2016. febr. 15.

Jellemző

Annyira tipikus mindkét eset, hogy igazából jó lenne sírásig röhögni rajta.. ha egyébként nem lenne roppant elkeserítő. (természetesen a két eset csak és kizárólag nálunk tipikus, bármilyen hasonlóság bármelyik városban lévő emberekkel csupán a véletlen műve lehet)

Telefonáltam ma a földhivatalba, gondoltam, csak megérdeklődöm, hogy áll az a rajzolás, amihez három hete beadtunk minden szükséges papírt, aláírtuk, befizettük az illetéket, stb. stb. A földhivatalban a fiatalember roppant segítőkész volt (mint eddig bármikor), kérte a helyrajzi számot, és már nézte is.. és mondja, hogy hát itt aztán még széljegyzet sincs, addig meg aztán egészen biztosan nem lesz jogerős, marad a záradékolt változat (az meg ugye a banknak nem elég). Érdeklődjek a műszaki osztályon akkor, hogy hol késik a határozat, ami kell a széljegyzethez... (ez egyébként önmagában is komikus a huszonegyedik században, hogy ezek az ügyek nem futnak össze azonnal egy rendszerben, de mindegy). Hívom a hatósági osztályt, először nem veszik fel.

Közben elviszem a legkisebb gyereket a gyerekorvoshoz. Bemegyünk, kérdezi, mi a panasz. Elmondom, hogy tegnap reggel kruppos köhögéssel ébredt, majd aztán egészen harminckilencig felment a láza, bár a kruppos roham elmaradt. Ma még nem volt láza, de köhög, és fáj a torka, meg a hasa. Erre gyereket felfekteti a vizsgálóra, és matat a szekrényében valamit. Majd egymás után háromszor megnézi a torkát, és közli, hogy "CPU mening. neg. vírusos torok" Gyerek már majdnem kiröhögi,amikor harmadszor is elhangzik (elfelejtette, hogy már megnézte), így gyorsan elfordulok, ne tudjon rám nézni.. Még megnyomkodja a hasát, és megállapítja, hogy "Vírusfertőzése van, a héten maradjon itthon, igyon sok meleg teát, protectis juniorból kaphatna 2*1-et, szopogasson strespsis tablettát, és diétázzon, ne egyen fűszereset, zsírosat." Na, ez szó szerint így hangzott a múlt héten is. (meg tavaly is, meg azelőtt is). Mindegy, igazolás megvan, mehetünk.

Otthon újra hívom a hatósági osztályt. Ezúttal felveszik. Bemutatkozom, elmondom, miért telefonálok, mire egy kis csend után közli velem a nő, hogy "Hát azt nem volt időm megcsinálni." Döbbenetemben visszakérdeztem, hogy "Tessék?" Mire elismételte ugyanezt, és még hozzátette, hogy továbbképzésen is voltam. "De most elővettem a papírját, és megpróbálom a héten megcsinálni. " Megpróbálja.. :D Hát tudtam volna cifrát mondani. Meg kell írni egy nyomorult határozatot, ráadásul nem is azt fogja kiadni, amiért kifizettette velünk a kétszer tízezer illetéket, de már nem is érdekel ez a része, csak csinálja..
Ez a nem volt időm azért kivágta nálam a biztosítékot.. mert na.. hát ez a munkája, bakker. Tán csak munkaidőben lehetne ideje a munkájára, vagy mi. És tudom, hogy nem a mi ügyünk az egyetlen, amivel foglalkozik, de amikor itt volt, azt mondta, még azon a héten meglesz.. ehhez képest két hetet vártam, mielőtt felhívtam.

Úgyhogy.. az ilyen teszetosza és nemtörődöm emberek miatt ilyen nehézkes minden.

2 megjegyzés:

  1. Meg aztán ha ő továbbképzésen volt, akkor kellett volna egy helyettes, aki azalatt átveszi a munkáját... de ma ez egyáltalán nem így van megszervezve, pontosabban, sehogy sincs megszervezve, nekem is ez a tapasztalatom. Attól meg, hogy a mai elektronikus lehetőségek mellett nem jönnek össze az adatok egyetlen rendszerbe, na ettől én is mindig a plafonon vagyok. :(((

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ugye... csak kapnám a kezem közé egy-két hétre az ilyesmit, majd megszervezném.. :D :D

      Törlés