Sóhajt

Most érzem először azt, hogy nem látom a végét ennek az egésznek. Gondolom, nemcsak én érzem ezt, mert Balázson is látom, hogy napról napra nő benne a feszültség. Persze, most épp nem történik semmi, csak úgy vagyunk, és várunk, hogy majd legyen valami. Addig meg nem vagyunk sehol sem igazán otthon, de mindenhol otthon kell lennünk, mert az egyik helyen lakunk, a másik helyen meg szeretnénk a hátralévő életünket eltölteni. A harmadik hely pedig az, amit hátrahagytunk, és ahol most már más lakik, és másképp néz ki, de mégis ugyanazok a falak, meg ugyanaz minden.. Nem könnyű. Könnyebb lenne, ha most lenne valami nagyon látványos haladás, és úgy mennénk el nyaralni, hogy nem lógna minden a levegőben, hanem azt éreznénk, hogy "na, már csak egy kicsi van hátra". Szeptemberben vissza akartam költözni. Balázs azt mondta, az idén nem fog menni.. nem akarok hinni neki, de nagyon félek attól, hogy igaza lesz, és ittragadunk majd még karácsonyra is ebben a seholvilágban, mert az akkor nem lesz jó. Akkor ki is fogok borulni, és hisztizni is fogok, karácsony ide, vagy oda.. De ne szaladjunk ennyire előre, még lehet bármi.. meg legyen is.