Ez volt az a nap, ami úgy kb. megfelel az én munkatempómnak, és emiatt aztán az "elvárásaimnak" is. Mi ketten Balázzsal konkrétan tizenkét órát "húztunk" le, amiben aztán volt terasz-bontás Balázs részéről, mosás, pakolás az én részemről (jelentem, végre az egész régi konyhám dobozokban van), beoltattuk menet közben a kutyákat is, rengeteg koszt és port nyeltünk, de olyan haladunk valamerre érzés kerített közben hatalmába.
Azt ugyan elég nehéz menet közben figyelmen kívül hagyni, hogy anyukámnak sokkal nehezebben megy ez az egész, mint ahogy azt gondoltam volna. Nem tud semmit eltervezni, nem látja át, vagy nem is akarja, nem tudom. Siratja a teraszt, pedig szegény olyan csúnya volt, hogy inkább örülnie kéne, hogy nem látja többet. (van róla fotó, majd megmutatom) Szóval ő az, aki azért mindamellett, hogy hatalmas ajándékot adott, és tudom, hogy őrült nagy "áldozatot" is hoz, egyfajta visszahúzó erő. Néha jól tolerálom, máskor az agyamra megy, de nem hagyom, hogy átragassza rám.
Nyolc után mentünk még vásárolni, mert nap közben erre nem jutott idő. Én még kilenckor nekiálltam annak, amit az itteni itthonban terveztem mára, mert az a fene maximalista énem mindenáron meg akarta csinálni. Kész is lett. Tizenegyre már a mosogatás is megvolt.. most meg már csak a kezem ácsingózik egy kis kézkrém után mielőtt lefekszem aludni. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése