Háklik

Azt hiszem, most már nyugodtan kijelenthetem, hogy igazuk volt azoknak, akik azzal riogattak, hogy majd amikor már sokkal közelebb leszek a negyvenhez, mint a harminchoz, majd akkor egy csomó minden meg fog változni. Jó, azzal is riogatnak, hogy negyven felett aztán majd már akár a pokol is elszabadul (de ezt azért nem hiszem el).
De az biztos, hogy ahogy telnek az évek, úgy változott bennem egy csomó minden. Elsősorban sokkal háklisabb lettem. Ahhoz képest mindenképpen, hogy régen szinte egyáltalán nem voltam háklis. De ez még huszonéves koromban lehetett.. azóta meg csak jöttek. Van a pohár-háklim. Hogy azokat mindig el kell mosogatni, és mindig el is kell rakni a helyére. Akkor is, ha csak egyszer ittak belőle, és az illető még úgy tervezi, hogy fog belőle inni. Fog is. Majd előveszi tisztán a szekrényből. Aztán van a wc-háklim. Aminek tisztának kell lenni, és illatosnak. Mindig, minden körülmények között. Aztán van már olyan háklim is, hogy "ne nézegessen senki", és nem vagyok hajlandó levetkőzni csak egy bizonyos fokig mások előtt. Nem tudom még, hogy lesz majd nyáron a fürdőruha-szezonban, mert egyelőre a gondolattól is a hideg ráz, hogy majd akárki látni fog.
Aztán vannak azok a dolgok, amik maguktól változnak. A hormonbefolyásoltság nem volt jellemző rám. Nos, már ez sem igaz. Minden egyes kis hormonrezdülést megérzek. Hol ideges vagyok, hol falási hullámok törnek rám, hol a fejem fáj tőle, időnként pedig előfordul az is, hogy a lever a víz is.
És mind közül a legrosszabb, hogy komoly antiszociális vonások ütötték fel a fejüket bennem. Bennem, aki társasági lény voltam világéletemben.

De végül is lehet, hogy ennek semmi köze ahhoz, hogy hány éves vagyok, csak épp van mire fogni.