2017. jan. 21.

Szörnyű

Nincsenek szavak arra, amire ma reggel ébredtünk. Még majdnem az az aggodalom is eltörpült mellette, amit a saját gyerekem felvételijével kapcsolatban éreztem, mert folyton az járt a fejemben, hogy vannak ezek a gyerekek, és az ő szüleik, akik már többé nem tudnak izgulni a gyerekükért. Nem tudom, hogy lehet ezt ép ésszel túlélni, hogyan lehet egy ilyen tragédiát feldolgozni majd.
Nem tudtam nem gondolni arra, hogy alig másfél hónap múlva egy nagyjából ugyanilyen busszal kell majd elengedni a mi gyerekünket egy nem kevésbé rövid útra. Nem mondom, hogy nem az volt az első reakciónk, hogy biztos, hogy sehova nem megy. (amit persze az érintett gyerek kikért magának azonnal)
De folyton ott járt a fejemben, hogy mi minden történhetett addig, amíg felfogta mindenki, hogy itt nagy baj van/lesz? Csak remélni merem, hogy azoknak, akiknek nem sikerült megmenekülni, nem tartott sokáig. Nem sok ideig kellett szembenézniük a félelemmel és a reménytelenséggel.
És még van egy csomó minden, amit nem is merek sem elképzelni, sem elgondolni.
Szörnyű tragédia.


2 megjegyzés:

  1. Én is megsírattam minden egyes hírmondást. Tegnap volt,aki még azt sem tudta,hogy él-e az unokája.:( Olvastam egy rövid beszámolót,hogy borzalmas volt a gyerekeknek látni azt,ahogyan égnek a társaik..(Én belepusztulnék egy ilyenbe.Imádkozom értük. Szerencsétlen sofőrökről nem beszélnek, úgy tudom ők is meghaltak.:( Ketten váltották egymást.

    VálaszTörlés