És még csak hétfő

De már dübörög a hét. Annyira sűrű volt a nap, hogy csak kapkodtam a fejem. A munkahelyemen is mozgalmas napom volt, csak úgy szaladt az idő, mindenki tele búval, gonddal, keservvel. Nagyon embernek kell lennem a talpamon, ha bírni akarom pozitívan, és még beléjük is némi lelket önteni. Nem könnyű feladat, mert azért nem akarnék senki életébe sem beleszólni, mert ehhez aztán semmi jogom nincsen, viszont muszáj valamennyire segíteni nekik a bújukat, gondjukat, keservüket megoldani, meghallgatni, egy-két jó szót mondani, mert különben nem boldogulunk. Én vagyok köztük a legfiatalabb, mégis úgy tűnik, hallgatnak rám, szeretik a meglátásaimat, a tanácsaimat. Jó dolog ez, mégha néha fárasztó is.
Erik természetesen itthon maradt, mert még reggel is rettenetesen fájt a torka, meg a lábai. Na, erre a torokfájásra és lábfájásra azért tökéletes gyógyír volt a gyerekorvosnál töltött egy óra, meg a három napnyi igazolás, amivel gazdagabban távoztunk. Azért a bőrgyógyásznál begyűjtött egy új diagnózist, amit "Keratosis follicularis" néven anyakönyveztek. Azt még nem lehet tudni, hogy ez felváltja vagy kiegészíti az ekcémáját, de az majdnem biztos, hogy élethosszig tart. Majd jól bele kell ásnom magam a témába, hogy megtanulja kezelni, és ne legyen csúnya. Főleg, mert az arca is érintett.
Amúgy mindenki volt bőrgyógyászaton, egy kisebb mappányi recepttel távoztunk, és egy kisebb vagyont hagytam a gyógyszertárban megint. Szóval, aki kívánta már, hogy "költsem patikára", annak innen is üzenem, hogy bejött. :P
Közben Patrik valami külön életet él, és újabb és újabb információkat zúdít rám, miszerint megy majd közösségi munkára valamikor két héten belül, ötöst kapott matekból. Készül az angol érettségire, és annak kellett utánanéznem ma, hogy vajon akkor neki meg is kell e szereznie az ötven óra közösségi munkát addig? Google barátom szerint nem, de azért még majd utánajár az iskolában is. Ezerféle dolga és programja van, amin kötelező részt venni, és utálja, de van olyan kötelességtudó (még?), hogy nem lógja el egy az egyben, csak esetleg elkéredzkedik egy részéről, mert éppen máshol is jelen kell lennie.
Roland Star Wars lázban ég, kívülről fújja az összes részt, és egyébként ijesztő kiskamasz lett belőle is. Hallgatva ahogy a bátyjaival vitázik, azon tűnődök, hogy mi lesz itt még? Vérre menő tesztoszteron csaták várhatók?
Nem volt időm felhívni a fodrászt, nem vettem elő a hógömbjeimet, és nem cseréltem blogsablont sem ma sem. Holnap sem lesz idő semmire, és a szerda is ilyennek ígérkezik. Hát.. majdcsak eljön a hétvége.

Csak egy fél nap

Épp ennyi hiányzott ahhoz a hétvégéből, hogy minden meglegyen, amit szerettem volna. De ha jól összeszámolom a csendes bambulással és a fejfájás miatti zombulással töltött időt, akkor tulajdonképpen megvan az a fél nap, de már mindegy. :)
A lakás nagy része így is ünnepi fénybe öltözött már, apróságok maradtak csak csupán, amit majd jövő héten valamikor jól bepótolok. Szeretem ezt a várakozást, mert ilyenkor minden olyan szép tud lenni. Imádom a feldíszített házakat, bevásárlóközpontokat, és épp az előbb néztem, hogy az idén is jár majd a Csillamos.. amin azt hiszem, legalább egyszer utaznunk kell.
Eriknek fáj a torka, meg a lábai.. nem akarok semmi rosszra gondolni, de azért gyanús nekem. Majd meglátjuk, hogy ébred reggel (illetve ezt a részét csak az apja, én már akkor dolgozni fogok), és attól függ, hogy iskolába megy e, vagy majd délután velem a gyerekorvoshoz.

Szombat

Miről is lehet írni olyankor, amikor azt gondolom egyébként, hogy túl sok mindenről nem tudok érdekeset mesélni. Érdektelent meg felesleges.
Felavattam a mosógépet. Kellett hozzá a programtáblázat, és még így sem volt túl egyszerű beállítani. Külön meg kell adnom, hogy mennyire koszosak a ruhák, meg hogy milyen fordulaton szeretnék centrifugázni majd. A piktogramok is másabbak, mint az előzőn voltak. Ráadásul azon nem volt farmer-program még. Ezen már az is van.
Fel is porszívóztam. Kétszer is, ha már bennem volt a lendület, mert miután végeztem, akkor álltam neki felrakni az adventi girlandokat. Azokról meg ugye potyog a "fenyőtüske". :D
Sütöttem zserbót is, ami valakinek túl édes, valakinek meg nem elég édes.. így aztán gondoltam magamban nem túl szépeket, de nem szóltam. :) Majd meglátjuk, elfogy e azért.
Megnéztük a Fradi meccset is a tévében, és el is telt a nap.
Levezetésképpen pedig még megittam egy pohár bort, amit valamelyik nap kapott Balázs a kollégájától. Az ő saját bora, és nagyon finomra sikeredett.
Holnap advent első vasárnapja lesz. Hihetetlenül gyorsan telik az idő.

Az én napom

És akkor jött a péntek..Végre. :) Ami ugyan nyűgösen indult, és egy csomó nyüglődéssel telt napközben is, de attól még magában hordozta a hétvége ígéretét is. Azét a két napét, amikor nem KELL időre menni sehova. Amikor nem KELL megcsinálni mindent másfél-két óra alatt, mert annyi jut otthonra. Alig vártam, hogy este legyen, és elinduljak haza. Alig vártam már, hogy érezhessem ezt a két napnyi szabadidő okozta örömet. :)
Lesz dolgom, nyilván. Alig várom például, hogy felavassam az új mosógépemet, és mossak. :) Ott van már a fürdőben második napja, bevetésre készen, de még csak megcsodáltam kívülről, rácsodálkoztam, hogy ugyan több ruha fél bele, mégis keskenyebb, mint az elődje. Kinyitottam a mosószeradagolóját, és szinte ujjongtam, amikor megláttam, hogy milyen hófehér. :)(gyorsan meg is fogadtam magamban, hogy minden mosás után át fogom öblíteni, hogy szép maradjon)
Alig várom azt is, hogy felporszívozzak, mert mezítláb mászkálva a szőnyegen érzem, ahogy mindenféle kis izék vannak a talpam alatt. Nem akarom tudni, hogy morzsa, vagy sárdarab, és elég sötét is van hozzá, hogy ne is lássam. Majd aztán úgyis meglátom közvetlen közelről.
Alig várom, hogy holnap délután majd együtt kávézzunk.
És alig várom, hogy holnap reggel ne óracsörgésre keljek.

Brrr

Azt hiszem, ha ma találtak volna meg azzal az ajánlattal, amire a nyáron végül nemet mondtam, most habozás nélkül elvállaltam volna. Még "csak" épphogy elkezdett hideg lenni, de én már egy nap többször is teljesen- csontig- átfagytam. Országomat adnám valami varázserőért, ami távol tartja tőlem a hideget, vagy legalább beindítja a vérkeringésemet akkor is, ha még a nulla fokot sem éri el a hőmérő higanyszála. Rettenetesen lesújtó érzés belegondolni is, hogy ez a hideg még több hónapig is eltarthat.
Kár, hogy nem vagyok medve. Már el is vonulnék aludni.

Hazaugrottam

Éppcsak hazaugrottam vacsorázni, fürdeni, és a gyerekeimnek előkészíteni a holnapi tízóraikat, és már megyek is vissza dolgozni. Nem, nem vagyok ennyire sztahanovista (bár éppenséggel van annyi dolgom, hogy nem is értem, minek jöttem haza), csak holnap szülői értekezletre kell mennem, így kénytelen voltam cserélni a kolleganőmmel.
Nem fog jólesni a hajnali kelés, azt már most tudom. De hazajönni biztos tök jó lesz délután. :) Majd erre gondolok. :)

Hatékony nap

Szerdára ígérték a kávéfőzőt, csütörtökre a mosógépet (ez utóbbit az állami támogatásos pályázaton keresztül vettük)
Ma mindkettő megérkezett. Még szerencse, hogy itthon voltunk. :D Szerintem ez tök jól tükrözi amúgy a magyar mentalitást e tekintetben is. Vasárnap vettük a mosógépet. Külön megkérdezte az ember, hogy melyik nap jó nekünk a szállításra. Fel is írta, amit mondtunk. Erre ma reggel csörög a telefonom, és közli a futárember, hogy kb. egy óra múlva érkeznek. :D Gondoltam is egy pillanatra, hogy na, milyen gyorsan telik ez a hét, máris csütörtök van.
A kávéfőző ügyében tegnap jött az email, hogy továbbadták szállításra, és szerdán várható a csomag érkezése. Még ma reggel sem látszott a nyomkövetésen, hogy itt lenne a városban. Ehhez képest munkába indulás előtt öt perccel jött a postás autó, és hozta.
Amellett, hogy ezek most tök jó dolgok, azért elgondolkodtató, hogy hogy is működik itt minden? Senki sem végzi rendesen a munkáját ezek szerint? Vagy csak én vagyok ilyen szőrszálhasogató, hogy ilyenek fennakadok?

Kellhet

"Akkor Neked kell karácsonyra kérned egy komoly határidőnaplót, mert szükséged lesz rá jövőre."-mondta ma a kolléganőm, mikor azt kérdezte, hogy most akkor költözünk, vagy nem, vagy mi is lesz?
Őszintén remélem, hogy azért idáig nem fajul majd a dolog, hogy csak úgy tudok létezni, ha mindent felírok, de persze sosem lehet ezt tudni. Most azt gondolom, semmi ilyesmire nem lesz szükség, mert amúgy sem vagyok az a nagyon tervezgetős fajta. Általában alkalmazkodom az éppen aktuális körülményekhez, és általában jól is megy ez nekem, esetleg egy-egy félóra plusz morgást fektetek még bele pluszban.
De lehet, hogy valami dobozgyárat, vagy zsákgyárat mégis kérhetnék karácsonyra.. mert azt aztán nem is tudom elképzelni, hogy mennyi doboz és zsák kell majd ahhoz, hogy mindent elpakoljak. Balázsnak majd remek alkalom lesz, hogy minden második bigyóra közölje velem, hogy "ezt is dobd ki, mert felesleges." Úgyhogy majd igyekszem úgy pakolni a kevésbé fontos dolgokat, hogy ne is lássa. :D :D De amúgy nyilván lesz, ami áldozatul esik majd a költözésnek. És igen, van egy csomó minden, amitől épp itt az ideje, hogy megszabaduljunk.
Egy biztos, nem lesz unalmas a következő évünk sem.
De majd azért holnap megmondom a kolléganőmnek, hogy végülis.. vehet nekem egy határidőnaplót. :D :D

Vasárnap este

Ülök itt nagy magányomban, és azon kesergek, hogy már vége is van a hétvégének. Nem szeretem ezeket az egynaposokat, mert semmire sem elegek. Lenne egy csomó dolog, amit meg kéne csinálni, de kéne pihenni, mert hat napot dolgozni egyfolytában nagyon megerőltető tud lenni. Jó lenne a kötelező dolgokon túl is valami mást csinálni, esetleg elmenni valahova egy-két órára.
Nyilván minden nem fér bele egy napba. Úgy meg főleg nem, hogy öt órakor már sötét este van.
Érzem, hogy közeledik a karácsony, és kicsit már most elfog a nosztalgia, ha tudatosul bennem, hogy ebben a lakásban ez lesz az utolsó. Ugyan alig várom, hogy majd nagyobb legyen a hely, ami a mienk, meg azt is, hogy legyen egy csomó újdonság is az életünkben, mégis nagyon el tudok szomorodni a gondolatra, hogy ez a hely, ahova a gyerekeket hazahoztuk születésük után, ahol felnőttek, és annyi minden történt velük, nem lesz már többet majd, ha mi itt hagyjuk. De tudom, előre kell nézni, nem vissza. Az emlékeinket úgyis magunkkal visszük, és úgyis körbe fogom fényképezni még mielőtt majd átalakul. De azért fura érzés. Nem is tudom mi lenne velem, ha vadidegeneknek kéne átadnom.

Türelem

Régen tök jó voltam abban, hogy fáradhatatlanul keresgéltem olyan dolgok után, amik érdekelnek. Most is valószínűleg jó lennék benne, de már nemigen van türelmem hozzá. Se keresgélni, se semmi. Belenéztem ma az ikea konyhatervezőjébe, mert bár nem vagyok meggyőzve róla még, hogy nekem ikeás konyha kell (sosem volt a szívem csücske), de gondoltam, az legalább online is, meg minden, arra tökéletes lesz, hogy a kezdeti bizonytalanságaimmal együtt elkezdjek valamit legalább gondolatban. Hát.. persze, hogy semmi türelmem nem volt hozzá. A helyzetet bonyolítja, hogy semmi térlátásom nincs, úgy meg nehéz elképzelni.
Már látom lelki szemeimmel, ahogy tövig járjuk majd a lábunkat mire megtalálom, ami kell nekem. Vagy talán később több türelmem is lesz, csak ma fáradt voltam hozzá.
Ígérem, hogy azért nem csak erről fogok beszélni.. :D

Jó kis hét

Nem mondhatok semmi rosszat erre a hétre, mert igazán jó dolgok történtek velünk. Például, hogy Balázs ma az okmányirodában járt, hogy üzembentartóból tulajdonossá lépjen elő az autónk forgalmijában. :)
Meg például, hogy megvettük az első dolgot az új konyhánkba. :D

Na persze kizárt, hogy addig nem fogjuk használni, amíg el nem készül az új konyha. :) És mennyi mindenkinek megkönnyítettük a dolgát ezzel, amikor majd azon gondolkodik, mit vegyen nekünk. Egy doboz kávékapszula mindig jól jön majd. :D

Még holnap dolgozok még egyet, hogy aztán legyen egy másfél napnyi hétvége is, de sebaj..
Ja, és Erik ötöst kapott fizikából. Khhhmm.. khhhm...tényleg megcsinálja a végén. :D

Válaszok

Sokkal egyszerűbb lesz most így, egyben megválaszolnom itt a felmerült kérdéseket, mint az előző bejegyzés "megjegyzés"-rovatában. (bár nem tudom sikerül e mindent, mert szó szerint ragadnak le a szemeim)
Szóval.. ez a cserélés dolog ez évek óta visszatérő téma közöttünk. Ők nagyjából háromszor akkora helyen laknak ketten, mint amekkorán mi lakunk, öten. Téma volt, de sosem jutott magával dűlőre, és mindig annyiban maradt a dolog, bármerre is csűrtük-csavartuk. Ezer verzió keringett bennünk már ezzel kapcsolatban (ami most megvalósult, az mondjuk pont sohasem), de mindig úgy voltunk vele, hogy ha nem akarja, akkor nem, és kész. Meg sem próbáltuk rábeszélni. Csakhogy most már égetően szükség van arra, hogy máshova költözzünk, gyakorlatilag már nem a huszonnegyedik órában vagyunk ezzel kapcsolatban, hanem a huszonhetedikben. A fiúk megnőttek, jogos igényük lenne külön szobára, és hát valljuk be, nekünk sem ártana meg, ha lenne egy ajtó a hálószobánkon (is). Ezzel kapcsolatban is volt többféle verzió, de végül most utoljára az volt, hogy akkor keresünk albérletet, és majd mindig úgy fogunk lakni, ahogy a helyzet kívánja.(mert mondjuk sanszos, hogy pár év múlva már csak ketten laknak majd velünk, aztán már csak Roland). Na, ezt meghallva anyám, egyik pillanatról a másikra úgy döntött, hogy akkor most vagy soha!, cseréljünk.
Nem költözünk messzire, sőt.. tulajdonképpen csak felmegyünk a lépcsőn. :D A lakcímünk nem változik, minden marad a régiben, "csak" átmegyünk a kicsiből a nagyba (és közben elköltünk pár milliót). Így aztán a kutyák is maradnak, ahol vannak,
Lesz szép új konyhám is, és gyakorlatilag elölről kezdhetünk mindent egy új helyen, ami minden nehézség ellenére is nagyon jó dolog. Főleg, ha belegondolok, hogy mennyi mindenbe vagyunk már belefásulva. Na, ez majd felráz bennünket, azt hiszem.
Nincsenek még konkrétan lefixált terveink (igazság szerint nem teljesen ugyanaz akarjuk, de még időnk sem volt leülni, és rendesen átbeszélni), mármint nekem és Balázsnak. Próbálok túllátni a nehézségeken, mert lesz egy átmeneti időszak, amikor már itt sem lakhatunk, de még ott sem, és közben majd mindenkinek iskolába is kell járni, meg dolgozni is, de majd lebeg a cél a szemem előtt, és úgy könnyebb lesz.
A "csak úgy"? kérdésre a válasz az az, hogy igen. Holtig tartó haszonélvezete van, de nem kért semmiféle ellenszolgáltatást mindezért. Természetesen, nekik is rendbe tesszük a mi lakásunkat, az anyagi oldalát majd mi rendezzük.

Köszönöm, hogy velünk örültök, és már előre örülök, hogy lesz, aki tartsa bennem a lelket, amikor épp telel lesz a hócipőm. :)

Lett egy lakásom

Tegnap még nem volt, ma meg már van. Nem a gazdálkodj okosan-ban vettem, pedig legutóbb ott szereztem be ilyesmit ennyire "egyszerűen". :D
Az a helyzet, hogy anyám pár hete (vagy már lehet, hogy több hónapja is van) előállt azzal, hogy akkor ő mégis úgy döntött, hogy cseréljük el a lakást. Álltam csak döbbenten, és nem is tudtam, mit kéne erre mondanom. Azt hiszem, nem is mondtam túl sokat akkor.
Ahhoz, hogy elcseréljük nem kéne sok minden, minthogy mi kicuccolunk innen, ők meg onnan, mindenki becuccol a másik helyre, és kész. Ennyire azért nem lesz egyszerű, mert az ő lakása harminc éve épült. Ugyan szépítgették, költöttek rá, de messze nem úgy, és annyit, amennyit igényelne már. Így vár ránk egy lakásfelújítás. Amihez ugye pénz kell. Azt meg majd kölcsönbe kérjük. Na, ehhez kellett az, hogy a nevemre kerüljön.
Így jött szóba, hogy akkor nekem ajándékozza. Amit ma megejtettünk, az ügyvéd megírta a papírokat, és gyakorlatilag egy óra alatt lezajlott minden.
Még nem tudom mit érzek. Soha, semmi nem volt az én tulajdonomban. Így most örülök, izgatott vagyok, és félek is egyszerre.
És majd, hogy nehogy unalmas legyek, ezentúl nyomokban előfordulhatnak lakberendezős bejegyzések is.

Libaláb

Az a szerencse, hogy még bőven van ideje arra a világnak, hogy feltalálja a nekem való- mondjuk egy nap alatt lebonyolítható- lábcserét. Kell még minimum harminc évet dolgoznom, úgyhogy reménykedem abban, hogy ez elég lesz erre a projektre, és valahol a világban már megszületett az a zseni, aki meg tudja ezt valósítani. Ha nem így tennék, akkor most egy kicsit elkeserednék ugyanis.
Voltam ma röntgenen és ultrahangon. A térdemmel. Amin a kopás jelei látszanak, és diagnózisként ez szerepel: "Chronicus pes anserinus tendinopathia." Elég sz.rul néz ki leírva ahhoz, hogy azért érdekeljen, mert az ultrahangos doktornő azon kívül, hogy tornáztassam, de kíméljem, és figyeljek rá oda, nem sokat mondott.
Vicces is egy kicsit, és majd ha jókedvemben leszek, biztos jókat fogok rajta vihogni, hogy most már aztán hivatalosan is "lúdlábam" van, mert bizony azt mondja google barátom azt mondta, így fordítják ezt a pes anserinus-t. A tünetek stimmelnek, tökéletesen.

Gyakoribb panaszok, tünetek:

• Kültakaró
• Piros a térd alatt a belső oldalon
• Mozgásszervi panaszok
• Fájdalom a térd alatt kirotációkor
• Duzzadt a térd alatt a belső oldalon
• Nyomásérzékeny a térd alatt a belső részen
• Behajlított térd mellett sarok befelé fordítása gyengült
• Hajlított térd mellett láb kifelé fordítása nem végezhető
• Idegrendszer és izomrendszer zavarai
• Sántítva jár 

(forrás: dr.diag.hu)

A tendinopathia meg úgy tűnik nekem, hogy valami íngyulladást jelent, és ennek felel meg, hogy a leletemen van egy ilyen mondat:"A pes anserinust alkotó inak a distalis tapadás közelében kissé vaskosabbak,, echoszegényebb szerkezetűek."

Amit még volt idegzetem kihámozni google barátom mindenféle információjából, az az, hogy nem nagyon tudnak mit kezdeni vele, így tényleg nem marad más, mint a csodavárás. Hátha lesz egy új térdem majd nyugdíjas koromra legkésőbb. 

Amúgy a dokinak nem tudtam visszavinni a leletet, mert nem rendelt. Talán két hét múlva. 

Megígértem

Azt ígértem itt, hogy " Eltart majd egy darabig, de ígérem, hogy akkor, amikor a felszabadult mosoly következik, mindent el fogok mesélni úgy igazából is."
Ugyan a mosoly nem feltétlenül felszabadult még most sem, de eltelt már annyi idő, hogy elmesélhessem úgy igazából is. Akkor, amikor szeptember közepén az a bejegyzés született, a sógorom nagyon rossz állapotban volt. Talán nem olyan nagy baj, ha elmondom róla, hogy Chron beteg, ráadásul sajnos kifogott egy nehezen kezelhető fajtát. Nem volt jól hónapok, sőt, talán egy éve sem már, de akkor úgy került kórházba, hogy mi azt a hírt kaptuk valakitől telefonon, hogy talán már a reggelt sem éri meg.
Sokkoló volt az egész, főleg, mert ugyan láttuk és tudtuk, hogy nincs épp a legjobb bőrben, de azért azt sosem gondoltuk, hogy ennyire nem. Megrendültünk, és igen, rettegtünk is a gondolattól, hogy előfordulhat a legrosszabb is.
Szerencsére szépen, lassan, fokozatosan napról-napra javult az állapota. Amikor szabin voltunk itthon, minden nap bementünk hozzá a kórházba, próbáltunk egy kis életkedvet csepegtetni belé, próbáltuk elterelni a gondolatait önmagáról, és arról, hogy épp műtét előtt áll. Tudtuk, hogy a műtét elkerülhetetlen, és nagyon is szükséges. Mégis.. azért titkon volt egy kis motoszkáló gondolat, hogy épp most, amikor végre jól van? Most majd megint lerontják az állapotát? A műtéti időpont is nehezen született meg, de végül csak eljött az a nap is. És sikerült, gond nélkül. Nagy megkönnyebbülés volt azt hallani, hogy jól van, minden rendben van. Gyenge még, de minden rendben.
Azt gondoltam (innen már szándékosan nem többesszámban írok), hogy innen már egyenes út vezet oda, ahova el kell jutni. Nyilván nem salsa-táncosként kell kijönni az intenzív osztályról, de valamiért azt vártam, hogy majd most eljön az a nyugalom, ami azt jelenti, hogy oké, végre jól vagyok, nem fáj semmi. Nem ez következett, és hiába értem az egészet a lelkemmel, mégsem tudom felfogni még.
Egyelőre
Jelen pillanatban megint várok. Könnyebb lélekkel, kis félmosollyal már, de várok. Nem szólok bele, hagyom, hogy tegye meg az utat, amit be kell járnia. Meg fog érkezni oda, ahova készül. Lehet, hogy kerülőutakon megy, de oda tart. Most már jófelé halad, csak még nem hiszi el. :) De ezt jobb várni, mert sokkal reménytelibb várakozás ez már.

Ott leszünk

Annyi balszerencse és annyi keservesen, az utolsó percekben elbukott meccs után végre sikerült az, ami már nagyon-nagyon régóta nem. Ott lesz a magyar válogatott a franciaországi Európa bajnokságon. :) Nagyon bíztam bennük, és már akkor azt mondtam, amikor kiderült, hogy pótselejtezőt kell játszaniuk, hogy igenis meg fogják csinálni. Rengeteg pesszimista megjegyzést kaptam, hogy majd ezt is elrontják, és különben is semmi keresnivalójuk nincs egy ilyen tornán. Lehet, hogy nincs. De összekapták magukat, és megcsinálták. Két nem is akármilyen pótselejtező van mögöttük.
A mai meccs nagyon jó volt. Élvezetes, lendületes, olyan, amikor minden percben elhittem nekik, hogy meg akarják nyerni. Nekünk, maguknak, mindenkinek.
Köszönjük, fiúk, hogy nem adtátok fel.

Párizsról

Nem titkoltam soha, hogy nem osztom a migránsellenes véleményeket. Van, amiben egyet tudok érteni mindenkivel, de azt sem titkoltam, hogy azt gondolom, ez az egész sztori ennyire nem fekete-fehér, mint aminek beállítják nekünk. A magyarországi események óta történtek folyton csak ezt erősítik bennem, mert a népek csak vándorolnak, hol az egyik országban ígérnek nekik fűt-fát, hol a másikból toloncolják őket ki. A kezdettől fogva azt gondolom, nem lesz ennek jó vége. Ezek az emberek valamiért jönnek ide. Vagy azért, mert valóban veszélyben van az életük,vagy azért, mert valaki azt mondta nekik, hogy itt tárt karokkal (munkával, lakhatással, békével) várják őket.
Van bennem annyi összeesküvés-elmélet gyártás, hogy azt gondoljam, a második verzió mostanság már erősebben van jelen, mert azok, akik ezt mondják, céllal mondják. Félelmetes belegondolni is, hogy a cél a világuralom (vagy ilyesmi) lehet részükről, és hogy ezért bárkit és bármit feláldoznak. A szó szoros értelmében is.
Egészen tegnap estig azt gondoltam, hogy majd azok az emberek, akiknek ez a feladatuk, mégis megoldják valahogy ezt az egészet.
De tegnap este óta azt gondolom, késő már a megoldáshoz. Elkéstek a fene nagy önteltségükben a politikusok, és már megint ártatlan emberek estek ennek áldozatul. Azon kapom magam, hogy összeszorul a gyomrom, ha arra gondolok, vajon mikor kezdünk el úgy igazán félni attól, hogy bármikor megtörténhet egy hasonló nálunk is.
Nem fogok azonban általánosítani most sem. Még mindig hiszek abban, hogy a többség nem terrorista, ők csak eszközök pont úgy, ahogy mi is.
Imádkozom azért, hogy többé nem történhessen ilyen. Imádkozom azért, hogy ne kelljen félnünk soha. Imádkozom azért, hogy az országaink vezetői végre felfogják, mennyire rossz úton is járnak, és addig lépjenek, amíg még van rá idő és lehetőség. Imádkozom azokért, akik tegnap ilyen értelmetlen módon veszítettek el valakit, aki fontos volt az életükben.

Végre

Minden héten jó, amikor végre elérkezik a hétvége, de erre e hétre ez különösen igaz. Minden szempontból kicsit sok volt már a "jóból", és amúgy is úgy tűnik, hogy mostanában egyre nehezebben gyűröm le a stresszt és a fáradtságot. A kettőnek együtt meg valami olyan hatása van rám, amire cseppet sem lehetek büszke. Az is egy jó feladat lesz, hogy megtanuljam ezeket kezelni végre, még mielőtt majd egyszer rossz vége lesz. Most az mindegy, hogy azért lesz rossz vége, mert nem adom ki magamból, és majd infarktust kapok, vagy azért lesz rossz vége, mert amennyit meg kiadok magamból, azt meg nem a megfelelő embereknek teszem, és majd egyszer valakit jól megbántok.
A péntek tizenharmadika azért "hozta a formáját", mert majdnem levágtam az ujjamat szalonnavágás közben. A béna én voltam, mert amúgy is köztudott, hogy úgy vágok mindent, hogy "rossz nézni", de itt, a szalonnánál még a bénaságom mellé betársult a hülyeségem is. Mert ugye a jó füstölt szalonnát úgy kell vágni, hogy felállítom a deszkán élére, és aztán a legélesebb késsel megpróbálok vágni egy szeletet. Azért a legélesebb-bel, hogy azt a keményre megszáradt bőrét is el tudjam vágni. Hát..az már sosem fog kiderülni, hogy a szalonna nem volt szimpatikus a késnek, vagy az ujjam volt túlságosan is szimpatikus.. mindenesetre egy pillanat alatt lecsúszott a kés, és már nyeste is az ujjamat. Szerencsém volt, és nem tudott olyan nagy kárt okozni, mert rögtön elkaptam onnan, de azért vérezett rendesen, meg persze fájt is, mert a kés ütött is, nem csak vágott. :)
Jó, hát most egy darabig azt a kést biztos nem használom majd. ::D

Bünti

Engem soha életemben nem büntettek még meg tömegközlekedési eszközön. Pedig (így utólag bevallhatom) azért előfordult, hogy lógtam a buszon régebben. De akkor még nagyon fiatal és nagyon felelőtlen bevállalós voltam.
Patrik sokkal kevésbé felelőtlen és bevállalós ezen a téren, és mindig nála van a bérlete, vagy ha épp nincs bérlete valamiért, akkor mindig becsületesen megveszi a jegyét. Ma mégis megbüntették a buszon. Van bérlete, nála is volt, az összes igazolványával, meg mindennel együtt, és mégis.. mert nincs a diákigazolványában érvényesítő matrica. Az oké, hogy kéne lennie ezek szerint, csak épp nem tudtunk róla. Tavaly megkérdeztem a suliban, hogy hogy is van ez a matrica-dolog, épp annak kapcsán, hogy ő nyáron betöltötte a tizenhatot. Akkor azt mondták, hogy a tizennyolc év alattiaknak nem kell, merthogy addig tanköteles. Én szépen ebbe bele is nyugodtam, gondoltam, hol van az még...
Erre ma kiderül, hogy nem, kéne már az a matrica, és szépen megírták neki a papírt. Amin elvileg szerepel egy 1300 Ft-os összeg, de az, hogy mi is azzal a teendőnk, az nem. Kifizetni nem tudta, mert nem volt nála pénz, de se csekk, se semmi nincs. Majd felhívom holnap a telefonszámot, ami rajta van, hogy mégis mi ilyenkor a teendő.
Ő meg majd holnap kiköveteli azt a matricát a suliban.
Mondjuk azt nem értem, hogy ha kötelező ez a matrica, akkor miért is nem kapja meg mindenki, akinek már kell automatikusan? Annyiféle módja lenne. Vagy legalább lenne normálisan tájékoztatva az ember, hogy tudja, és akkor elintézi. De az ilyenekről senki nem szól egy hangot sem.
Arról meg van egy külön bejáratú véleményem, hogy amikor a gyerek megkérdezi az ellenőrt, hogy "És ha nem írom alá?" akkor közli vele, hogy "Akkor rendőrt hívok rád." az gáz. Nyilván alá fogja írni. Mert azért még, ha el is múlt tizenhat, mégis gyerek.
Tanulópénzt megfizettük ezügyben is.

Na majd..

Kéne ide már valami normálisat írni, nem kutyafuttában idedobni egy képet (még akkor is, ha amúgy tök találó volt épp akkor), vagy sebtében leírni három sort úgy, hogy közben már tulajdonképpen a szemem csukva van.
Ehhez persze tök jó lenne, ha most is nem negyed tizenkettő lenne (tényleg, miért nem úgy mondjuk, hogy negyedéjfél?), és nem hajtottam volna magam ma (is) halálra a munkában. De negyed tizenkettő is van, meg halálra is hajtottam magam, így aztán ma sincs már túl sok kedvem kerek egész mondatokká alakítani a gondolataimat, és idegépelni. Pedig tök jó lenne egy csomó mindent elmesélni, mert kíváncsi lennék rá, hogy mit gondoltok róla, meg tök jó lenne, ha újra azt látnám, hogy azért még jár ide élő ember is, nem csak a google robotok kukkantanak be néha. :)
Ez is egy újabb megoldandó feladat, hogy átalakítsam a blogolási szokásaimat az életvitelemnek megfelelően. Mert mondjuk lehetne azt úgy is, hogy amikor délutános vagyok, akkor reggel írok. Csak ahhoz majd egy kicsit át kell alakítanom a délelőttjeimet. Az sem lesz egyszerű, hogy minden beleférjen, de biztos nem kivitelezhetetlen. :) És különben is.. ha nagyon akarom, meg tudom oldani. :)

Igyekszem

Tanulóidő

Tudnék egy csomó közhelyes szállóigét, vagy mondást idebiggyeszteni, de nem teszem. Felesleges. A lényeg az, hogy egy csomó dolgot tanulok folyton. Az, hogy közben időről időre csalódnom is kell, valószínű, hogy a tanulási folyamat szerves része. De rendben van ez így azt hiszem. Hiszen folyamatosan alakulok, formálódom, és lassan, de biztosan el fogok jutni oda is, ahova már rég kellett volna ahhoz, hogy könnyebb és könnyedebb életünk lehessen.
De már megint győz az álmosság felettem. Így ez is rejtélyes és félbehagyott lett. Leragad a szemem.

Kedves Laci bácsi és Ica néni!

Vagy kedves Papa és Mama.. vagy még inkább kedves Dédipapa és Dédimama!
Ma megint ott voltunk Balázzsal a temetőben. Gyújtottunk új gyertyákat, és újra ellenőriztük, hogy megvan e még minden, aminek ott kell lennie. Jó ott lenni, úgy, hogy ott, akkor úgy érezhetjük, hogy ide tartozunk mi is Magukhoz. Nem tudom már elmondani, de el kell, hogy mondjam, hogy milyen végtelen hálát érzek, amiért Balázst ilyen emberré nevelték, amilyen lett belőle. Tőle tudom, hogy gyerekként mennyi szeretetet és törődést kapott ott, a nagyszülői házban- ami előtt járva nap mint nap szakad meg a szíve most- és mennyi mindent tanult is maguktól. Azt hiszem, Laci bácsi a legnagyobb Ember az életében.
Nagy kár, hogy nem adatott meg, hogy együtt örülhessenek a dédunokáknak is, pedig biztosan nagyon büszkék lennének rájuk. A dédipapa jókat beszélgetne Patrikkal, és biztosan sok időt töltenének el azzal, hogy a történelemről vitáznak. Patrik jó vitapartner, és ahogy hallottam, a dédipapa nagyon szerette az ilyen embereket. :) Eriket is nagyon szeretnék, mert ő egészen olyan, mintha a kicsi Balázs kelt volna újra életre, pont ugyanaz a csibész gyerek, mint ő volt. Roland pedig biztosan elbűvölné a dédimamát a kreatív énjével, és azzal a folyamatos szeretetbombával, ami árad belőle. A gyerekek imádnák a dédimama sütijeit és főztjét, mert nagyon szeretnek enni is, és a sütit is, és szájtátva hallgatnák a dédipapa történeteit. Már rég megtanultak volna bánni mindenféle szerszámmal, és ismernék az összes virágot a kertben. Rolandnak biztosan lenne saját kis kertrésze is, amit együtt gondoznának a dédipapával, mert ő nagyon élvezné az ilyen együttléteket.
Biztos, hogy lennének olyan péntek esték, amikor a gyerekek felkerekednének ott aludni a dédiéknél, mint ahogy az apukájuk tette régen, és Balázs itthon titokban arra vágyna, hogy ő is újra gyerek legyen.
Nagy kár, hogy nekünk sem adatott meg, hogy élvezzük a nagyszülők szeretetét, és nyugalmát családosan is, mert ez az, ami a legjobban hiányzik a mi életünkből. A stabil, szerető családi háttér.
De szeretném, ha tudnák, hogy mindent megteszünk azért, hogy az emlékük ne vesszen ki a gyerekeinkből, és Balázs mindig elmeséli, ha Fehérvár felé megyünk, hogy "ide jártunk a Papával csirkét venni."
És egyszer majd.. még talán egy másik életben majd megadatik az is, hogy minden másképp legyen.
Addig  a gyertyák égjenek..

Még jó, hogy..

Nagy szerencse, hogy szoktam olvasni. Mert ma este is a könyvemmel a kádban sikerült végre egy kicsit "lehiggadnom" abból az állapotomból, amiben leledztem. Az a fajta semmi sem jó állapot volt, amikor az is baj, ha hozzám szólnak, meg az is, ha nem. Szóval jót nem nagyon lehetett ma nekem tenni.
Amúgy a könyv is érdekes témát ölel körül. A nő úgy ébred egy reggel, hogy tizenkét évvel később van, mint amire ő emlékszik. Férjnél van, van három gyereke, és mégsem emlékszik semmire abból a tizenkét évből. Félelmetes elképzelni is..A férjnek egy szót sem szól az egészről (szerencsére az a pasi a férje, akivel épp akkor ismerkedett meg, amire még emlékszik), csak próbál alkalmazkodni ehhez az élethez, és egy-két embert avat be, és kér segítséget. Kíváncsian várom, mi lesz belőle a végén, visszatér e majd az emlékezete. Egy pár percre elméláztam azon, hogy vajon én mit tennék ilyen helyzetben. Nem tudom, mert ugye el sem tudom képzelni, de biztos, hogy nagyon kiborulnék, és biztos, hogy nem tudnám eltitkolni a férjem elől.
De azért nagyon remélem, hogy holnap nem 2027-ben fogok ébredni. :D

Apróságok

Még magam sem tudom eldönteni, úgyhogy nem tudom elmagyarázni, hogy attól vagyok hisztis és morgós, hogy fáradt vagyok, vagy attól (is) fáradt vagyok, hogy hisztis vagyok és morgós. :) Az igazság persze valahol félúton van, mert van egy csomó minden, ami megvisel lelkileg, és minden ilyen addig-addig motoszkál bennem, amíg aztán ki nem készít teljesen. Majd egyszer összerakosgatom a kis darabkákat, és lesz belőle egy normális egész. Vagy fogom, és így, a darabokat fogom beledobni a kukába. Még ezt sem döntöttem el.
Addig meg olyan dolgokkal vigasztalom magam, hogy segítek egy teljesen ismeretlennek a rossmann-ban egy tízszázalékos kuponnal, aki először szóhoz sem jutott a meglepetéstől, majd azután pedig legalább tízszer köszönte meg széles mosollyal. Nekem meg jól esett, hogy láttam, hogy örül. Amúgy is sokat fizetett, így aztán biztosan nagyon jól is jött neki az a mínusz tíz százalék. Nekem meg bőven maradt kuponom még. :) Ez tegnap volt amúgy, de még ma is megmosolyogtatott.
A mai munkanap különösen próbára tette a türelmemet, így amikor azt éreztem, hogy na, most olyat fogok mondani, amit megbánok, inkább gyorsan arra gondoltam, milyen is volt ott a Balaton-parton vasárnap. És ahogy erre gondoltam, egy csomó minden más is eszembe jutott a nyaralásról, csupa szép és jó emlék, amitől máris szebb napom lett. :)
És végül még egy kedves ismerős megosztotta ezt a videót is, ami- szokás szerint- nagyon szívmelengető. És.. mivel pontosan egy hónap múlva jön a Mikulás, hát nem is olyan nagy baj, ha néha már ilyet is megnézünk, hogy egyszer csak megérkezzen a hangulat is.




Majd holnapra is kitalálok valamit, amitől jó is lesz a nap. Vagy ki tudja? Hátha kitalál valaki más valamit...azt sem fogom bánni. :)

Csütörtök

Csak azért nem panaszkodom arra, hogy egész nap majd szétment a fejem, mert azt mondják, meleg jön. A meleget meg szeretem, és még a fejfájást is elviselem.
Tök jó érzés lenne most, ha holnap olyan igazi péntek lenne, rendesen a hét utolsó munkanapjával, de mivel nem az van, így most ez inkább duplán frusztráló. Főleg, hogy Balázs holnap és holnapután van itthon, és vasárnap megy dolgozni (amikor majd én leszek itthon).
Na de semmi baj. Ezen is túl leszünk, és majd ez is csak egy lesz a kipipált tételek közül azon a listán, amin azok a dolgok vannak, "amit túléltem már". :)
És ma okosabb is lettem valamiben, ami közelebb is visz valamihez, amiről majd egyszer, egy pár hónap múlva fogok mesélni. :)

Ha menne

Annyi mindent mesélnék, és annyi mindenről írnék, hogy be sem fejezném az írást egy hétig sem. Ha nem az lenne, hogy amikor hazaérek a munkából, fáradt vagyok, és álmos, és még vásárolni kell menni, meg enni kell, meg ezer apróság még ezen kívül, ami akad. Aztán mikor már minden megvan, akkor meg úgy húz az ágy, hogy csak egy fél órácskát hadd pihenjek, és hadd legyen az, hogy nem gondolok semmire. És ilyenkor tényleg így is van, hogy elvagyok az álom és az ébrenlét határán, néha pár percre sikerült elszundítanom is (olyankor jön valamelyik fiam, és megbökdös, hogy kérdezzen valamit). Aztán meg este, amikor már el van pakolva minden, és elő van készítve minden a holnap reggelre, akkor meg már késő van, és csak ásítozok a monitor előtt, és már nem tudom rendesen elmesélni, amit szeretnék.
Így aztán unalmas vagyok, és egysíkú is, az biztos. De majd csak egyszer nem leszek már ilyen puding. :D

Ortopédián

Nagy reményekkel mentem ma. Nem kellett volna. Mert nemhogy túl sokkal okosabb nem lettem, de most még kicsit csalódott is vagyok. Nem akartam volna mást, csak azt, hogy azt érezzem, normálisan megvizsgáltak, volt idő végighallgatni a dolgaimat. De nem ez történt, persze. Megnézte ugyan a térdemet, megnyomkodta, majd aztán közölte, hogy ír fel egy gyógyszert, mert van ott valami gyulladás, meg menjek el röntgenre és ultrahangra. Írt fel még ortopéd cipőt is, meg vegyek egy lúdtalpbetétet is. Ezen kívül ne hordjak papucsot, csináljak lábtornát, biciklizzek minél többet, és ezen kívül még a távolbanézést is sűrűn gyakorolhatom (ezért a beszólásért szerettem).
A röntgenre és az ultrahangra 17-ére kaptam időpontot. A gyógyszert kiváltottam, és épp azon tűnődöm, hogy vajon jó ötlet e beszedni a vizsgálatok előtt, vagy majd úgy nem ugyanazt az eredményt fogom kapni.
Szóval, nem ezt vártam. Azt hiszem, megcsináltatom a röntgent és az ultrahangot, majd aztán mégis keresek valami magándokit. Hátha ott lesz idő is rám.

Elkezdődött

Nem is tudom, mit írhatnék. Nálunk is elkezdődött az iskola, ami senkinek nem volt egy kicsit sem ínyére, és máris kezdik visszaszámolni a napokat a téli szünetig. :) :D
Mondjuk nagyon meg tudom őket érteni, mert még én (vén szamár) is kerülök néha olyan helyzetbe, hogy azon kapom magam, vajon mivel lehetne megúszni a másnapot? :D Persze, semmivel, és már rég túl vagyok azon a koron, amikor felmelegített lázmérővel trükköztem, meg hintőporral tettem magam sápadtabbá, de néha somolyogva látom-hallom a gyerekeknél ugyanezt. Mert azért volt itt hirtelen tegnap este mindenkinél fejfájás, hasfájás.. valami hátha bejön címszóval. Nem jött be, még csak aggódni sem kezdtem értük.
Na.. és arról ne is beszéljünk, hogy hajnali ötkor mínusz négy fok volt. Brrrrr...

Teljesült kívánság

Nahát... ki hitte volna, hogy már ezen a héten kipipálhatok valamit a listámról. Én biztosan nem gondoltam volna, és nagyon boldoggá tett Balázs, amikor ma reggel azt mondta, arra gondolt, elmehetnénk Balatonfüredre sétálni egyet, mert ma még olyan szép időt mondanak, mint ami tegnap volt. :) Tegnap jelezte már, hogy ne készüljek semmi főznivalóval mára, mert tervei vannak. Bevallom, egészen más tervekre gondoltam akkor (és nem a csülök péknére), és épp ezért nem is firtattam, hogy milyen tervek. Még este sem kérdeztem meg tőle.
Szóval.. miután minden gyerekünkbe lelket vertünk, háromnegyed tíz tájban el is indultunk. Már az út is élményszámba ment nekem, mert ugye mindig nyáron járunk erre, amikor minden teljesen másképp néz ki, de ez az őszi napsütés is széppé tette minden pillanatát. :) Még dél sem volt, amikor már odaértünk Füredre, ahol azért nyomokban még fellelhető valamicske élet, de persze nagyon messze van attól, amit nyáron tapasztaltunk itt. :) Nekünk pont megfelelt.
A Balaton gyönyörű, tiszta, és békés. Szinte érezni lehet, ahogy megkönnyebbült a nagy nyári nyüzsgés után. :) Annyira jó volt ott állni a partján, hogy alig akartam elhinni, hogy nem, nem a nyári szabadságunkon vagyunk, hanem csak egy kis időnk van. Annyira jó volt ott az a béke, hogy szó szerint arculcsapásként ért itthon a szokásos adok-kapok a fiúk részéről. (pedig már a kocsiban kezdték, csak ott még jobban tudtam tolerálni)
Az biztos, hogy a jövő héten elég sokszor fogok ott állni gondolatban, és hallgatom, ahogy csapódnak  a hullámok, ahogy rikoltoznak a sirályok, és ahogy a kacsák és hattyúk egymás elöl próbálják elkapni a nekik dobált kenyérmorzsákat.
Annyira jó, hogy ilyen férjem van. :)

Naná, hogy még ilyenkor is van aranyhíd. :)