2016. nov. 26.

Csípjetek meg

Itthon vagyunk. Mindenhol minden úgy van, ahogy mi akartuk, minden ott van, ahova mi raktuk. Mégsem hiszem még el igazán, hogy akkor most mától mindig ide lehet majd hazajönni, és ez a csoda itt bent tényleg a mienk. Igaz, most még nagyon fáradt vagyok, és emiatt aztán nem is úgy jönnek sem az érzéseim, sem a gondolataim, ahogy én azt "vártam", de az biztos, hogy elképesztő ez az egész.
Nem tudom elmesélni sem, hogy mit érzek, nem tudom szavakba önteni. Egyik pillanatban sírni tudnék, a másik pillanatban átölelném az egész világot.
Párszor már megszámoltam a sarkokat, biztos, ami biztos. Észrevétlenül körülnéztem, hogy biztos nem jön e senki, aki azt mondja, hogy vissza az egész, ez mégsem lehet a tietek. (persze, hogy nem jön) Minden olyan ismerős, azt is tudom, hogy a vakolat alatt hol megy a villanyvezeték, és emlékszem még arra, amikor a sittet lapátoltuk, és mégis idegen még.
Furcsa, hogy itt van még a lakásban vagy hat darab banános doboz, amiket nem tudtunk kipakolni, de bőven elférünk tőlük, nincsenek útban. Régen ez úgy volt, hogy bent volt a lakásban hat banános doboz, és mi már nem is fértünk be tőle. :D
A fiúk egyébként mindannyian Erik szobájában bandáznak. :D A kádat már mindenki kipróbálta rajtam kívül, és mindannyian ódákat zengtek róla, úgyhogy lassan itt az ideje, hogy én is kipróbáljam.
Hamarosan pedig, ha már vállalható képek is készülhetnek, azokkal is jelentkezem. Itthonról. :)


15 megjegyzés:

  1. Tökéletes volt az idő a költözéshez, sütött a nap... Gratulálok nektek! :-)

    VálaszTörlés
  2. Legyetek nagyon boldogok a szépséges otthonotokban :)! Gratulálok :)!

    VálaszTörlés
  3. Tiszta szívből gratulálok, kíváncsian várom a képeket.

    VálaszTörlés
  4. Érezzétek jól magatokat az új édes otthonban.

    VálaszTörlés
  5. De jó! Végre! Kell egy kis idő amíg otthon lesz belőle, de jó uton jártok - gratulálok

    VálaszTörlés
  6. egész nap a fejemben jártál/jártatok... mondhatni lélekben veled voltam
    teljen sok örömetek az otthonotokban és még sok-sok boldog pillanatnak legyen tanúja a házatok :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha tudnád, hogy hányszor jutottál eszembe Te is nekem.. ezek szerint jó erősen velünk voltál. :)

      Törlés
  7. Gratulálok! Veletek örülök! :)

    VálaszTörlés
  8. Juhúúúúúúú, innen nézve csak pár nap volt az egész. :) Képeket várok, érezzétek jól magatokat, szép karácsonyotok lesz!! :)

    VálaszTörlés
  9. Gratulálok Nektek!
    "otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon."
    Wass Albert

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm szépen, hogy velem/velünk örültök. :)

    VálaszTörlés
  11. szia, csak most olvasom, tiszta szívből gratulálok Nektek, hogy ezt így EGYÜTT...

    szuper!

    VálaszTörlés
  12. Most hozom be éppen a blogos lemaradást.... Hát ez de jó!!!! Nagyon örülök, hogyvégre, pont így adventre már OTTHON vagytok!!!
    Sok boldogságot!

    VálaszTörlés