2017. jan. 15.

Mi, nők

A tegnapi gondolat azért megmaradt, így mégis megosztom veletek. Szóval, akkor, amikor épp a soron következő krémet kentem magamra jutott eszembe, hogy mi nők, micsoda elképesztő dolgokat tudunk produkálni.
Mert ugye mindent megteszünk tizenöt-tizenhat éves korunkban, hogy egy picit legalább idősebbnek tűnjünk annál, amik vagyunk, legalább tizennyolc-húsznak nézzenek már, hogy az a fiú, akit kiszemeltünk, ne nézzen kis pisisnek bennünket. A cél érdekében mindenfélét bevetünk, sminkelünk, szemüveget hordunk, hajat festünk, bármi. Aztán egy idő után ez a dolog átfordul a másik irányba, mert bármit képesek vagyunk megtenni azért, hogy fiatalabbnak tűnjünk annál, amik vagyunk. Már nem éppen kiszemelt pasik miatt, sokkal inkább az egész világnak szól ez. Képesek vagyunk vagyonokat költeni mindenféle ránctalanító krémre, narancsbőr elleni szupercuccra, fiatalító hatást ígérő kézkrémre, arckrémre, pakolásra, hajat festünk ilyenkor is, csak már az ősz hajszálak ellen.
Mindezek ellenére vannak, akik azért legalább nagyjából el szokták fogadni magukat annyinak, amennyik épp akkor, és igyekeznek minden korukban megtalálni a szépet, és a jót. Mert van egyébként. :) Mégsem ez az általános.
Gondolom ez is belénk lehet kódolva.

1 megjegyzés:

  1. Szoktam mondani, hogy én ugyanúgy 5 perc alatt zuhanyzom le, mint 10 évvel ezelőtt, csak az utómunkálatok már több időt igényelnek. :-) Testápoló, szemránckrém, arckrém, ilyen-olyan kence, sarokpuhító, arcmaszk, hajvégápoló, kitudjami... a következő lépés már az lesz szerintem, amikor a gyógyszereimet kell majd bevenni este rituálészerűen. :-)

    VálaszTörlés