2016. máj. 31.

Kis hétköznapi csodák

Vannak ezek a mindennapos hétköznapi kis csodák, amik ugye mindig továbbviszik az embert, mert adnak annyi energiát és lendületet, amitől megy ez az egész.
Olyan dolgok, minthogy Erik szóbeli matek vizsgája ötös lett. Így aztán megvan a hármas év végén. :D Azt nem nagyon mertük firtatni, hogy akkor hogy is volt a vizsgajegy előtt, mert végül is mindegy. :) Arra a kérdésünkre meg, hogy ha "csak" hármas, akkor mégis mit keres az emelt matekon, azt a választ kaptuk, hogy "Nem enged Ági néni kiiratkozni, mert akkor nem lesz meg a létszám, annyian mentek már el." Na, ez Erik. Mindenbe belecsempész valami kis csibészséget és humort, nem lehet mellette szomorkodni, mert úgysem hagyja.
Patrik is vizsgázik a héten, csak a holnapi vizsganap alól van felmentése, mert az az angol lesz. Tegnap matek volt, ma történelem. Aztán még német és magyar. Ezek az írásbelik. Jövő héten a szóbelik.
Na de van olyan csoda is, hogy például veszel valamit Angliából, ami tegnap este tízkor még Londonban volt a repülőtéren, ma hajnalban, amikor dolgozni indultunk Lipcsében járt. És ma délelőtt fél tizenegykor már Balázs kezében volt. Elképesztő, hogy mi mindenre képes már a világ.
És persze vannak kisebb-nagyobb megtorpanások is, és vannak elgondolkodtató jelenségek is. Nyilván mindenhol, mindenki életében. Van, amin egészen könnyű túllépni, és van, amin nem nagyon megy. Ez utóbbin valószínűleg nem is kell túllépni, mert van még vele teendőm. Majd két kis csoda között azért megoldom. :) Úgy menni fog.

1 megjegyzés: