Nem bírom ki..

Gondolkodtam, hogy megmutassam, ne mutassam, vagy mi legyen.. Hajlottam arra, hogy nem. Aztán, hogy dehogynem, akarom hogy lássátok, és kíváncsi vagyok rá, hogy mit mondtok majd róla, meg ilyesmi. Aztán megint vacilláltam egy sort.
De végül győzött bennem az izgatottság, és a kíváncsiság, meg az öröm, meg minden, úgyhogy egy-két napra láthatóvá teszem az épp aktuális terveket. (utána leveszem, mert még engedélyeztetnünk kell majd, stb.) Igaz, azután majd nem sok értelme lesz ennek a bejegyzésnek, a képek nélkül, de sebaj.. :)

Ez az eredeti állapot

Egyik verzió

Másik verzió

Elárulom, lesz egy harmadik verzió is, ami ebből a kettőből lesz összerakva. :) Mert tetszik, és majdnem az is, amit elképzeltünk, de még nem az igazi. Na mit gondoltok?

Már megint Lujzi

Úgy látszik, Lujzi, aki egyébként a mosogatógép funkcionálisan, mindig a januárt választja sztrájkolásra. Nem mondom, nyugodtan felhagyhatna ezzel a szokásával, leginkább mondjuk azért, mert ez az idei az utolsó együtt töltött januárunk. Lehet mondjuk, hogy már ezt fülelte ki, hogy úgy tervezzük, majd egy másik Lujzi fog nekünk mosogatni a másik lakásban, és emiatt tette velünk ezt, amit ma...
Ebéd után még szépen belepakoltam a tányérokat, meg két wok-ot, amikben a gyros készült, hogy mire mi hazaérünk, addigra ő szépen elmosogasson. Nem voltunk olyan sokáig távol, de éppen lehetett volna ideje szép nyugiban végezni a dolgát, de arra léptünk be, hogy villogott a hibaüzenet a kijelzőjén. A03. Ami elvileg lefolyó-problémát jelez. Volt már egyszer ilyen, akkor is sikerült megoldani, így Balázs -válogatott káromkodások között- nekiállt. A múltkori esetet próbálta követni, így először megpróbálta a "dugulást" megszüntetni gépen belül mindenféle kemikáliával. De az csak nem moccant semerre sem, így, mikor már másodszor merte ki a vizet a gépből, nem kicsit pöccent már be. Vártam, hogy vajon mikor jön el a pillanat, amikor kirohan valami kisbaltáért, és szétveri. Ezt azért nem tette, de közel járt hozzá. Főleg, mikor kiderült, hogy a lefolyócső eltört, és folyik belőle a víz. Szólt, hogy zárjam el gyorsan a csapot, de nemhogy gyorsan nem tudtam, még lassan sem ment. Sőt, ha már nem ment az elzárás az egyik irányba, hát tekertem rajta a másik irányba is, amitől aztán spriccelt a víz mindenfelé.
Nem részletezném azt a cseppet sem vicces és egyáltalán nem szeretetteljes pár percet, ami ezután zajlott le köztünk, de talán vannak, akik el tudják képzelni.
Ahogy azt sem akarom túlságosan részletezni, hogy hol mindenhol volt víz. Egyszerűbb azt mondani, hogy a szobákban azért szerencsére nem volt. Felitattam, feltöröltem, recsegő-ropogó térdekkel, majd aztán még Balázs is újra, mert ahányszor meg kellett mozdítani a kis dögöt, annyiszor jött még belőle a víz. Mire kifolyt belőle, meg a csőből is, már mindenhol víz volt, és széthordott nyomok.. és még csak akkor lett elhúzva a konyhaszekrény a helyéről. Ami alól előkerült a rég letiltatott dolgozó kártya, meg több kiló kenyérnyi morzsa, és kosz, por, víz, meg ilyesmi.. Alig fél óra múlva már újra tiszta és száraz volt alatta is minden.
Lujzi most egy pár napra szabadságra lett küldve, addig biztosan, amíg meg nem érkezik az új lefolyócső. A bőröm egy cseppet sem lájkolja ezt a hírt, mert amúgy is folyton szétrepedeznek az ujjaim, a kézzel mosogatás meg még majd tesz rá két lapáttal, de mindegy.
Na de mondom.. ez már az utolsó ilyen akciója volt velünk. :) Ezek után meg biztos, hogy nem engedem, hogy költözzön velünk.. még csak az hiányzik, hogy ott is minden januárban nekiálljon megőrülni.

Félévik

Nem szakítjuk meg a hagyományokat, szépen megmutatom, ki milyen bizonyítvánnyal érkezett ma haza. :)

Patrik (10.o)

Magatartás: jó
Szorgalom: példás
Magyar irodalom: 4
Angol nyelv: 5
Német nyelv: 4
Matematika: 4
Történelem: 5
Fizika: 3
Kémia: 4
Földrajz: 5
Ének-zene: 5
Informatika: 5
Testnevelés: 5
Hit-és erkölcstan: 4
Magyar nyelv: 4
Biológia: 4

Erik (7.o.)

Magatartás: közepes
Szorgalom: közepes
Magyar nyelv: 3
Magyar irodalom: 3
Történelem: 3
Hit-és erkölcstan: 4
Angol nyelv: 4
Matematika: 3
Informatika: 3
Fizika: 4
Biológia: 3
Kémia: 4
Földünk és környezetünk: 3
Ének-zene: 3
Rajz: 3
Technika és életvitel: 4
Testnevelés: 3

Roland (4.o.)

Magatartás: jó
Szorgalom: példás
Magyar nyelv: 5
Magyar irodalom: 5
Angol nyelv: 5
Matematika (emelt): 5
Környezetismeret: 4
Rajz: 4
Ének-zene: 4
Technika és életvitel: 4
Testnevelés: 4
Informatika: 5

Meg vagyunk elégedve mindenkivel. :)

Hétvége indul..

Csak összejött... ma még ugyan rendesen oda kellett tennem magam munkailag, de holnap nem is gondolok a munkára. Meg szombaton sem. Meg vasárnap sem. Majd csak hétfőn délután. :)
Nagyon fáradt voltam, és nagyon nem volt kedvem délután semmi máshoz, mint aludni, de fél öttől szülői értekezlet volt Roliéknál. Bántam volna, ha kihagyom, mert náluk az ilyesmi mindig egy jó élmény. Nem az a szokásos feszengős dolog, teli katonásan ledarált számokkal, és tudnivalókkal, hanem kötetlen beszélgetések mindenféléről.
Konyhatündérként nem remekeltem ma, épp csak egy melegszendvicsre futotta vacsorára. De együtt ettük, és ez a lényeg. :)
A holnap délelőtt még ügyintézős nap lesz, de reményeim szerint délután lesz idő a semmittevésre is. :)

Félszemmel

Az a helyzet, hogy csak a fél szememet tudom nyitva tartani, mert megdörzsöltem a fürdőkádban, és azóta nem hagyja abba a könnyezést. Mint a gyerekek..
Már csak a holnapi napot kell leküzdenem, és aztán hármat itthon leszek. Elmondhatatlanul jó érzés. Mint az is, hogy jövő héten csak két napot dolgozom.
Még a végén lesz időm olyasmire is, ami nem "kötelező" dolog.

Csapongós

Vannak azért még (néha) tök jó gondolataim is. Amiről akkor azt gondolom, hogy na, majd ma este erről fogok írni. Aztán eszembe jut más, és akkor meg azt gondolom, hogy arról fogok írni. Aztán telik a nap, minden megy a maga megszokott medrében, és végül, mire ideér az este, addigra már nincsenek tök jó gondolataim. Ilyenkor jönne a nyavalygás, hogy hol fáj, meg mennyire vagyok fáradt, meg micsoda irtózatos köd volt ma nálunk, de nem lesz nyavalygás. Más se nagyon, mert tényleg elfáradtam.. és hol van még a hét vége. :) Arra készülök, hogy egy napot lecsíphetek belőle, legalábbis tegnap még erről volt szó. Bele nem élem magam, mert ha mégis másik lapjárás lesz csütörtökig, akkor nagyon rosszul fog esni. Jó lenne, az biztos.
Ma voltam szülői értekezleten Eriknél. Rajtam kívül még két másik szülő gondolta úgy, hogy kíváncsi arra, mit szeretne velünk megosztani az osztályfőnök, így igazán családias volt a hangulat. Ott jártak a helyi gimnázium tanárai is, afféle "iskolaeladáson". Szimpatikusak voltak, és most először gondolkodtam el azon, hogy lehet, hogy mégis meg kéne Eriknek próbálni majd ezt az iskolát. Talán sikerülne benne feloldani azokat a gátakat, amik kialakultak az elmúlt hét évben, és egészen más irányt vennének a gondolatai a tanulásról is. Sok idő van még addig (szerencsére),meglátjuk. Az biztos, hogy a bejárást az ő esetében sem tartom jó ötletnek,meg úgy egyáltalán senki esetében sem. Felesleges azért napi három órát utazgatni, hogy leérettségizzen valahol. Legyen ideje élni közben, az a fontos. De -mint mondtam az előbb is- ez még messze van. :)
Holnap lesz egy ügyintézős körünk munka után.. úgyhogy a tök jó gondolatok lehet, hogy ki is szállnak majd a fejemből.. :D

Életkép

"A szülő–gyerek kapcsolatban a születés pillanata után, amikor az anyaméhből kibújik a magzat, a második legnagyobb elszakadás a kamaszkorban történik. Akkor bontakozik ki ugyanis másodszor a személyisége, kiszakad a család kötelékéből, és önálló lesz. Ilyenkor a szülő legfontosabb feladata, hogy elfogadja őt olyannak, amilyen. Azt, hogy ő más, mint a testvére, mint az anyja, az apja. Ha a kamaszkorba egy érzelmi biztonságot nyújtó közegből lép, akkor érzelmileg igényes lesz, és nem ragadja magával a külső környezet. Ha ezt nem kapja meg otthon, akkor alkoholhoz, drogokhoz fog nyúlni, alkalmi szexuális kapcsolatokba sodródik. Hiába forog állandóan a szülő fejében az, hogy mennyi sok veszély leselkedik a nagyvilágban a kamaszra, el kell őt engedni. A kamaszkor természetes velejárója, hogy mindent kipróbál a fiatal, amit a környezet eléje gördít, és ami tilos. Mindig is ilyen volt a fiatalság. De a különbség az, hogy ha érzelmi biztonságot adó háttért tud maga mögött, akkor nem válik függővé. Azt a kamaszt fenyegeti ez a veszély, aki érzelmileg nélkülözésben él. Ha a szülő nem tudja vagy nem akarja elengedni, és ugyanúgy próbálja fegyelmezni, mint addig, akkor konfliktussal terhelt lesz a kapcsolatuk.

A gyerek talán utoljára háromévesen igényelt annyi odafigyelést és gyengédséget, mint kamaszkorban, de ezt természetesen soha nem ismerné el. Ezért fordul elő, hogy például ha meg akarjuk simogatni, undorral ellök. Mit tehet ilyenkor a szülő? Egyedül azt, hogy elviseli a jelenlé-tét, mert a kamasznak szüksége van arra, hogy jelen legyen. Nem mondom, hogy könnyű, a kamaszokra ki kellene írni, hogy átépítés miatt átmenetileg zárva – tette hozzá viccesen a magyarországi szakember. Ugyanakkor azt is elismeri, hogy a kamasznak is rendkívül nehéz ez az időszak, hiszen a magáról alkotott kép szerint esetleg pipaszárnak látják a lábát, rücskösnek az arcát, és úgy gondolja, hogy képtelen bemenni akár egy hivatalba, és ott önállóan elintézni valamit. Ennek tudható be, hogy a kamaszkor szinte természetes velejárója a depresszív hajlam, még az öngyilkosság gondolata is megfordulhat a fejükben."

Némi vigaszt nyújt az embernek ebben az elveszett világban, amit a kamaszokkal való együttélés jelent, hogy van ilyen ember, mint Vekerdy Tamás, aki nem csak úgy mondja, amit mond, hanem hitelesnek, őszintének és még emberinek is tűnik közben. Természetesen nálunk is vannak kamaszkori problémák, amiktől néha a kardunkba dőlünk, néha kiborulunk, néha csak nézünk egymásra hülyén, és persze, vissza is emlékszünk a saját kamaszkorunkra. Nem mondom, hogy jó dolog szembenézni az akkori önmagunkkal, és eszembe is jut anyám, ahogy egy-egy mérges-megbántott pillanatában közölte, hogy "remélem majd Te is megtudod, hogy milyen ez." Nos.. azért az én fiaim nem annyira gázos kamaszok, mint én voltam, talán köszönhető ez annak, hogy ők rendezett családban élnek, nem úgy, mint akkor én.
Amikor már túl vagyok mindezek végigrágásán, és ezerféleképp megnyugtattam magam, hogy tulajdonképpen még mindig egy szót sem szólhatunk, akkor egyszer csak azt hallom a gyerekszobából, hogy a két kamasz, akik közül az egyik nagyon kamasz, a másik meg úgy épphogy kórusban szavalják a Himnuszt. Majd aztán énekeltek is egyet. Szintén a Himnuszt. Eltelt pár perc, akkor már a Szeptember végén volt porondon, amit felváltva szavaltak. A repertoár végén -már Rolival kiegészülve- még belefért egy "szív, sürít, lentart, kipufog" (Sub Bass Monster). Na és akkor ez így tökéletesen le is képezte őket. Mert ilyenek. Intellektuálisak, műveltek, jógyerekek, de kell nekik egy kis lázadás, egy kis lazaság, valami, amitől az ő generációjukat "menőbbnek" érzik a mienknél. :)
Majd egyszer elmesélem nekik, hogy valójában megnyugodhatnak, ez a generáció tényleg sokkal menőbb a mienknél. :)

Hétvége volt

Már megint egy szempillantás alatt el is röppent a hétvége, gyakorlatilag mintha nem is lett volna. Holnap kezdődik az a hét, amikor borzasztóan korán kell kelni, és emiatt borzasztóan hisztis leszek már kedden délután. :D Pedig nem lesz egy egyszerű és unalmas hét. Holnap bőrgyógyászatra kell mennünk, kedden szülői értekezlet Eriknél, szerdán Roliéknak ruhapróbás táncpróba, csütörtökön Rolinál szülői értekezlet. És valamikor ezen a héten elvileg még a tervező is be fog jelentkezni, hogy megmutassa, mit rajzolt. Na, ez utóbbit azért várom nagyon. Kíváncsi vagyok. :D
Megbeszélni nem sikerült semmit azokból, amit szerettem volna, mert vagy épp túl sokan voltunk hozzá, vagy épp nem álltunk szóba egymással (igen, van ilyen is néha), vagy épp aludt valamelyikünk. Vagy még az a verzió is volt, hogy épp nem volt kedvünk hozzá. Majd a jövő hét végén. Vagy akkor sem, és majd lesz, ahogy lesz.
A két kisebb gyerekünk holnap még élvezhet egy extra szabadnapot, nekik nem lesz suli. Irigylem őket, és magamban bánom egy kicsit, hogy nem vettem ki egy nap szabit, hogy itthon legyek velük. Nem mintha igényelnék, csak legalább én is lóghatnék. :D

Szombat este

Nem tudom mások hogy vannak vele, de én egy kicsit unom, hogy ennyire középkorúak lettünk, hogy soha, semmi programunk nincs. Persze, fáradtak vagyunk, meg elég gyakori az is, hogy valamelyik napon a hétvégéből legalább az egyikünk dolgozik, a hajnali négy órás kelés után (vagy előtt) meg kinek van kedve bárhova is menni. Meg aztán nincs is hova menni. Sosem voltunk egy disco-zós pár, én mondjuk szeretek táncolni, de Balázst a világból is ki lehet kergetni vele. Mondjuk most már nincsenek is olyan disco-k, mint régen, hanem ilyen-olyan party-nak hívják őket, de lényegtelen is a nevük, mert úgyis kilógnánk onnan. Ettől még persze mehetnénk moziba, színházba, mittudomén én még hova, de valahogy úgy hozzászoktunk ahhoz, hogy nem tudunk menni a gyerekek miatt, hogy most, amikor már a gyerekeket is nyugodtan itthon lehetne hagyni, akkor sem kerül szóba.
Elmaradtak mellőlünk a barátok, gyakorlatilag mondhatjuk, hogy itt, ahol lakunk, nincs senki, aki ránk nyitná az ajtót. A többiek meg messze vannak, és mivel időnk sosincs semmire, így ők is egyre kevésbé vannak jelen a mindennapjainkban.
Így aztán marad minden hétvégén a szokásos ugyanaz. Tévézünk, blogolunk, alszunk. Még úgy kb. majd még egyszer ennyi ideig így lesz ez.

Újra itt van

.. a hétvége. :) Ha visszagondolok a hétre, akkor azt mondom, tök jó gyorsan eltelt. De annyi minden megélnivaló és annyi tennivaló volt benne, hogy csak visszagondolni jó rá. Már csak azért is, mert a legtöbb tennivaló mellé pipa került, azok a dolgok pedig, amiket megéltem, megint csak előrébb vittek valamiben. Úgy gondolom, egyre jobban tudom magamba szippantani a "tanulnivalókat" mindenből, és ettől egy kicsit más ember is lettem. Nem bánt kevésbé a bántás, de mégis másképp kezelem már. Valahogy úgy, hogy "ha baja van velem, az az ő baja, nem az enyém.". Nem kell mindent megfejtenem, és nem kell mindent értenem sem ezekkel a dolgokkal kapcsolatban. Egyszerűen csak az van, hogy ugyan egymás mellé sodort minket az élet, mégsincs igazi dolgunk egymással. Emiatt aztán azt is értem, hogy azokkal a kevesekkel, akikkel igazi dolgom van, valahogy másképp kéne "bánnom." Erre vonatkozóan vannak már tervek a fejemben, de még nem állt össze teljesen.
Lesz a hétvégén is egy csomó minden dolog, amit meg kell csinálni, el kell intézni, de jut majd idő pihenésre is biztosan. Mondjuk valami jó meleg takaró alatt. Ezt a fogcsikorgató hideget másképp úgysem lehet elviselni.

Várom

Most már kíváncsian várom, hogy mi lesz ebből a ramaty érzésből, ami nem akar békén hagyni. Próbálnék én másra koncentrálni, és nem foglalkozni vele, de a derékfájásom (vagy hát valahol ott) nem nagyon hagyja, hogy ne vegyem észre. Kitartó, az egyszer biztos. Még nem tudja mondjuk, hogy velem aztán jóval kezd, mert még csak fájdalomcsillapítót sem vettem be eddig.
Holnap végre péntek. Alig várom az estét, amikor majd a munkabejezés rész következik.
Magamban elálmodozom arról, hogy átváltozom majd valami fiatal lánnyá a hétvégére, és két teljes napig úgy is maradok. :) Hű, micsoda hétvége lenne.... (mindenki gondoljon amit akar)

Nem az, aminek tűnik

Ha nem tudnám egészen biztosan, hogy nem így van, simán azt gondolnám, hogy babát várok. Egy-két évtizeddel ezelőtt lennénk, biztos, hogy el is rohannék a gyógyszertárba egy tesztet venni (és aztán csalódottan venném tudomásul a negatív eredményt).
Vannak mindenféle tüneteim.. egyrészt tele vagyok hangulatváltozásokkal. Akár egyik percről a másikra is képes vagyok világvége hangulatban érezni magam, majd rögtön utána harsányan nevetni valamin. Aztán van ez az evés dolog.. ami leginkább nem a barátom most, mert semmit sem kívánok igazán. Vagy megkívánom, és aztán mégsem kell. A gyomrom is furán viselkedik, hol émelygek, hol fel tudnék falni bármit, olyan éhségérzet tör rám. Mindemellé még olyan fáradt is vagyok, hogy bármelyik pillanatban el tudnék aludni gond nélkül.
Babát nem várok, ellenben azt hiszem, rettenetesen elfáradtam, és testem-lelkem próbál egy kicsit rászorítani a pihenésre. Még egy kicsit ki kell pedig bírnom, február első napjaiban jövök csak három nap szabira. (igaz, nem pihenni.. farsangolunk majd napokon keresztül)
Őszintén szólva.. azért a babavárós dolognak jobban örülnék, mint ennek a fáradtság témának.  :D

Intézzük

Ha jól emlékszem, még soha, semmi nem ment nekünk úgy, mint a karikacsapás. Mindenért meg kellett küzdenünk, kemény csatákat vívnunk. Valószínűleg ettől (is) lettünk ilyenek, amilyenek vagyunk. Azok, akik külön-külön sem adják fel sosem, de együtt meg aztán...
Most is úgy vagyunk, hogy belevágtunk (belevágnánk) valamibe, amire -azok, akik jó régóta ismernek már minket, tudják jól- nagyon-nagyon régóta várunk, de csak gördülnek elénk az akadályok. Pedig még annyira a kezdet kezdetén vagyunk csak, hogy nem is biztos, hogy bele merek gondolni, mi minden jöhet még majd.
Szóval.. a banknál elindult a hitelkérelem hosszas és bonyodalmas folyamata, ezer meg még egy papírral. Nem tűnt gázosnak semmi, azt meg tudtuk, hogy millióféle papír kell, és legalább kétmillió aláírás és nyilatkozat, erre fel voltunk készülve. Arra azonban nem, hogy már az első lépcsőn repedés van, és ha feljebb akarunk lépni rajta, akkor azonnal be is kell foltozni.
Itt volt az értékbecslő nemrég. Aki szépen mindent lefotózott, leméricskélt, majd aztán elment. Aztán jött a bankból a telefon, hogy baj van.. mert a térképmásolaton "nem a valóságnak megfelelően" van a házunk. Néztünk hülyén, de azért fogtuk magunka, és bementünk a Földhivatalba, hogy megnézzük mi is, mi az ábra.
És tényleg.. az a helyzet állt elő, hogy a harminc évvel ezelőtt épített tetőtérbeépítés után a felső szintre ugyan lett kérve lakhatási engedély, de az alsóra (aminek együtt volt a bővítési engedélye a felső építési engedélyével) nem. Nyilván nem mondta senki külön, hogy arra is kell, különben megcsinálták volna. Az meg senkinek nem volt gyanús sehol a hivatalban, hogy van egy negyed felső szint, ami a térképen a "levegőben" van, mert alatta nincsen semmi. :D Na és van egy garázs is, ami után ki tudja hány éve már fizetik a garázsadót, pedig igazából ez sincs. Merthogy nem szerepel ez sem a térképen. A hivatalban készségesek és kedvesek voltak, elmagyarázták mit kell tennünk.
A garázsról megtalálta a nagyapám a tervrajzot. Az építési engedélyt nem. Azt megtalálták nekünk a megyei levéltárban. Holnap várjuk a földmérőt. Aki majd megrajzolja az új alaprajzot, amivel elmehetünk a hatósághoz, aki majd megfelelő mennyiségű illetékbélyeg átvétele után rányomja a pecsétet a papírunkra, az bekerül a földhivatalba, hogy majd a térképen is úgy nézzen ki minden, ahogy kell, és ahogy van az a valóságban.
És akkor.. amikor majd már mindez meglesz.. akkor újra elmegyünk a bankba, és folytatódik minden tovább. :)
De semmi gond.. megoldjuk. Bármi lesz is még.. :)

Fellángolás

Ha megkérdeztek volna ma arról, hogy akarok e emancipált nő lenni, vagy inkább maradnék a hagyományos felállásnál, habozás nélkül az utóbbit választottam volna. Annyira vágyom arra, hogy ne kelljen százfelé szakadnom, és a munkahelyemen férfiként helytállnom, aztán itthon anyaként, és nőként. Ez az egy énem nem is elég lassan ennyifelé figyelni.
Komolyan sóvárog a lelkem egy olyan időszak után, amikor "csak" itthon vagyok, főzök, mosok, takarítok, sütit sütök, szekrényeket pakolászok, meg ilyesmi.
Nem vagyok normális, én is tudom. :D (meg amúgy el is fog ez az érzés múlni, azt is tudom)

Nem tökéletes

Vannak ezek a mindenféle életmódbeli tanácsokkal szolgáló portálok, újságok, magazinok, amik csupa jó ötlettel tudnak szolgálni gyakorlatilag mindenre. Kb. olyan ez, hogy mindent megoldanak, csak győzd kiválogatni, hogy hogy is szeretnéd megoldani.
Na, ők azok, akiket egyre kevesebbet olvasok, mert minimum romokban tudok heverni attól, hogy gyakorlatilag úgy jön le, hogy mindent sz.rul csinálok. Az ő olvasatukban napi fél és másfél óra közötti időtartam elég ahhoz, hogy a lakás szuperül nézzen ki, és ennyi ideje mindenkinek van. Aztán napi fél órája mindenkinek van arra, hogy is szép legyen, meg fitt, meg minden. Ehhez persze van millió ötletük is, amiknek már az olvasásától is néha felmegy bennem a pumpa.
Tényleg lehet, hogy én csinálom őrülten sz.rul az egészet. Az is lehet, hogy az a baj, hogy nem olvasom ezeket a jó tanácsokat, vagy ha olvasom is, nem veszem őket annyira komolyan, amennyire kéne. De vagy nincs is napi másfél-két órám a lakásra meg magamra, vagy ha lenne épp, akkor meg kedvem nincs hozzá. Így aztán mindig mindent random módon csinálok.
És így esik meg az, hogy vasárnap este- dacára egy itthon töltött hétvégének- nincs felmosva, és nem üres sem a szennyestartó, sem a ruháskosár. Sőt.. :D ;)

Szokásos szombat

Nem tudom mi baja van a szombatoknak velem, főleg, mikor én kifejezetten jóban vagyok velük.. de valahogy minden szombatomat elrontja a fejfájás valamilyen formája. Ma reggel is úgy ébredtem, hogy csak nyögdécselni tudtam, mert abban a pillanatban, ahogy megmozdultam, olyan iszonyatos fájdalomhullám köszöntött, hogy azt hittem, ott helyben bele is halok. Így aztán ágyba kaptam a fájdalomcsillapítót (micsoda romantika, nem?). Jobb lett tőle, legalábbis bőven az elviselhető kategóriába csökkent, de egész nap kitartóan velem volt. Hol jobban fájt, hol kevésbé.
Most már mindjárt vége is a szombatnak. Ha szerencsém van, magával viszi a fejfájást is, és a vasárnap valami kellemesebbet tartogat.

11

A legkisebb éveinek száma is úgy kezdődik mától már, hogy tizen.. Szerencsére még csak épp egy van mögötte, ami azért megnyugtató egy kicsit, mert egyébként szörnyű, hogy ilyen gyorsan elszaladtak ezek az évek.
Ő az, aki a legintenzívebb gyerekünk minden tekintetben. Mellette nem lehet unatkozni, soha, egy percre nem is hagyná. Beszél, mesél, ötletel folyton. Kérdez, mutat, kitalál mindenfélét. Vagy épp esik-kel, botladozik, és halálra sértődik, amikor valaki kineveti. Komoly fiatalember egyébként, aki órákat képes eltölteni a tükör előtt, hogy "belője" a haját, de ugyanígy órákat képes eltölteni azzal is, hogy az unokahúgával legózzon. Néha nagyon idegesítő is ez az intenzivitása, és roppant fárasztó is tud lenni, és újabban sajnos elég sokszor mondjuk neki, hogy "Jajj, Roli, hagyjál már."
A tanulás nem esik nehezére, de még mindig nagyon vigyáz arra, hogy túl sok energiát ne fektessen bele. Leckét írni kifejezetten utál, minden hétvégén órákat képes eltölteni vele, mert közben mindent csinál, csak azt nem, amit kéne.
Újabban kigömbölyödött, de nem szabad neki mondani, mert erre is megsértődik. Nyilván épp növés előtt áll, és telítődik. :)
142 cm és 41,5 kg. 38-as bakancsa és tornacipője van, amin én magam döbbentem meg a legjobban. Már nem kisfiú, de még pont úgy tud sírni, mint egy kisbaba, ha bánatos, vagy szomorú. Ha fáradt, pont olyan hisztis, mint én. Egyébként meg pont olyan öntudatos és céltudatos, mint az apja. A testvérei közül Erik áll közelebb hozzá, Patrikkal elég sokat harcolnak.

Sok minden eszembe jutott ma erről a tizenegy évről. Csupa mosolyogtató emlék, rengeteg boldog pillanat. Annyira jó, hogy Ő is itt van nekünk. :)

Hangolódós

Holnap két órával többet aludhatok, mint az elmúlt napokban, így aztán most egy kicsit el is kényelmeskedtem az időt. Mondjuk amennyire jó lesz az, hogy nem kell négykor kelnem, annyira nem lesz jó majd az, hogy negyed egykor meg el kell indulnom dolgozni. Nem baj.. holnap már péntek van, és utána megint lesz két nap itthon. Mondjuk azért azt elárulom, hogy még nem is pakolunk, meg semmi ilyesmit nem csinálunk, mégis.. sosem volt még ennyire fárasztó itthon lenni a gyerekeinkkel. Igaz, eltelik úgy néha több óra is, hogy "mintha nem is lennének", de aztán akár egy fél óra alatt égszakadás-földindulás-világvége is bekövetkezik, amikor meg valamin összekapnak. Márpedig elég sűrűn összekapnak.. és cseszegetik egymást, és ha látják, hogy a másikat valami idegesíti, akkor biztos, hogy minden alkalmat megragadnak arra, hogy idegesítsék. Az ilyen percekben szoktam arra gondolni, hogy gumiszobát is terveztetni kéne, biztos, ami biztos. Valaki mindig használná, az tuti. Ha más nem, akkor én.. hogy legyen egy kis nyugtom. :D

Majd elmesélem

Ha nem éltem volna át, akkor is tudnám, hogy a mai nap nemcsak fizikailag, de lelkileg is roppant megterhelő volt, mert a derékfájásom csalhatatlanul jelzi ezt. Nem szeretem a nehézségeket, főleg az olyanokat nem, amikkel úgy kell megbirkózni, hogy még nem is igazán tudjuk, hogy is kell ennek nekiállni. Na, délután azért sokat okosodtunk földhivatali tekintetben, azt is tudjuk, mennyi pénzt kell elköltenünk úgy, hogy nem volt betervezve. Nem mérgelődök rajta, mert felesleges lenne. Még csak fel sem húztam magam az egészen, mert ennyi energiám azért nem volt már. Arra koncentrálok, hogy gyűjtsem az erőt a továbbiakhoz, mert ami így indul, ott szükség lesz rá.
El fogom mesélni bővebben is majd, de ma már nem. Késő van, mindjárt reggel lesz. Ahogy azt is majd máskor mesélem el, hogy mennyire gáz az, amikor látni kell valakinek a totális leépülését.. sőt, végig kell nézni tehetetlenül.

Iskolai hírek

Az a bizonyos kocka ötös lett. :) Nem, ennyire amúgy nem lett jó, de gondolom azért értékelte a tanárnő az erőfeszítést is, amit a cél érdekében tettünk. Hát.. még ha odaírhattam volna a lap hátuljára, hogy a komplett család ezen agyalt, és még telefonon keresztül is próbáltak segíteni. :) Akkor csillagos ötös lett volna, az már biztos. :) Begyűjtött mellé még két hármast a két portréra, amit vitt, meg egy kettest valami dolgozatra, így aztán vígan megvan a rajz hármas. Aminek örülünk, persze. Nem kell jobb, de azért az nem baj, ha nem rosszabb. :)
Patrik meghozta a jelentkezési lapot az előrehozott érettségire. Amit persze, tudtam, csak most mégis valahogy megint fejbekólintott a dolog. Aztán lassan választania kell fakultációt a következő két tanévre, ami szintén az (emelt) érettségire való felkészítést (is) szolgálja. Kíváncsian várjuk mi lesz a választék, főleg, mert tantárgypárokból lehet majd választani, mint pl. matek-fizika, vagy magyar-történelem. Kéne neki a német fakultáció, hogy meglegyen abból is a nyelvvizsga majd tizenkettedikre, de választott tárgyként földrajzból szeretne érettségizni, ami meg még kérdéses, hogy lesz e fakultációban. Szóval, nem egyszerű ez, de majd reméljük kibogozódik. Egyébként most is azt mondom, egyszerűbb volt ez régen. nem volt így agyonbonyolítva, hogy emelt érettségi, meg előrehozott, meg ez-az-amaz. Simán mentünk érettségizni, amikor annak itt volt az ideje, és punktum. Néha örülök, hogy megértem, hogy is vannak ezek a dolgok. Bele sem merek gondolni, hogy mi mindent kell majd átlátni akkor, amikor majd a felsőfokú tanulmányokat kell tervezgetni.
Amúgy a jelentkezési lapot ma még nem töltöttem ki. Úgyis egynapos késéssel szoktam reagálni mindenre.. tegnap kérte a kajabefizetéshez a pénzt, ma este már oda is adtam neki. Holnap kitöltöm a papírt, holnapután talán nem felejtem el Rolinak az osztálypénzt odaadni.

Ez a tavaszias időjárás egészen kedvemre való lenne már. De úgy hallottam, elrontják hétvégére már megint. Szóval erre még várni kell.

Időt kérek

Megpróbálok nem túl nagyot vagy sokat kérni, de most már aztán igazán nagyon komolyan szükségem van kb. napi két-három órára. Nem tudom, hogy nálunk csak huszonegy órából áll e a nap, vagy éppen kellene tényleg az a huszonhét inkább, de ez így, ahogy most van, nem maradhat. KELL még idő. Még csak hétfő este van, én máris a szombatot várom, mert elfáradtam. Nem kicsit, hanem úgy rendesen. Pedig ma még főznöm sem kellett, mert volt még maradék hétvégéről. De kellett tornacipőt venni, zsemlét-felvágottat stb.-t venni holnapra, rajzleckét megcsinálni, rajzdobozt összekészíteni (nem a leckés gyereknek). Esküszöm, épp csak fél órát pihentem hat és fél hét között, amikor éppen azt éreztem már, hogy ha most nem lesz fél órám erre a célra, akkor vagy ordítozni fogok, vagy összeesek. Hogy egyik se legyen, inkább lefeküdtem. És aztán megállás nélkül csináltam a dolgom egészen mostanáig. Elképesztő..
Sehogy sem találom egyébként, hogy mi az, amit annyira nem jól csinálok, vagy hogy hol tűnnek el az órák ilyen hirtelen? Alig csak beteszem a lakásba a lábam délután háromkor, és máris este nyolc óra van. Szinte csak kettőt pislogtam addig.

Rajz házi

Elég cifra és csupa válogatott káromkodásokkal teli bejegyzést tudnék írni arról a rajz feladatról, amivel az egész család foglalkozott már, és mégsem sikerül megcsinálnunk. Hiába.. a térlátás valahogy nem az erősségünk. Sőt, az, aki a leginkább érintett lenne a feladat megoldásában rendkívül nehezített pályán mozog e téren, ami azt illeti. Ezen múlik a félévi jegy amúgy. :( De valahogy még majd holnap délután megküzdünk azzal a résszel, ami máról maradt, aztán lesz, ami lesz. Kedvem lenne a tanárnőt meginvitálni valami hasonló feladatra, csak hogy érezze a törődést, de nem teszek ilyet, mert ugye úrinő... :D (fenéket, de ilyesmivel már nem küzdök) Mondjuk magamban azért háborgok, hogy hol van itt az, hogy mindenkit a saját képességeinek megfelelően blabla... mert persze, hogy sehol. De hogy készségtantárgy.. könyörgöm. Na mindegy, ez már úgyis így marad, én meg úgyis évek óta háborgok ezen, hogy technika hármas, rajz kettes.. cöh.
Ebben a fergeteges időben amúgy sem tudtunk volna túl sok mindent csinálni, mint ezzel a kocka-izével szórakozni, úgyhogy felfoghatjuk úgy is, hogy milyen jó kis családi program kerekedett belőle. :D De ez majd azután lesz, hogy már úgy tudok erre gondolni, hogy nem mérgelődök rajta.
Amúgy meg.. legyen már tavasz. Uncsi ez az örökös szürkeség, sötétség, mindig valami esik.. (és utálom a rajzot is)

Semmi komoly

Következzen pár mókás kép arról a negyed óráról, amikor elszórakoztattam magam az ilyen "jósolós" oldalon. Néha, amikor látok valakinél egy ilyen megosztott bejegyzést, akkor kedvet kapok, és odakattintok, hogy megnézzem, nekem mit ír majd. Így volt ez most is. Aztán egyik jött a másik után, és ha már.. akkor gondoltam, miért is ne mutathatnám meg?

Nos.. az első pontot kíváncsian várom. Vajon ki lesz az? El sem tudom képzelni. Tesóm már nemigen születhet, gyerekem mondjuk még igen (bár ez ellen Balázs igen határozottan tiltakozik, így igen kicsi rá az esély). Lehet még mondjuk új sógornőm, vagy "menyem". Vagy ki tudja?
A második pont.. hát izééé.. miért pont a nyolcvanas évekből? :D
A harmadik pont egészen biztosan ki van zárva.

Na, ezt kíváncsian várom. Akarom mondani, tele bátorsággal. :D

Ehhez nem nagyon tudok mit hozzáfűzni. Meg nagyon vitázni sem vele. 

Hát kíváncsian  várom a márciust, az augusztust, a szeptembert, az októbert is. :D Meg a többit is. :D

Tessék, itt le is buktam, hogy miért néztem meg ennyi mindent ezen az oldalon. Mert túl kíváncsi vagyok. :D

És a végére a kedvencem:

Nem fogom bánni, ha tényleg így lesz. :)

Én szereztem magamnak pár mosolygós percet amíg ezzel "játszottam". Remélem Ti is jókat vigyorogtatok a képeken. :)

Nagyon-nagyon

Azért nagyjából meg tudnám tippelni. :D Mostanra mondjuk mindez olyan mértéket öltött, hogy már-már fáj nyitva tartani a szememet.
Megyek is aludni, mielőtt így járok:

Mai rövid

Mai rövid hírek rovatomban mindenképpen el kell mesélnem azt a szenzációs hírt, hogy Erik ma ötöst kapott a történelem dolgozatára. :) És több ötöst is angolból mindenféle feladatokra. Nagyon büszkék vagyunk rá, bár nem merünk messzemenő következtetéseket levonni ebből. De tökmindegy is, mert ha esetleg egyedi eset ez, az sem baj. :)

Rövidke

A torkom már nem fáj, néha érzem ugyan, de az nem fájás. Cserében ma a gyomrom rakoncátlankodik, valahogy semmi sem jó. Mintha jól gyomorszájon vágtak volna. Na de majd csak hétvége lesz, szerintem attól egycsapásra elmúlik majd minden bajom.
Addig meg már csak kettőt kell dolgozni.
Nem tudok mást mesélni, mert leragadnak a szemeim.

Vagy-vagy

Vagy minden napot túltervezek, vagy minden nap egyre rövidebb, de valahogy sosem jut elég idő semmire. Örök probléma ez, és úgy tűnik, állandósulni is fog, mert bármit is csinálok, nem oldódik meg a dolog. (bár azt még nem próbáltam, hogy nem csinálok semmit) Most is van jópár dolog a képzeletbeli listámon, amit holnap délelőtt kell(ene) elintéznem, megcsinálnom, stb.
De most estére egy kicsit már fáj a torkom. :( Lehet, hogy mindent el fogok napolni, és arra fogom "áldozni" a drága időmet, hogy pihenjek, és meleg teát igyak. De az is lehet, hogy reggelre semmi bajom nem lesz. :)

Nem fehér embernek..

Szép, hogy ilyen fehér lett minden, meg tudom, hogy tél is van, mert az évszakokat már az oviban megtanították nekem is. De... minden nyavalygás és rinyálás nélkül mondom, hogy ez a hideg, ami ma volt, ez nem való fehér embernek. Szó szerint fájt a hideg. És nem, nem tudtam annyi ruhát magamra venni, amiben legalább egy kicsit jól éreztem volna magam. Sajnálom tényleg, hogy képtelen vagyok élvezni a hóesésből legalább egy kis valamit, de nem megy. Még úgy sem, hogy próbáltam úgy tekinteni rá, hogy "végre esik, Erik hogy fog örülni", mert ő már reggel ezt emlegette, hogy mennyi havat ígértek mára.
Részemről nem bánnám, hogy ennyivel le is rendeztük volna a telet, és holnaptól szép fokozatosan melegedne az idő.. és mondjuk jövő hét végére el is érkezhetnénk a nyárhoz. :) Az lesz majd az én időm. :)

Az idei első munkanap nem volt teljesen zökkenőmentes, vagyis még a munkanapok csak-csak, de a két nagyobb nem úszta meg teljes mértékben.. Eriket "letalpalták" tesiórán, neki a bokája fáj, és kicsit megdagadt neki. Szeretne vele sebészetre menni, de nem fog.. :D (azért ehhez már túl rutinos szülők vagyunk) Patrik már délelőtt sms-ezett, hogy fáj a feje, és hányingere van. Megegyeztünk, hogy ha nem lesz jobban, ötödik óra után hazakéredzkedik. Jobban lett, maradt. Mire aztán este volt egy kisebb rosszulléte. Nem ájult el, csak majdnem.. nem vagyok nyugodt. Kísérteties hasonlóságot vélek felfedezni... az a fránya genetika.... (elvben ő is megy holnap iskolába azért, nincs értelme itthon tartani és orvoshoz menni már holnap reggel). Roli "ép bőrrel" megúszta. :)

Kihívás (majdnem) teljesítve)

Még tavaly januárban tetszett meg a kihívás, és -mivel tudtam, hogy ez aztán nem fog nehezemre esni- gyorsan el is döntöttem, hogy részt veszek benne.
Az elég gyorsan világossá vált, hogy az egyes pontokat nem fogom tudni figyelni, és aszerint kölcsönözni a könyveket, mert arra nemigen van nekem időm. De úgy gondoltam, hogy üssekő, hát szabályszegő leszek, de azért csak jegyzetelem én, hogy mi mindent olvasok, már csak azért is, mert kíváncsi voltam rá, hogy mégis mennyi lesz az annyi.
Nos.. egy híján lett 50. De roppant becsületes voltam, mert két könyv is volt, amit elkezdtem, és aztán nem tetszett igazán, így félreraktam, és nem is írtam fel a címüket. Meg van egy könyv, ami a kolleganőmtől volt kölcsön, el is olvastam, de nem írtam fel. Szóval.. szigorúan véve sikerült, csak épp nem tudom maradéktalanul dokumentálni.
Délután, amikor a kis cetlimről elkezdtem összeírni a könyveket, még úgy számoltam, hogy nagyon nincs meg. Aztán eszembe jutott, hogy volt egy kupac könyv, amit nagy kapkodva csak lefotóztattam Patrikkal, aki emailben küldte el nekem a képeket mielőtt visszakerültek a könyvtárba. :)

És akkor tessék, mutatom, mi mindent olvastam a tavalyi évben:

Azt még nem tudom, hogy az idén is dokumentálom e majd, de lehet, hogy eléggé szokásommá vált már, úgyhogy akár még így is lehet. Egy biztos.. olvasni az idén is fogok, amennyit csak lehet. :)

Álomból valóság

Ma, miközben teregettem szorgosan a ruhákat odafent, abban a szobában, ahol annak idején az eljegyzésünk volt, és amiből hamarosan valami egészen más lesz, eszembe jutott valami. Még gyerekként folyton arról álmodoztam, hogy majd lesz egy külön szobám. Millió változatot eszeltem ki arra, hogy lehetne kettéosztani a szobánkat, vagy hogy lehetne beépíteni a teraszt, vagy esetleg a mi szobánkból egy feljárót csinálni a padlásra, és ott kialakítani egy kisebb szobát. A mi szobánk az egyetlen olyan szoba az egész lakásban, amihez nem lehet hozzányúlni, mert sehogy sem lehet kettéosztani. Most sem fogjuk bántani, és ez majd ott marad nekem emlékeztetőnek arra, hogy ugyan végül minden álom valóra válik, de mindig van valami, ami változatlan marad. Egyébként meg az építész épp tervezgeti nekünk azt, hogy hogy is lehet újraosztani a helyiségeket, és én kíváncsian várom, hogy mit hoz ki belőle.
Ugyanakkor, szintén teregetés közben eszembe jutott, hogy anyám vajon mennyit fog majd sírni mindeközben.. mert körülnézek odafent, és mindenhol azt látom, hogy úristen, mennyi cucc! A zöme felesleges, és tudom, ha tudna azzal a szemmel nézni, amivel én, akkor ő is tudná, hogy bőven el fognak férni ebben a kis lakásban is, de most biztosan rettenet fogja el, ha arra gondol, hogy mi minden lesz, ami itt nem fér el. Búcsút kell vennie attól a három tévétől, amit senki nem néz már rég, de azért valamire csak jó lesz alapon el van rakva a szekrény tetejére. Búcsút kell vennie attól a két gáztűzhelytől is, ami szintén ugyanilyen okokból áll a teraszon. Nem lesz helye a lánykori ruháinak, meg a több évtizede takargatott üres piás üvegeknek a szekrény tetején. Persze, nyilván nem csak ennyi, és biztos ettől is nehezére esik majd megválni, és tudom, hogy lesz még miatta szemrehányás is, meg kisírt szemek is, és én próbálok már most megértő lenni, és együttérző is, mert tulajdonképpen -ismerve őt- azt gondolom, nagyon-nagyon bátor és önzetlen dolog volt tőle ez a lépés. Azon is fog majd morogni, hogy mi minden fog változni. De csak addig, amíg kész nem lesz, mert akkor már majd büszke lesz rá, és tetszeni fog neki. Próbálom felvértezni magam, és mindenre felkészülni, jó erős lélekkel, mert tudom, hogy szükség lesz rá.
Még magamnak is lesz mivel megküzdenem akkor, amikor majd itt elkezdek összecsomagolni. Meg majd ahogy végig kell néznem, (de a végeredményt mindenképpen látni fogom) ahogy a galériát lebontják, meg a beépített szekrényt szétszedik. Nem lesz könnyű, de túl fogom élni, mert az emlékeimet nem veszítem el, csak a tárgyak fognak megváltozni körülöttem.
Körülbelül fél év múlva valóra válik a gyerekkori álmom. Külön szobám ugyan nem lesz, de én már nem is igénylem. :) De a teraszt beépítjük. :) Úgyhogy... nem beszélek a levegőbe akkor, ha azt mondom, hogy csak merjetek nagyot álmodni. :) (majd év vége felé is születik egy ilyen álom-bejegyzés.. csak lehet, hogy az más jellegű lesz.. de addig még bármi megtörténhet :P)

Ami biztosan lesz az idén

Természetesen fogalmam sincs arról, hogy mi minden fog várni ránk ebben az évben, de azért van pár dolog, ami biztos.
Rögtön január közepén lesz egy tizenegy éves legkisebb fiunk.
Februárban ez a legkisebb palotást fog táncolni a farsangon.
Valamikor február-március környékén eladósodunk a következő évtizedre.
Költözünk. Kétszer is majd.
Áprilisban lesz egy tizennégy éves középső fiunk.
Májusban lesz egy angolból érettségiző legnagyobb fiunk.
Júliusban nyaralunk. (legalábbis nagyon remélem)
Júliusban lesz egy tizenhét éves legnagyobb fiunk.
Szeptemberben már nem lesz alsó tagozatos gyerekünk.
Októberben lesz egy kerek szülinapos férjem. (iiiigen, harminc :D)
Novemberben és decemberben remélhetőleg már majd csak kipihenjük az éves fáradalmakat, és élvezzük a fáradtságos munkánk gyümölcsét az új lakásunkban.
És valamikor tavasszal ott leszünk a bajnokavatáson is. :) Nyáron pedig majd izgulunk az EB miatt is. :)
De minderről várhatóan naprakészen foglak tájékoztatni benneteket. :) Még lehet, hogy időnként unalmas is leszek. És lehet, hogy időnként nyavalyogni fogok, máskor meg majd röpködök a boldogságtól. Nem hiszem, hogy nagyon változni fogok már, ilyen vagyok. Megélem az összes érzelmemet, és nem félek megmutatni sem őket.