2016. okt. 24.

Ez is csak jó lesz majd

Azt hiszem, az idén, december végén kell majd valami olyan számvetést készítenem, ami azt fogja tartalmazni, hogy ebben az évben mi minden volt, amiről azt gondoltuk, hogy lehetetlen, és mégis megcsináltuk.
Amikor egy-egy komolyabb csalódás ér, akkor mindig azzal szoktam magam gyorsan megvigasztalni, és pozitívabb mederbe terelni, hogy felidézem, mennyi ilyen alkalom volt már, és a vége mégis jó lett. :) Mert ugye mindig úgy alakul, vagy úgy alakítjuk, hogy jó legyen. :)
Úgy volt, hogy ma lerakják a laminált parkettát és a szőnyegeket. Aztán úgy lett, hogy a szőnyegek a helyükön vannak, de a parketta nincs. Mert bizony még mindig kellett az aljzatkiegyenlítő. Két héttel ezelőtt komoly hisztit csaptam volna, és minimum sírva is fakadok ettől a hírtől. Nem csak amiatt, hogy nem lesz ma még parketta, hanem mert az aljzatkiegyenlítés gondolatától is a hideg ráz már. Nem tudom megmondani, hogy hány zsákkal használtunk már el, de azt hiszem, hogy az átlagostól és a normálistól bőven sokkal többet. (ha nagyon akarnék, utána tudnék nézni, mert minden vezetve van) Nekiállhatnék okolni bárkit ezért.. mert miért úgy lett megcsinálva annak idején, miért nem voltak igényesebbek rá, stb. stb., de felesleges energiapazarlás lenne. Miután mi az összes válaszfalat kivettük már ezzel egy csomó plusz munkát okozva az aljzatkérdésben, nem is nagyon van már más okot keresni. Olyan, amilyen. Vagyis már csak volt. :)
Mert mostanra aztán eléggé ki van egyenlítve ahhoz, hogy pénteken végre tényleg ne csak a betont nézzük, hanem legyen igazi padlónk. Az lesz a jutalom az egész heti munka után. Mert ahogy a dolog most, hétfőn kinéz, egyáltalán nem árt, ha van valami jutalom kitűzve. :)

1 megjegyzés:

  1. Dius a jutalom, hogy mégegyszer porszívózhatod a betont.)))DDD

    Szépen haladtok, ez kívülről egész jól látszik! Csodaszép karácsonyotok lesz az vadiúj, szép otthonotokban!

    VálaszTörlés