2016. máj. 23.

Rövid hír

Minden jel szerint jön a vihar. A fejem is érzi egész délután, néha egészen beleszédültem abba, ahogyan fájt. Most még kifejezetten nyárias meleg van, de van hozzá olyan "vihar előtti csend" is. Nem bánnám, ha kikerülne minket, de... mindegy, majd valahogy lesz.
A holnapi nap máris péntek lesz munkahelyileg. Kicsit azért megnehezítem saját magamnak is, mert már hajnalban megyek. Utálni fogok pár óra alvás után felkelni, és dolgozni menni, de majd amikor már hazafelé jövünk délután, akkor nem ezt fogom gondolni. :)
Ja, és ma este láttam, ahogy a kis köcsög  nyest felmászott egy autóra. Szó szerint csúszdának használta... Még szerencse, hogy a mienk most garázsban áll, és nem tud rá felmászni, mert egyébként azt is előszeretettel használja játszótérként. Kár, hogy ilyen kis gonosz, mert egyébként egész aranyos lenne.

1 megjegyzés: