2016. okt. 31.

Nem büszke

Ha olyan lennék, aki képes lenne zárt blogot írni, vagy képes lennék piszkozatban hagyni azokat a gondolatokat, amikről úgy érzem, hogy ki kell adnom magamból, de nem akarom, hogy bárki olvassa, akkor egészen másvalaki lennék, mint így.
Nem vagyok ilyen, így arról a nem túl szívderítő tényről is beszélni kell, hogy néha bizony úgy van, hogy szégyellem magam a családom miatt. Annyi hülye konfliktust teremtettek már a fafejűségükkel és a kitekert gondolkodásukkal, hogy néha magam sem értem, hogy vagyok képes mégis mindig belemenni a "játékba", és egy-két nap múlva úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Persze, úgy vagyok képes, hogy ők a családom, tetszik, nem tetszik, ide születtem. Hogy miért pont ide, azt nem tudom, mert eléggé kilógok a sorból (lehet, hogy pont ezért?), de mindegy is, mert ezen változtatni már nem lehet.
Mint ahogy a természetükön sem lehet változtatni, pedig jó sokszor próbáltam. Marad a türelem, és a kompromisszum. Mert amúgy egyszer majd meg hiányozni fognak biztos.

2 megjegyzés:

  1. Magunk védelmére tudunk úgy tenni, pár nap múlva, mintha semmi nem történt volna. Mert sem erőnk, sem kedvünk, meg sok értelme nincsen ezen sokáig kattogni, úgyis egyoldalú a dolog. :( bár sokszor az ember harcol, nemhogy már én is olyan legyek....

    VálaszTörlés
  2. Van ilyen nálunk is, főleg a Családfőnk családjában, hogy nem érjük egyáltalán hogyan is került oda :), de mi is letettünk már réges-régen arról, hogy próbáljunk változtatni ezen: nincs értelme, nem változik semmi... De én is ezt szoktam mondogatni, ha a kedves páromnál nagyon kiverik a biztosítékot, hogy egyszer hiányozni fognak, nem érdemes bezárni a bazárt előttük, mert ő bizony sokszor gondolkozott már ezen :) ...

    VálaszTörlés