mintha rögtön két hetet tudtunk volna le egyben.. :) Még csavarok is egyet ezen az összevisszaságon, mert egészen eddig délutános voltam, holnap meg reggeles leszek. Majd hajnalban emlékeztetem magam rá, hogy ez az egész az én ötletem volt, hogy egy kicsit nyújtsak a hétvégén, mert ugye mennyivel jobb péntek délután három körül hazaérkezni, mint este fél tízkor. A kettő között van egy csomó idő, amit jól el lehet tölteni mindenfélével. Lehet mondjuk, hogy leginkább fedettpályás távolbanézés lesz a mindenféléből, de az is jó, ha itthon lehet csinálni. :)
Megyek is.. mert alig négy óra múlva kelni kell.

2017. márc. 15.

Egy éve már

Tudjátok milyen nap volt ma? Persze, tudjátok, mindenki tudja.. na de azon túl, hogy nemzeti ünnep, azon túl is volt valaminek az évfordulója.
Bizony, épp ma van egy éve, hogy kiköltöztünk a lakásunkból. :) Emlékeztettem is magam arra a tavalyi zűrzavarra többször is napközben, és aztán ma este újra el is olvastam, hogy milyen is volt akkor. Többek között ezért jó blogot írni ilyen rendszerességgel. Szinte mindent újra lehet élni így. :)
Azért jó, hogy mindez már mögöttünk van..

2017. márc. 14.

De jó

Hát én most nagyon hálás vagyok érte, hogy annak idején épp ilyenkor olyan nagyon bátrak voltak Petőfiék, mert most van mit ünnepelni. Jó, hát leginkább mondjuk annak örülök, hogy holnap van egy extra szabadnap, de ez elég puritánul hangzik. Az első verzió mégiscsak szebb, és olyan kultúrembernek tűnök tőle, nem? :D
Szóval, az extra szabadnap jól jön, és bármi lesz is belőle holnap, tök jó lesz. Ha csak itthon leszünk, és teszünk-veszünk, akkor is. Ha csak itthon leszünk, és nem csinálunk semmit, akkor is. (amúgy mostanában jöttem csak rá, hogy micsoda elképesztő lemaradásban vagyok filmnézésileg... gyakorlatilag rengeteg filmet nem is láttam, amit mások már ezerszer) Meg akkor is, ha esetleg valami spontán ötlettől hajtva felkerekedünk, és elmegyünk valahova.
És jelentem.. a kedvem a napsütéses órák számával egyenes arányban javul. Lesz még ebből valami. ;)

2017. márc. 13.

Komolyan gondolja

..Mert ezzel èrkezett ma haza.





2017. márc. 12.

Még mindig világgá mentem

És valahogy így érzem magam:


Közben meg lehet, hogy csak ennyire egyszerű az egész, és elfelejtettem rendesen ki-be lélegezni?


(az meg úgy tűnik, hogy képtelenség, hogy ne posztoljak valamit, mert egész nap fizikai kínokat éltem át a gondolattól, hogy ma nem kerül ide semmi.. hiába no.. függő vagyok)

2017. márc. 11.

Összezavarodva

Na most jön az, hogy azt mondom, hogy lehet, hogy addig, amíg nem rendezem le legalább magamban ezt a rengeteg mindent, amivel kapcsolatban össze vagyok zavarodva, lehet, hogy inkább nem írok. Mert minek is? Ködösítsek itt, hogy minden rendben? Vagy nyavalyogjak azon, hogy nincs? Esetleg írjak valami unalmas kis semmit, ahogy mostanában annyiszor, csak azért, mert valamikor régen megfogadtam valamit, és azóta tényleg annyira szokásommá vált, mintha így is születtem volna már?


2017. márc. 10.

A nap, ami a legjobbak között is lehetne

Felkerült végre minden kiszemelt iskola ideiglenes felvételi jegyzéke az iskolák honlapjára. Az idén már nem nevekkel együtt, hanem az OM azonosítókkal, ami elég idegesítő (értem én, hogy személyiségi jogok..), mert az azért nincs mindig kéznél az embernél. Nekem is haza kellett telefonálnom, hogy Patrik bediktálja, mert onnantól, hogy láttuk, elérhető a lista, kinek volt ahhoz idegzete, hogy kivárja, amíg hazaér, és csak utána tudja meg. Meglett az azonosító, és rögtön meglett az eredmény is. :) És voila.. hátradőlhetünk, mert úgy tűnik, hogy a következő tanévtől lesz egy gazdasági informatikus tanonc is itthon. :)12. helyen van most a listán, ahol hátrébb már nem kerülhet, előrébb azonban még igen, így meglehetősen nagy biztonságban várhatjuk az április végi hivatalos értesítést. :)
Ezek után- ahogy Balázs fogalmazta- a hét is páros lett hirtelen, és komolyan azt gondoltam, hogy ez egy tök jó délután-este lesz. Végre péntek délután volt, végre vége lett ennek a zúzósan húzós hétnek. Na de.. most akkor elmondom a receptet, hogy hogyan kell elrontani tökéletesen a péntek estét. (nem ajánlott követni)
-Jelentkezz be a fodrászhoz negyedmagaddal, öt órára. Két vágás-ritkítás, egy melír-vágás, és egy festés-vágás.
-Munka után csak egy kávét és egy péksütit dobj be, majd menj el vásárolni
-Majd aztán épp csak pakolj el mindent, és kezdj el készülődni a fodrászhoz (és közben beszéld meg a férjeddel, hogy mi lesz a vacsora, és kösd a lelkére, hogy várjon meg, fél nyolc-nyolc körül legkésőbb itthon leszel)
-Érkezz meg pontosan a fodrászhoz (negyedmagaddal), és szembesülj vele, hogy még csak ott tart, hogy az előző "páciens" haját vágja.
-Háromnegyed órás késéssel vágjatok bele a mindenféle hajvágási procedúrákba
-Hétkor még mindig ülj hajfestékkel a hajadon
-Fél nyolckor még mindig ülj hajfestékkel a hajadon, már hangosan korgó gyomorral
-Nyolckor végre vágják a hajad, és Te menthetetlenül éhes vagy
-Háromnegyed kilencre érj haza, és szembesülj vele, hogy nem lesz a közös vacsorából semmi, mert a férjed elaludt.
-Pakolj el a konyhában, és aztán menj el fürdeni, mert időközben az étvágyad elment, de a hideg folyton ráz.

És aztán.. aludj egyet, és holnap ébredj úgy, hogy csak az öröm marad Erik továbbtanulását illetően.

2017. márc. 9.

Ez nem jött be

Az az elhatározásom, hogy majd kicsit kevesebb energiát ölök a munkába, és többet hagyok az egyéb dolgokra, hamvában el is holt már hétfő hajnali ötkor, amikor ezt a hetet megkezdtem. Azóta persze csak csúcsosodott még, és csak sokasodtak a feladatok. Azok is, amik készen van, meg azok is, amik elmaradtak. Persze, megint zömmel itthon vannak elmaradások. Na nem baj. Lesz még idő megvalósítani az elhatározást is, meg a feladatok mellé is pipát tenni. Holnap még lesz egy erőltetett menet, de aztán fél háromkor megkezdődik a hétvége. És nem.. nem fogok kattogni a munkán.
Talán majd még egy normális bejegyzést is sikerül írnom végre. :)
Ja, és egy lista már megjelent.. úgyhogy az már biztos, hogy középiskola nélkül nem marad ez a gyerek sem. De azért nem bánnám, ha majd azon a másik listán is jó helyen lenne a neve. Remélem holnap jó hírekkel jövök.

2017. márc. 8.

Erikről

Van itt nálunk ez az Erik fiú, akit mostanában szoktam ilyen mindentudó kis mosollyal figyelni titokban. Mert most úgy néz ki, hogy azért igazam lesz vele kapcsolatban. Mostanság elkezdett kicsit megkomolyodni, mindezt úgy, hogy nem veszített semmit abból a fergeteges humorú gyerekből, aki mindig is volt. Újabban ötös dolgozatot is ír fizikából (vagy kémia?), meg megbeszéli a hittan tanárral, hogy a tegnap látott focista épp miért úgy imádkozott, ahogy. Újabban eljár a barátaival ide-oda, folyton rezeg a telefonja, mert valaki épp ír neki, vagy hívja.
Legújabban pedig elkezdett focizni a helyi focicsapatban. Mindez annyira volt fontos neki, hogy még azt is bevállalta, hogy egyedül, tök önállóan intézett mindent eddig ezzel kapcsolatban. Épp arra készül, hogy le fogják igazolni, mert úgy vélik, hogy ez a gyerek jó. Múlt héten még bőszen tiltakoztam, hogy nehogymár.. elég volt itt egy gyerekkel a fociedzésekből, meg hétvégi meccsekből, meg az összes  mindenségből, amivel járt. De mostanra kicsit enyhül ez a véleményem. Mert előfordulhat, hogy épp ez hozza meg azt a nagy áttörést, amire kicsi gyerekkora óta szüksége van. Van valami, amiben jónak gondolják, és meg is mondják neki. Végre van valami, amit a saját sikerének köszönhet. Úgyhogy szerintem hagyni kell, aztán majd meglátjuk. Van pár dolog, amit az elején leszögeztünk, és amit remélem majd elég komolyan is vesz.
És a héten már azt is megtudjuk majd, hogy hol is van azon az ideiglenes listán.

2017. márc. 7.

Mindenféle kedd

Ma munka közben többször is azt éreztem, hogy na most akkor fogom magam, és sikítva elrohanok. A fejem teteje lüktetett a folyamatos feszültségtől, amit generáltak körém, és igazán próbáltam nem idegeskedni, és nem kapkodni, de amikor másodszor szédültem bele az érzésbe, akkor megfordult a fejemben, hogy megéri ez nekem? Amúgy meg.. ez nem kérdés, mert szeretem, minden kisebb-nagyobb nyűgöm ellenére is még mindig szeretem a napi kihívásokat is, meg az egyforma kiszámíthatóságokat is.
De már akkor tudtam, amikor Balázzsal együtt mentünk reggelizni, hogy valamit délután kell csinálnunk, mert látszott, hogy neki sincs jó napja. Amúgy a közös munkahely egyik legjobb része ez, amikor egyforma beosztásban dolgozunk, és napközben lophatunk magunknak fél órát, amikor csak mi ketten vagyunk. :)
Semmi extra nem kerekedett azért a dologból, de megint tettünk egy jó nagy sétát, aminek az egyik állomásán bevásároltunk, majd a másik állomásán pedig bementünk a könyvtárba. (igen, kedves könyvtáros olvasóm, tényleg olvashatod reggel a blogban) Ott aztán amíg én válogattam magamnak az olvasnivalók között, ő leült, és a telefonján olvasgatott. Közben meg élveztük a csendet. Aztán hazasétáltunk, közben jól kiszellőzött a fejünk.
Holnap kezdődik minden elölről.. de ha kell, majd megint szellőztetünk a fejünkön is. Meg talán végre kitaláljuk azt is, hogy milyen színű lesz kívülről a házunk. Nem könnyű döntés, de kellemes probléma azért.

2017. márc. 6.

Az igazi fèrfi

Nem tudom, lehet, hogy èn vagyok a kisebbsèg ezzel, de felhúztam magam azon a reklámon, amiben az van, hogy az igazi fèrfi virágcsokrot vesz nőnapra.
Annak ellenére, hogy a nőnapot nem tartom (semmire) nincs semmi bajom azzal, hogy vannak, akik igen.
De azèrt hogy egy fèrfi attól legyen igazi fèrfi, hogy èpp ezen a napon, mondhatjuk,hogy kötelező jelleggel virágot vesz, hát na...
Szerintem egy fèrfi attól FÈRFI, hogy mellette nőnek èrezhetem magam, mert azt èrezteti minden pillantásával, hogy tetszik, amit lát. Attól fèrfi, hogy lehetek mellette elesett, gyenge nő ugyanúgy, mint tüzet okádó sárkány, papucsban, kócosan ès dagadtra aludt szemekkel is rám tud mosolyogni, megeszi a főztömet, akkor is, ha nem a legjobban sikerült. Attól fèrfi, hogy fogalma sincs róla, hogy melyik programon szoktam mosni, hogy pajkosan rámvigyorog, amikor èpp kiakadnèk rá. Attól fèrfi, hogy nèha kètsègek között hagy, máskor meg az arcomba mondja, amit tudatni akar.
Attól fèrfi, hogy csakis mellette tudok az a nő lenni, aki vagyok. Ès ne hozzon nekem virágot a lidl-ből nőnapra, de ne felejtse el majd a házassági èvfordulónkat. Mert attól is fèrfi, hogy engem vett felesègül.

2017. márc. 5.

Ha tudnátok

... hogy mi van most a fejemben.. na, jobb is, ha nem tudja senki, amíg én magam össze nem rendezem ott ezt az összevisszaságot, ami sikeresen átvette a terepet ott. Pedig általában összeszedett és fegyelmezett vagyok. Na, ez most nem az az általános állapot. Hanem valami egészen más. Egyik pillanatban elszántan harcba indulnék, a másik pillanatban elbújnék sírva valamelyik sarokban. De a harcos énem kerekedik végül felül, ez egészen biztos. Mindig így van. Meg úgy is, hogy amit nagyon akarok, azt megcsinálom.
És majd egyszer, amikor túl leszek ezen is, és rend lesz a fejemben, na, majd akkor el fogom mesélni ezt az egészet. :)
Remélem azért némi alvásidőt hagy nekem ez a kuszaság.. és nem egész éjjel ébren fogok kattogni.

2017. márc. 4.

Március első szombatja

Mindenképpen megörökítendő, hogy ma olyan gyönyörűen sütött a nap, hogy kétszer is gyalog mentünk vásárolni. Kettesben, ráadásul, ami még külön öröm volt a jó idő mellett.
A ma délutáni meccsre már harisnya és hosszú zokni nélkül mentem. Csak egy farmer és egy sima zokni. :) Jó, egy kicsit a végére fázott azért a lábszáram, de abszolút kibírható volt. És már majdnem el is felejtettem, hogy milyen jó is úgy, hogy nincs a farmer alatt még egy harisnya is. :)
És még az is mindenképpen megörökítendő, hogy ma, századszor is sikerült a Fradinak legyőzni az Újpestet. Jó, hát nem volt épp a legszebb meccs, simán a behúztuk, de felejthető kategória, de az Újpest elleni győzelem mindegy milyen. Ott csak az eredmény számít. :)
És még azt is megörökítem azért, csak hogy emlékezzek rá, hogy nem mindig jó dolog spontán és őszintén kimondani, amit épp gondolok. Főleg úgy, ha azzal megbántok valakit, akit amúgy nem akarnék.
Jó kis szombat volt. Holnap meg majd bepótolom a házimunkát is, amit ma nem csináltam meg. (vagy megvár... )

2017. márc. 3.

Szavak sem kellenek

..csak hagyom magamnak, hogy szépen, rendesen kiélvezzem az érzést..


2017. márc. 2.

Mai jó

Napi öröm:


Már amikor bevásárolni mentem, rám mosolygott a virágos kirakatából. Aztán visszafelé is.. úgyhogy bementem érte, ha már ilyen szépen mosolyog, jöjjön haza velem, hadd örüljenek neki mások is. :)
Így aztán most tavasz-illat van, ahogy belépünk. :)

2017. márc. 1.

Megy ez

Azt nem tudom honnan, de valahonnan mindig szerzek annyi erőt és energiát, ami továbblendít a nehézségeken, meg fájdalmakon, meg mindenen, és nem csak teszem a dolgom, mint egy robot, hanem úgy csinálom, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Vannak, akik ezt képmutatásnak hívják, én nem érzem annak. Én inkább úgy érzem, hogy van bennem elég kitartás túljutni a sz.rságokon, és előre tekinteni. Mert a jövőben mindig hiszek. Mindig, rendületlenül hiszek abban, hogy ha valamiben elég erősen hiszünk, és eléggé akarjuk, akkor az meg is fog valósulni.
Szóval.. ennek szellemében dolgozom, mint a kisangyal, meg csinálom itthon is a dolgomat, ahogy kell. Közben apró kis kihívásokkal "szórakoztatom" magam (erről majd máskor), meg mindenfélét tervezgetek. Mert legalább az jól megy, hogy bármit csinálok is, az agyam mindig jár valamin.
Hejj.. ha egyszer valaki kitalálja azt a szerkentyűt, ami ideközvetíti a gondolataimat online.. na, az lesz ám csak a nem semmi. :D