2016. márc. 19.

De gáz

Nem nagyon találom a helyem. Valahol ott vagyok ennek az egész mindenségnek a közepén, de sehol sem vagyok igazán. Nincs türelmem semmihez, nincs kedvem semmihez. Sajnálom az időt alvásra pazarolni, ugyanakkor legszívesebben hónapokra ágyba vonulnék.
Persze, tudom én, hogy ez erősen átmeneti állapot, és majd, amikor már berendezkedünk rendesen az "átmeneti otthonunkban", és ott is kialakul valamiféle napirend és rutin, akkor majd könnyebb lesz legalább a lelki oldala.
Nyilván nem véletlenül a fejem negyedik napja egyfolytában fáj, pedig hetek is teltek már el úgy, hogy nem fogott ki rajtam sem időjárás változás, sem hormonális változás, sem sok alvás, sem kevés alvás.. hát most akkor újfent látszik, hol is van az én leggyengébb pontom. :D
Nagyon fáradt is vagyok, ez a hét hosszú és zűrzavaros volt még akkor is, ha egyébként rövidebb volt egy nappal. Ma is dolgoztam, és ott is olyan kilátástalannak tűnik, hogy valaha is végzünk ezzel a mostani munkával, hogy már-már azt éreztem, hogy kár nekivágni is. Ilyen ritkán van, általában jól meg tudom szervezni a munkafolyamatokat, hogy hatékonyak legyünk. Ebben az esetben nincs ilyen módszer, semmi sem válik be. Lélekölő az egész, és közben már ott van másik három munkafolyamat, ami határidős, és muszáj megcsinálni... Az még azért szerencsére megy, hogy ne vigyem be az itthoni frusztráltságomat, pont ugyanúgy végeztem a héten is a munkámat, mint máskor.
Holnap jut egy szabadnap. Persze, amilyen a mi formánk, Balázs pont akkor megy dolgozni, így nem töltjük együtt. De azért remélem valami olyan is lesz benne, ami egy kicsit feldob majd annyira, hogy a jövő hetet is végigcsináljam.

4 megjegyzés:

  1. Elmegy ez az idő is, és pár év múlva már csak a jóleső érzés marad benned, hidd el! Mint pl. nálunk...
    A tetőtérbeépítésünk úgy zajlott, hogy bent laktunk. Az elején még otthon voltunk a munkásokkal, aztán elfogyott a szabadság, és muszáj volt dolgozni. Amikor átvágták a plafont, a családfő írt egy sms-t, hogy fontoljam meg, utazzunk el az akkor 2,5 éves Ákossal valahova. Végül maradtunk. Reggelente fölállítottuk az ágyunk matracát és keretét az egyik fal mentén, aztán este ott fektettük le, ahol volt annyi hely, a fejünk mellett lassan pergett a padlásról a kosz... De aztán csak túl lettünk rajta.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, ez sem lehetett semmi. De biztató, hogy pár év elteltével már jóleső érzés visszagondolni. :)

      Törlés
  2. Hű de ismerős ez az egész. Azt hittem sosem lesz vége és most ismét új dolgokat tervezünk. :) Tényleg sosem lesz vége nálunk.Kitartás!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én ma már mondtam, hogy a következő tizenöt évben senki ne merjen semmi ilyesmivel előhozakodni, mert biztos, hogy sohatöbbet semmit nem csinálok, ami ekkora felfordulással jár.
      Aztán lehet, hogy én is meggondolom magam? :D

      Törlés