Kontrasztok

A ma reggelem nagyon jól indult.. illetve volt egy kis apróság, ami azért némi érdekes felhangot kölcsönzött az ébredésemnek.. nevezetesen, hogy kettőnk között az ágyban találtunk egy százlábút. Persze, nem élt már, és az összes lába is külön volt tőle. Akkor kicsit lesokkolt ez az egész, azóta azért már viccesen megjegyeztem, hogy na, hát így jár mindenki, aki közénk akar férkőzni. :D
Na de.. a százlábút az összes lábával együtt félresöpörtem, és aztán nemsokára készülődhettem a tegnap megbeszélt kávéra Szityával. Amíg elsétáltam a kávézóig, azért eltöprengtem rajta, hogy micsoda jó kis világ is ez, ahol ilyenek megtörténnek. Mert ugye valamikor régen elkezdtük valamiért olvasni egymást. Aztán valamiért mindketten megkedveltük annyira a másikat, hogy ott is "ragadtunk" nála hosszú évekre. És milyen jó, hogy van ilyen, hogy ez az egész testet tud ölteni a virtuális téren kívül, és lehetőség adódik arra, hogy megigyunk együtt egy kávét egy nyári reggelen. (és erről eszembe is jutott még valami, de erről majd máskor)
Még a kávézásunk alatt csörgött a telefonom, megnéztem azért, hogy ki keres, mert épp ma reggel kezdtek nálunk a víz-fűtésszerelők, gondoltam, ha ő az, akkor neki csak fel kell vegyem, mert biztos fontos. De nem ő volt, így kinyomtam a telefont, hogy majd később visszahívom.
A hazafelé úton vissza is hívtam, a kolleganőm volt, aki épp beteg. Beszélgettünk pár percet, elmondta, hogy mennyire irigyel, hogy milyen jó nekem, meg hogy neki mije fáj, és mennyire, és hogy még nem is kért időpontot az orvoshoz, blablabla. Meghallgattam, persze, mert azért alapvetően kedvelem őt, próbáltam még egy kis lelket is önteni belé, mert kissé "depisnek" tűnt, de valahogy olyan távolinak éreztem magamtól most ezt az egészet.
Még délelőtt kaptam egy sms-t egy másik kolleganőmtől, aki szintén beteg, és csak arról értesített, hogy még jövő héten sem jön.
Aztán kora este felhívott egy harmadik kolleganőm, akitől aztán mindenféle pletykát és egyebet megtudhattam, amire nem is feltétlenül lettem volna kíváncsi. (azzal úgyis tisztában van az ember, hogy most, hogy nincs ott, nyilván ki is beszélik)
Na és az ő hívása után gondoltam végig, hogy mennyire nem is hiányzik az életemnek ez a része most. Mert épp attól lehet jól kikapcsolni, hogy ezek a dolgok távol vannak, és még ha menet közben ezt-azt intéznünk kellett is az építkezéssel kapcsolatban, még ha menet közben jól felhúztak az e-onosok is, akkor is ezek a munkahelyi intrikák távol vannak. Amik egyébként- és ez csak most, 160 km-rel odébbról látszik igazán jól, hogy mennyire bele vannak épülve a mindennapjainkba. Akkor fel sem tűnik ez, amikor nap mint nap átéljük, most viszont egy olyan éles kontraszt van a két világ között, hogy majdnem le is hangolódtam a gondolattól, hogy hétfőn már újra összemosódnak ezek a világok.
De csak majdnem hangolódtam le, mert igazából úgysem hagyom magam soha teljesen behálózni a sötét oldal által. ;) Ráadásul most még nyaralunk. :P