2016. okt. 12.

Ez a nap más

Tavaly ilyenkor még egészen másmilyenre terveztem ezt a mai napot. Olyan napot szerettem volna varázsolni a mai napból, amilyen még nem volt sohasem. Fejben megvolt minden. Csak aztán ugye közbeszóltak a mindenféle történések, így nagyjából június végén búcsút vettem az eredeti ötletemtől. Akkor már tudtam, hogy abból biztosan nem lesz semmi. Azért próbáltam kreálni magamban valami b-tervet, de mindig több és több minden vonta el a figyelmemet, így a b terv is lassan hamvába holt.
Így aztán mára "csak" annyi jutott végül, hogy mindketten itthon voltunk szabadságon, egész nap tettünk-vettünk a lakásunkban, és este azért sikerült a tortán a gyertyákat ott elfújni az új lakásban. Legalább ezt az örömöt sikerült megszerezni. Igaz, hogy a főzőlap kartonján került terítékre a torta, de ez szerintem semmit nem vette el az örömből.
Negyven éves. Nem tűnik annyinak, nem látszik rajta szerintem, bár itt-ott már megcsillannak a fehér hajszálai is. A tizenhetediket is együtt ünnepeltük már. :) És reményeim szerint még a nyolcvanadikat is együtt fogjuk. :)

12 megjegyzés:

  1. Boldogot neki! Egy kartonon feltálalt torta is nagyon finom lehet. :-)

    VálaszTörlés
  2. Még sokszor ennyit boldogságban, egészségben! :-)

    VálaszTörlés
  3. Hidd el, hogy pont attól lett különleges ez a szülinap, hogy egy félkész lakás közepén, kartonpapíron tortáztatok :) Ezt tuti nem fogja elfelejteni soha! Nagyon boldog születésnapot Balázsnak!

    VálaszTörlés
  4. Szia, boldog szülinapot a férjednek, ez így volt egyedi, egy kerek évfordulón...

    VálaszTörlés
  5. Boldog Szülinapot Balázsnak! Már a 17-et is? Húúú ez fantasztikus, én eddig nem nagyon hittem abban, hogy ez tud így működni és mégis:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony.. már huszonhárom éve szeretjük egymást. :)

      Törlés
  6. Boldog születésnapot Balázsnak!

    VálaszTörlés
  7. Sok-sok boldogságot Neki és nektek is!

    VálaszTörlés
  8. Isten éltesse sokáig! Hidd el, tényleg felejthetetlen lehetett így is. És különben is: milyen hatalom írja elő, hogy csak a kerek évfordulókon lehet különlegesen ünnepelni? Tedd el az "a" tervedet jövőre, a "b" tervedet meg egy másik évre! És valósítsd meg őket! :)
    Sok puszi mindkettőtöknek!

    (u.i.: Azért, meg, hogy már a 17-et is, kicsit irigykedem.... :) )

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm Balázs nevében is a jókívánságaitokat. :)

    VálaszTörlés