Negyedik nap

Be kell sürgősen fejeznem ezt, hogy a napokat számolom a bejegyzés címében, mert ebből majd nagyon látszani fog, hogy mennyire gyorsan telik az idő.
Na, abból, hogy most ezt írom, az már látszik is, hogy most már minden jó, kevesebb az összezörrenés a fiúk részéről (mondjuk amikor... az akkor elég ütős mindenki részéről a másik felé), mi is lenyugodtunk, bár többször szóba kerül az építkezés, és minden egyes házon megnézzük a tetőt, meg a tetőablakokat, meg a külső vakolást, meg mindenfélét. (és esőnapra be van tervezve egy obi látogatás is, mert be kellene szereznünk a kádat, hogy majd a vizesek tudják, hova kell tenni a csapot)
De nem a kötelességekről szólnak a napok, hanem a lazításról, és az élmények szipkázásáról, ahogy annak egy tisztességes nyaraláson lennie kell.
Így aztán ma -mondhatni, hogy már hagyományként- megint hajóval mentünk Badacsonyba. Odafelé az Arács nevű hatvanegy éve épült hajóval tettük meg az utat. Badacsonyban kapott egy újabb esélyt a Dottó, és ezúttal sikerrel jártunk, mert körbementünk, meghallgattuk a szuper idegenvezetést, gyönyörködtünk a szőlőbirtokokban, a bazalttornyokat, meg mindent, ami csak a szemünk elé került. Újfent felveszem a bakancslistámra, hogy ide majd egyszer el kell jönnünk egy hosszú hétvégére kettesben.
Ja, és egy ruhát is vettünk nekem Badacsonyban. Fürdőruhát nem sikerült, pedig többet is próbáltam.
Hazafelé az örök szerelem hajóval- a Szigligettel- jöttünk, ami önmagában is egy akkora élmény, amit soha nem lehet sem megunni, sem elfelejteni. Ha itt laknék, szerintem bérletem lenne rá. :)

Készültek képek is: