2016. aug. 21.

Ebből mi lesz

Mi ketten vagyunk az álompár sokak szemében. Mi ketten vagyunk azok, akik kitartottak jóban-rosszban, akik tulajdonképpen gyerekkoruk óta együtt vannak. Tudom, látszik rajtunk ez a rengeteg együtt töltött év, és annyira összecsiszolódtunk, hogy már látszik rajtunk idegenek számára is, hogy összetartozunk. Vannak egyforma gesztusaink, egy-egy pillantásból tudjuk, hogy mire gondol a másik. Elég egy cinkos összekacsintás a legtöbb esetben.
Nos, mi ketten mindketten a tökéletességre, de legalább a legjobbra törekszünk mindig. Az egyetlen, igazán nagy különbség az kettőnk között (és talán semmi másban sincs, csak ebben, ha kihagyjuk azt az örökbecsűt, hogy a fiúknak kukijuk van, a lányoknak meg puncijuk :P), hogy amikor valami nem sikerül nemhogy tökéletesre, de még a legjobbra sem, akkor azt hogyan fogadjuk el. Én általában az vagyok, aki rögtön megpróbál valami más megoldást találni, amivel át lehet hidalni a dolgot, vagy ha ez nincs, akkor szép, csendben kiborulok. Balázs nem szép csendben borul ki, hanem látványosan. Mérgelődik, csapkod, esetleg kiabál, és jajj annak, aki épp a közelében van, mert biztos, hogy talál valamit, ami az ő rovásán van.
Az elmúlt fél évben alig volt ilyen, hogy ki kellett volna bármin is borulnunk. Még az olyan helyzetekben is jól álltuk a sarat, amikor nagyon nem úgy alakultak a dolgok, ahogy mi azt szerettük volna. Akkor mindig valamelyikünk tartotta a lelket a másikban.
Ma egy kicsi kis tökéletlenség elég volt ahhoz, hogy én csendesen kiboruljak (az áthidaló megoldás nem jött be), ő meg.. hát... nem csapkodott, nem kiabált, nem dühöngött. Ő is csendesen borult ki. Na, ez volt az ijesztő az egészben. Mert napok óta figyelem én is, de még anyám is megjegyezte, hogy valami nincs vele rendben, mert nem olyan, mint szokott. Tényleg nem. Nem beszél, nem éhes, nem szeretne semmit, csak teszi a dolgát.
Remélem, hogy nem lesz ebből semmi nagy dolog, csak ez a rohadt parlagfű az, ami ilyen hatással van rá. Mert persze hogy nem kíméli az idén sem. :(

2 megjegyzés:

  1. Szia, nem jó, amit írtál a férjedről.
    Mit gondolsz, mikorra lesztek készen? Tudom, közbejöhet ezer dolog, de nagyon nehéz lehet meló mellett ezt is végigvinni.
    Segítség, támogatás, türelem, szeretet.
    Tudom, hogy tudod, csak írtam, hogy biztassalak!
    Ági

    VálaszTörlés
  2. Szia. Ne haragudj, tegnap elfelejtettem válaszolni. Gondolni már nem nagyon merek semmire sem, de nagyon reménykedem benne, hogy karácsonyra már nem csak épphogy beköltözünk, hanem addigra igazi otthonná is tesszük. :)
    Igyekszem nagyon, bár igazi segítség még nem vagyok a mostani munkálatokban.

    VálaszTörlés