2016. máj. 14.

Eltűnt?

Azon gondolkodtam a napokban, hogy vajon végleg eltűnt e már belőlem az a régi "írókám", vagy csak átmenetileg van háttérbe húzódva, hogy átengedje a teret és a helyet a sokkal racionálisabb dolgoknak, úgymint velux ablakok árának nézegetése. A választ természetesen nem találtam meg, de azzal azért megvigasztaltam magam, hogy teljesen talán nem tűnhetett el, mert nem valami tanult dologról van szó, hanem valamiről, ami magától alakult ki. Azt nem mondanám, és sosem mondtam, hogy tehetségről beszélhetnénk, mert azt gondolom, attól azért én messze vagyok, bár.. megfelelő fejlesztéssel talán eljuthatnék oda, ahova tulajdonképpen gyerekkorom óta szerettem volna. Nyitva hagyom magamban is ezt még, mert ha visszatér majd- nyugalmasabb időszakban- még bármi lehet belőle. Azt gondolom, a létező legjobb levezetés lesz nekem ez mindig, és ki tudja, idősebb koromban, amikor esetleg másra már nem leszek alkalmas fizikailag, még jól is jöhet ez a nyitva hagyott lehetőség. ;) (a fizikai rész nem pesszimizmus, sima realizmus csak, mert jelek vannak... )
Aztán azon is gondolkodtam, hogy vajon végleg eltűnt e már belőlem az a régi "háziasszony" énem is, aki bármikor képes volt nekiállni tésztát dagasztani, süteményt keverni, és boldogan főzött-mosott-takarított akár reggeltől estig. Ez a részem sajnos nagyobbrészt halt el már, mint a másik, és ugyan a lelkem nagyon vágyna rá, hogy tudjam ezt még így csinálni, mert a fiúk is épp most vannak abban a korban, amikor ezt igazán értékelnék, és elismernék (és micsoda hájat is tudnának rövid idő alatt növeszteni), de épp a fizikai rész miatt, amit fentebb említettem, nem megy. Annyi energiát visz el belőlem a hétközbeni mindenféle, hogy már a hétvégéken sem úgy állok ehhez az egészhez, ahogy szeretnék (vagy ahogy kéne). Azt csinálom, amit muszáj. Megkívánnék én is egy-egy sütit, és meg is nézem a receptjét, aztán végiggondolom, hogy az elképesztően nullára redukált háztartásunkban mennyire nincs hozzá semmi, és mindent venni kéne.. majd aztán kigondolom, hogy nincs itt a sütiformám sem, meg mennyi edényt "koszolnék" vele, és az a vége, hogy veszek egy tábla csokit, vagy egy zacskó kekszet édességnek.
Aztán azon is gondolkodtam, vajon végleg eltűnt e már belőlem az a fajta naivitás, ami nemrég még megvolt? Amitől olyan bizakodva és optimistán tudtam tekinteni mindenre és mindenkire. Amitől ugyan sokszor ért csalódás, de mégis sokkal vidámabb és boldogabb voltam úgy, mint most, amikor ilyen realista módon tekintek a világra. Azt hiszem, ez a rész már nem fog visszatérni. Ehhez már sajnos nem vagyok elég fiatal. Túl sokat láttam, és túl sokat tapasztaltam.. és talán épp ezek miatt a dolgok miatt tűnt el belőlem. Szerencsére azért még a jóra törekvés nem halt ki belőlem. Minden helyzetben, amikor lehetőségem van segítő kezet nyújtani, habozás nélkül megteszem. Na persze.. emiatt is értek már csalódások, de emiatt mégsem változott semmi.
És még azon is gondolkodtam, hogy vajon azok, akik átmenetileg eltűntek (vagy ködbe vesztek) az életemből, visszatérnek e még valaha a régi módon, vagy már reménytelen?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése