2015. dec. 15.

Csend

Tegnap este szörnyű baleset történt a város határában. Négy, nagyon-nagyon fiatal fiú vesztette életét a balesetben. Persze, most mindenki okos már, mert csak pár napos jogosítványa volt a fiúnak, aki vezetett, és persze, mindenki tudja azt is, hogy be volt lőve, meg hogy száguldozott.
Én nem tudom. Nem ítélkezem felette, mert hogy is tehetném? Fogalmam sincs mi történt, és nem is fogom megtudni, mert nincs már, aki elmondja.
A sírás kerülget, amikor arra gondolok, hogy van közöttük a fiammal egyidős fiú is, szoktak együtt focizni is. Nem tudom, hogyan lehet elfogadni és feldolgozni egy ilyet, hogyan lehet egyáltalán elhinni, hogy egyik pillanatban még gondtalan fiatalok voltak, a másikban pedig alig azonosítható testek csupán?
Látom, hogy a város kamaszai megrendülten gyújtják a gyertyákat, írnak a fiúk üzenőfalára, mintha még olvashatnák.Látom, ahogy a saját fiaim sem nagyon tudnak mit kezdeni az egésszel. Minden hírt elolvastak, mindegyikőjük ismerte is a fiúkat. Nem kommentálták, nem volt véleményük, ami elég beszédes, mert egyébként mindenről van mostanság komoly és sommás véleményük. Úgy tesznek, mint a többség a város fiataljai közül.  Mindannyian csendesen gyászolnak, sokuk talán most találkozott először szembe a halállal.
Nem tudok mit mondani, csak hallgatok én is megrendülten. :( Szomorú karácsony lesz ezentúl minden ünnep ezekben a családokban.


5 megjegyzés:

  1. :-( De szörnyű... Elképzelhetetlen, hogy lehet ezt túlélni szülőként...

    VálaszTörlés
  2. Sajnos ez felfoghatatlan. Talan a hit, amibe ilyenkor tud az ember kapaszkodni.

    VálaszTörlés
  3. Nehéz ilyenkor egy felnőttnek is, egy szülőnek még nehezebb, de gyerekként... Hagyd őket csendben gyászolni, de ne zárkózz el attól, ha netán beszélni akarnak róla. Sajnálom :(

    VálaszTörlés
  4. Ez szörnyű. 17 voltam, amikor autóbalesetben meghalt az egyik barátnőm. Az ő hibája volt, mindig száguldozott, és nem figyelt a jobbkezes utcákra így ez lett a veszte. Sokszor eszembe jut az a nap amikor a baleset történt és az is amikor lekapcsolták a gépről...


    Nálam is az volt, hogy először találkoztam úgy a halállal, hogy kortársam halt meg és nem idős ember. Mély nyomokat hagyott bennem...

    VálaszTörlés
  5. Ma reggel hallottam a hírt, borzasztó...:( Nem is tudok mit mondani.

    VálaszTörlés