2016. ápr. 29.

A szürke ötven árnyalata

Ehhez most semmi köze nincs a könyvnek, meg a filmnek, meg egyáltalán semmihez sem, ami erről a címről eszetekbe jutott. A színről van csak szó, ami nem hagy engem nyugodni, amikor az új lakásunkról van szó. Merthogy annyira szép árnyalatai vannak a szürkének, és annyira elegáns tud lenni, hogy én bizony már több helyre is elképzeltem magunknak. Rögtön a sötétszürke színű tetővel fog kezdődni, ami ugyan antracit mattként született meg a fejünkben, de azzal a bevonattal, amivel mi kértük, csak a sima sötétszürke van, ami ugyan pontosan ugyanaz az árnyalat, csak egy kicsit fényesebb. De el tudok képzelni egy szürke-világosszürke-púderrózsaszín hálószobát magunknak, amiben ugye ott van a férfias szürke, a kicsit lágyabb világosszürke, és az én lányos felemnek egy kis halvány rózsaszín. A fürdőbe is el tudok képzelni egy szürke-narancs, vagy szürke-lime zöld összeállítást, ez utóbbi színekben már törölközőket is láttam. De az étkezőbe is álmodtam már egy ezüstszürke és napsárga függönyt. :) Szóval, bőven előfordulhat, hogy ez a szín erősen domináns lesz nálunk. Na de majd ezt még meglátjuk. Van még egy csomó időm addig, amíg ilyeneken kell gondolkodni, de azért időről időre felüti a fejét bennem a gondolat. És hát ugye abból lesz a valami, ami így kezdődik.. :)

7 megjegyzés:

  1. Barátnőméknél sok a szürke fal. A nappaliban fekete és fehér Ikeás keretekkel, bennük fekete fehér képekkel, szürke ülőgarnitúrával, fehér kisbútorokkal és a lényeg: TÜRKIZKÉK kiegíszítőkkel. Kispárnák és egyébb apróságok. Nagyon hangulatos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szép lehet. :) A türkizkék is ott van a gondolataimban, de inkább a fiúk szobájában tudom elképzelni, hozzám annyira nem illik.

      Törlés
  2. ez egy klassz gondolat.... és elképzeltem, szép is

    VálaszTörlés
  3. De tudtad, ugye, hogy a címről mindenkinek más ugrik be? :D
    Én is elképzeltem, nagyon szép lesz. Még a szürkét pirossal is nagyon el tudnám fogadni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Volt egy ilyen sejtésem,igen, hogy majd mindenfélére asszociálnak a címről. :) A piros is jó szín, csak talán kissé merész elképzelés. :) De még bármi lehet, ugye.

      Törlés