2016. jan. 25.

Életkép

"A szülő–gyerek kapcsolatban a születés pillanata után, amikor az anyaméhből kibújik a magzat, a második legnagyobb elszakadás a kamaszkorban történik. Akkor bontakozik ki ugyanis másodszor a személyisége, kiszakad a család kötelékéből, és önálló lesz. Ilyenkor a szülő legfontosabb feladata, hogy elfogadja őt olyannak, amilyen. Azt, hogy ő más, mint a testvére, mint az anyja, az apja. Ha a kamaszkorba egy érzelmi biztonságot nyújtó közegből lép, akkor érzelmileg igényes lesz, és nem ragadja magával a külső környezet. Ha ezt nem kapja meg otthon, akkor alkoholhoz, drogokhoz fog nyúlni, alkalmi szexuális kapcsolatokba sodródik. Hiába forog állandóan a szülő fejében az, hogy mennyi sok veszély leselkedik a nagyvilágban a kamaszra, el kell őt engedni. A kamaszkor természetes velejárója, hogy mindent kipróbál a fiatal, amit a környezet eléje gördít, és ami tilos. Mindig is ilyen volt a fiatalság. De a különbség az, hogy ha érzelmi biztonságot adó háttért tud maga mögött, akkor nem válik függővé. Azt a kamaszt fenyegeti ez a veszély, aki érzelmileg nélkülözésben él. Ha a szülő nem tudja vagy nem akarja elengedni, és ugyanúgy próbálja fegyelmezni, mint addig, akkor konfliktussal terhelt lesz a kapcsolatuk.

A gyerek talán utoljára háromévesen igényelt annyi odafigyelést és gyengédséget, mint kamaszkorban, de ezt természetesen soha nem ismerné el. Ezért fordul elő, hogy például ha meg akarjuk simogatni, undorral ellök. Mit tehet ilyenkor a szülő? Egyedül azt, hogy elviseli a jelenlé-tét, mert a kamasznak szüksége van arra, hogy jelen legyen. Nem mondom, hogy könnyű, a kamaszokra ki kellene írni, hogy átépítés miatt átmenetileg zárva – tette hozzá viccesen a magyarországi szakember. Ugyanakkor azt is elismeri, hogy a kamasznak is rendkívül nehéz ez az időszak, hiszen a magáról alkotott kép szerint esetleg pipaszárnak látják a lábát, rücskösnek az arcát, és úgy gondolja, hogy képtelen bemenni akár egy hivatalba, és ott önállóan elintézni valamit. Ennek tudható be, hogy a kamaszkor szinte természetes velejárója a depresszív hajlam, még az öngyilkosság gondolata is megfordulhat a fejükben."

Némi vigaszt nyújt az embernek ebben az elveszett világban, amit a kamaszokkal való együttélés jelent, hogy van ilyen ember, mint Vekerdy Tamás, aki nem csak úgy mondja, amit mond, hanem hitelesnek, őszintének és még emberinek is tűnik közben. Természetesen nálunk is vannak kamaszkori problémák, amiktől néha a kardunkba dőlünk, néha kiborulunk, néha csak nézünk egymásra hülyén, és persze, vissza is emlékszünk a saját kamaszkorunkra. Nem mondom, hogy jó dolog szembenézni az akkori önmagunkkal, és eszembe is jut anyám, ahogy egy-egy mérges-megbántott pillanatában közölte, hogy "remélem majd Te is megtudod, hogy milyen ez." Nos.. azért az én fiaim nem annyira gázos kamaszok, mint én voltam, talán köszönhető ez annak, hogy ők rendezett családban élnek, nem úgy, mint akkor én.
Amikor már túl vagyok mindezek végigrágásán, és ezerféleképp megnyugtattam magam, hogy tulajdonképpen még mindig egy szót sem szólhatunk, akkor egyszer csak azt hallom a gyerekszobából, hogy a két kamasz, akik közül az egyik nagyon kamasz, a másik meg úgy épphogy kórusban szavalják a Himnuszt. Majd aztán énekeltek is egyet. Szintén a Himnuszt. Eltelt pár perc, akkor már a Szeptember végén volt porondon, amit felváltva szavaltak. A repertoár végén -már Rolival kiegészülve- még belefért egy "szív, sürít, lentart, kipufog" (Sub Bass Monster). Na és akkor ez így tökéletesen le is képezte őket. Mert ilyenek. Intellektuálisak, műveltek, jógyerekek, de kell nekik egy kis lázadás, egy kis lazaság, valami, amitől az ő generációjukat "menőbbnek" érzik a mienknél. :)
Majd egyszer elmesélem nekik, hogy valójában megnyugodhatnak, ez a generáció tényleg sokkal menőbb a mienknél. :)

2 megjegyzés:

  1. Az első bekezdések után kicsit féltem továbbolvasni, hogy húúú vajon mi történhetett. De végül megint megmosolyogtattál :)
    Az enyémek ugyanígy bandáznak, persze kicsiben, távolabb még a kamaszkortól, és ők a "emlékszem Sopronban-t, meg a Van valami a levegőben-t éneklik. Ők is menők az oviban, biztos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bea, irigylem, hogy ilyen kicsik még. :) Néha úgy tűnik, nálunk igaz sem volt, hogy olyan is volt..

      Törlés