Nagy pillanatok

Volt is már jó sok nagy pillanat az életemben, és (még elég fiatal vagyok hozzá) lesz is még jó sok nagy pillanat. A nagy közös pont ezekben, hogy egyiket sem sikerült még úgy megélni, ahogy azt leginkább szerettem volna.
Ezeket a pillanatokat szeretem úgy megélni, hogy csak az legyen jelen benne, akit én szeretnék. Nem sok ember van, akinek hagyom, hogy meglássa a lecsupaszított lelkemet, kevesen láttak igaziból sírni örömömben, és még kevesebben látták rajtam azt, ha valami nem tetszett. Nem alakoskodás ez tőlem, pusztán csak az a fajta óvatosság, ami akkor költözött belém, amikor az az ember bántott meg leginkább, akivel a legőszintébb voltam. Azt a pillanatot mi ketten éltük meg, belém égett örökre, és hagyott annyira mély nyomot, amit talán sosem fogok tudni levetkőzni. Nem haragszom már érte, volt arra elég időm kamaszként, és fiatal felnőttként, minden indulatomat és dühömet kiadtam magamból. Egyfajta belenyugvás van bennem, és mára azt is elfogadtam, hogy a mi közös utunk addig a pillanatig tartott.
Van egy csomó pillanat, amivel kapcsolatban van bennem kis pici tüske, amiért nem álltam ki jobban a magam akarata mellett, és hagytam, hogy beleszóljanak mások. Nem azért, mert rossz volt úgy, ahogy történt, hanem mert ott maradt miattuk az a kétkedő érzés, hogy milyen lett volna, ha másképp van.
Az építkezés egy csomó ilyen nagy pillanatból tevődött össze. Itt is bőven előfordult, hogy mások akarata erősebb volt az enyémnél, és másképp lett, mint ahogy én elterveztem. Megalkudtam, ha úgy tetszik, hol azért, mert egyszerűbb volt fejet hajtani, hol pedig azért, mert nem volt erőm kiállni a magam akarata mellett. Volt egy csomó olyan pillanat is, amikor viszont megtettem, nem kis meglepetést okozva ezzel mindenkinek, aki a részese volt a pillanatnak.
Most itt a költözés küszöbén is az munkálkodik bennem, hogy itt vannak ezek a pillanatok, amik olyanok, amikre mindig emlékezni fogok minden esetben. Nem tudom még, hogy van e hozzá erőm, akaratom és kitartásom, hogy a pillanatokat egészen az enyémekké tegyem. Kéne, hogy legyen, hogy végre megtörténjen az is, hogy pontosan úgy élem meg, ahogy azt én szeretném.