2016. okt. 1.

Nem tudom miért

Nem tudom mitől, de úgy érzem most, hogy valami nem jó dolog van készülőben. Nem tudom honnan veszem, nem tudom mi az, amitől ezt érzem, de folyamatosan itt motoszkál bennem, hogy történni fog valami. Próbálom elhessegetni magamtól, és minden erőmmel arra koncentrálni, amik a jó dolgok. Látom a szépség ígéretét a simára glettelt falaknak, előre örülök a napnak, amikor megérkeznek a beszerzett háztartási gépeink. És igen.. egy szárítógép is van közöttük, és már most alig várom, hogy kipróbálhassam majd, mert annyi jót olvastam ezekről a masinákról. :)
Ugyanakkor körülöttem egy pillanat alatt képes feje tetejére állni a világ. Egyik pillanatról a másikra pattanásig feszült a légkör, van kiabálás, mérgelődés, sírás, megsértődés, és akárhogy is erőlködök nem tudok ellene tenni. Tudom, nem kell mindent magamra venni, és magamra vállalni sem, mégis úgy szeretnék ilyenkor tenni valamit. Jól jönne egy varázspálca, amivel csak suhintanék egyet, hogy azok, akik épp kiabálnak, mérgelődnek, sírnak, vagy épp megsértődnek lássák, hogy az a dolog, ami épp kiváltotta belőlük az érzést helyrehozható, megoldható, ha akarjuk.
Nekem is vannak rosszabb pillanataim, sokat emésztem magam olyan dolgokon, amiken nem kéne. Én mondjuk befelé csinálom, rajtam nem látszik, csak azok veszik észre (esetleg), akik nagyon-nagyon jól ismernek. Én ilyenkor nem tombolok, nem sírok, nem veszekszem, és nem is kiabálok. Inkább kivonom magam a forgalomból, és szinte nem is hallok, annyira azzal vagyok elfoglalva, hogy kielemezzem magamban az érzéseimet.
Szeretném, ha ez az érzésem ezúttal cserben hagyna. Jó dolgokat akarok magam körül. Boldog perceket, nevetést, szépségeket. Arra van szükség.

9 megjegyzés:

  1. Szerintem ez is természetes ilyenkor. Mondjuk mi pont ellentétesek vagyunk, én hangos vagyok ilyenkor. :) hidd el, jövő ilyenkor... De jó is lesz... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért remélem, hogy úgy egy hónap múlva ilyenkor is tök jó lesz már. (vagy épp akkor fogok végképp becsavarodni a visszaköltözés hevében)

      Törlés
  2. Hagyjon el a rossz érzésed,azt kívánom!

    VálaszTörlés
  3. Engedd el a rossz gondolatokat, engedd meg, hogy csak rövid ideig legyenek vendégek Nálad!!
    Szívből ölellek!

    VálaszTörlés
  4. csoda hogy nem robbantatok még fel... széthajtjátok magatokat, sehol sem vagytok otthon, idő, pénz, család, fáradtság, munka... ez már a véghajrá, próbáljatok erőt meríteni abból hogy honnan indultatok, hol tartotok most (már!!!), és milyen közel a cél, az álmotok... izgulok értetek és szorítok nagyon!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük, ránk fér a drukkolás. :) Néha megnézzük a menet közben készült képeket, jól tud jönni. :)

      Törlés