Mostanában a saját kis mikrovilágunk is annyira zűrzavaros, hogy azon is épp elég kiigazodni, így aztán csak nagyon elvétve, és nagyon szűrten engedem be a külvilág információt. Nem nagyon volt ez (sem) jellemző rám régen, mert mindig, mindenre és mindenkire jutott időm, sok-sok ember életében vettem aktívan részt. Tudtam, kinek mikor hova kell mennie, mit fog intézni, nem felejtettem el érdeklődni sem a fontosabb dolgokról. Ugyanígy folyamatosan "képben" voltam a nagyvilág eseményeiről, nyomon követtem a híreket, az ilyen-olyan eseményeket, meg még egy csomó minden mást.
Szépen, fokozatosan csökkentek ezek a dolgok, mert hogy egyre kevesebb idő maradt a munka és a család mellett, úgy maradt egyre kevesebb energia is ezekre a dolgokra. Nem volt könnyű belátni és elfogadni, hogy nem megy már úgy, mint régen, és még ennél is nehezebb volt elfogadni, hogy mennyire nem is hiányzom egy csomó helyről már.
Mára, amikor tulajdonképpen sehol sem vagyok épp otthon, és mégis van akár két otthonom is, a kívülről jövő információk lassan a nullára redukálódnak nálam. Nem tudok befogadni többet, mint amit muszáj, mert így is az összeroppanás határán járok már. Ki kell dolgoznom egy újfajta túlélési stratégiát erre az időszakra, valami olyat, ami azért jó is lesz, és nem csak valami robot-üzemmódba kapcsolás.
Ez a mostani feladatom. Nem egyszerű, de hiszem, hogy nem lehetetlen.
Képes vagy rá, hihetetlen, hogy mennyi mindent elviselünk a "jobb" érdekében. Két kisgyerekkel, terhesen benne laktam a szétvert házban úgy, hogy falakat bontottak el és talicskáztak ki a házból- nem hisztiztem, fogalmam sincs hogy csináltam, de még ma is látom magamelőtt azt a mérhetetlen koszt és a rengeteg törmeléket. Szóval meglesz nektek is, legalább nem kell benne élni:)
VálaszTörlésEgy ilyenen már èn is túl vagyok. Pont így, mint ahogy Te is írtad. Valahogy kevèsbè viselt meg, mint ez a mostani. Igaz, azóta már eltelt több, mint tíz èv, szóval lehet, hogy csak az idő szèpíti meg....
Törlés