2016. febr. 12.

Csok

Bármilyen hihetetlen is, úgy tűnik, mi most is kimarad(t)unk abból a körből, akik részesülhetnek a családok otthonteremtési kedvezményéből. Pedig családunk is van, otthont is teremtünk, tudunk igazolni folyamatos munkaviszonyt, nem tartozunk semmilyen közteherrel, nem vagyunk büntetett előéletűek, van három gyerekünk, és mégsem.. Legalábbis minden előzetes tájékozódásunk alapján ez jött le.
Sokan vannak, akik nem hiszik ezt el, így aztán - mivel beletették a bogarat a fülembe, hogy az nem lehet, hogy semmit sem kapunk- elmegyek és megérdeklődöm majd. Addig azért még végigtanulmányozom a Közlönyt, ami a héten jelent meg, és alaposan érinti a témát, ha másra nem, arra jó lesz (hogy elálmosodjak majd), hogy az esetlegesen felmerülő kérdéseimet összeírjam. Mondjuk arról, hogyha esetleg találok valami olyat, ahova szerintem be lehetne passzírozni a mi igényünket.
Egyébként valóban hihetetlen, és nevetséges is, hogy valahogy sosem voltunk erre jók.. mert amikor egy gyerekünk volt, akkor kevés volt, és épp nem lehetett aláírni a következőt. Aztán amikor kettő lett, akkor az nem volt jó. Amikor meg már három is volt, akkor végképp reménytelen lett az egész.. most, tizenhét évvel később pedig abszolút elérhetetlennek tűnik. Igaz.. ha azt a zárójeles információt is figyelembe veszem, hogy a Magyar Állam is szerepel széljegyzetben a tulajdoni lapon, akkor lehet, hogy kétszer is megfontolom még az érdeklődést is. Azt hiszem elég a banknak átengedni x időre a jelzálog miatt, de hogy rögtön még ketten is.. azt emésztenem kell.
De nincs veszve semmi sem, mert ha csok nem is lesz, csók bármikor.. :) Az meg úgyis többet ér mindennél, nem?

8 megjegyzés:

  1. nagyon helyes, csak optimistán
    előre nézzél, dudorásszál


    és örülök, hogy nem vírus, és nagyon jobbulást kívánok (még azért a csókkal várjatok , hacsak nem azonos bacigazdák vagytok:)))))))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Általában optimista vagyok. :) A múlt héten Ő már átesett egy hasonló valamin, úgyhogy talán belefér egy-két csók, nagy bajt nem csinálunk vele egymásnak. :)

      Törlés
  2. Ha publikus, miért estek ki a jogosulti körből?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, hogy publikus. Azèrt, mert nem vettünk sem új, sem használt lakást/házat, ès nem is èpítünk. Felújításra, átalakításra, korszerűsítèsre nem adják. A vásárlás, èpítès is felmerült lehetősègkènt, de utánaszámolva csak a csok miatt nem èri meg belevágnunk.

      Törlés
    2. Nekem nem aktuális, és annyira nem követtem, de valamiért úgy emlékeztem, hogy felújításra is mehet, de így értem persze.

      Törlés
    3. Lehetett.. tavalyig. :) Kivették a támogatási körből. (megint nem jókor voltunk nem jó helyen)

      Törlés
  3. Szerintem azért nem kaphattok mert családon belül megy az adásvétel-csere, de úgy tudom felújításra ha lakótér bővüléssel jár, akkor felvehető. Amúgy mi sem voltunk soha jogosultak, most tlaán azok lehetnénk, de de inkább hagyjuk....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A lakótér sem bővül, mert a terasz beépítés nem bővülés.. az eredeti terven is szerepel. :) A családon belüli ajándékozás mindegy lenne ebből a szempontból, mert annak kell(ene) csak megfelelnünk, hogy a mi kettőnk nevén legyen, és ne legyen az átírás két évnél régebbi. De mindegy, veszett fejsze nyele.. (a véleményem erről az egészről nagyon nem publikus :D)

      Törlés