2016. ápr. 20.

Na akkor

Nem én lennék, ha pont úgy alakulna, ahogy terveztem. Még nem biztos, de előfordulhat, hogy a négynapos hétvégém mégsem lesz négy napos, mert szombaton majd be kell mennem. Ez majd holnap, vagy biztosabban pénteken fog csak kiderülni. Mindegy, már mától van időm megbarátkozni a gondolattal, úgyhogy bele fog férni minden bizonnyal.
A következő két napra annyiféle feladattal és tennivalóval tömtem tele a leamortizált memóriámat, hogy már most azon gondolkodom, hogy majd melyiket is húzzam le a képzeletbeli listámról ahhoz, hogy végül ne csalódással záruljon majd ez az idő, hanem elégedettséggel.
Amúgy meg annyira fáztam ma, hogy arra is gondoltam, hogy kikérem magamnak ezt a szeles időt, de aztán láttam az időképen, hogy lesz ez még rosszabb is a jövő héten, úgyhogy még várok ezzel. Nem esik majd jól, ha igazuk lesz az időjósoknak, de majd csak beköszönt az igazi tavasz is. Vagy lehet, hogy rögtön nyár lesz. Az sem baj. :)
A mai Fradi meccs pedig csalódás volt. Mert még olyan sosem volt, hogy ott voltunk, és kikaptak, most meg mégis. Gyenge játékkal, katasztrofális játékvezetéssel.... Na de majd szombaton a derbin remélem egészen másképp alakul minden.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése