2015. nov. 19.

Válaszok

Sokkal egyszerűbb lesz most így, egyben megválaszolnom itt a felmerült kérdéseket, mint az előző bejegyzés "megjegyzés"-rovatában. (bár nem tudom sikerül e mindent, mert szó szerint ragadnak le a szemeim)
Szóval.. ez a cserélés dolog ez évek óta visszatérő téma közöttünk. Ők nagyjából háromszor akkora helyen laknak ketten, mint amekkorán mi lakunk, öten. Téma volt, de sosem jutott magával dűlőre, és mindig annyiban maradt a dolog, bármerre is csűrtük-csavartuk. Ezer verzió keringett bennünk már ezzel kapcsolatban (ami most megvalósult, az mondjuk pont sohasem), de mindig úgy voltunk vele, hogy ha nem akarja, akkor nem, és kész. Meg sem próbáltuk rábeszélni. Csakhogy most már égetően szükség van arra, hogy máshova költözzünk, gyakorlatilag már nem a huszonnegyedik órában vagyunk ezzel kapcsolatban, hanem a huszonhetedikben. A fiúk megnőttek, jogos igényük lenne külön szobára, és hát valljuk be, nekünk sem ártana meg, ha lenne egy ajtó a hálószobánkon (is). Ezzel kapcsolatban is volt többféle verzió, de végül most utoljára az volt, hogy akkor keresünk albérletet, és majd mindig úgy fogunk lakni, ahogy a helyzet kívánja.(mert mondjuk sanszos, hogy pár év múlva már csak ketten laknak majd velünk, aztán már csak Roland). Na, ezt meghallva anyám, egyik pillanatról a másikra úgy döntött, hogy akkor most vagy soha!, cseréljünk.
Nem költözünk messzire, sőt.. tulajdonképpen csak felmegyünk a lépcsőn. :D A lakcímünk nem változik, minden marad a régiben, "csak" átmegyünk a kicsiből a nagyba (és közben elköltünk pár milliót). Így aztán a kutyák is maradnak, ahol vannak,
Lesz szép új konyhám is, és gyakorlatilag elölről kezdhetünk mindent egy új helyen, ami minden nehézség ellenére is nagyon jó dolog. Főleg, ha belegondolok, hogy mennyi mindenbe vagyunk már belefásulva. Na, ez majd felráz bennünket, azt hiszem.
Nincsenek még konkrétan lefixált terveink (igazság szerint nem teljesen ugyanaz akarjuk, de még időnk sem volt leülni, és rendesen átbeszélni), mármint nekem és Balázsnak. Próbálok túllátni a nehézségeken, mert lesz egy átmeneti időszak, amikor már itt sem lakhatunk, de még ott sem, és közben majd mindenkinek iskolába is kell járni, meg dolgozni is, de majd lebeg a cél a szemem előtt, és úgy könnyebb lesz.
A "csak úgy"? kérdésre a válasz az az, hogy igen. Holtig tartó haszonélvezete van, de nem kért semmiféle ellenszolgáltatást mindezért. Természetesen, nekik is rendbe tesszük a mi lakásunkat, az anyagi oldalát majd mi rendezzük.

Köszönöm, hogy velünk örültök, és már előre örülök, hogy lesz, aki tartsa bennem a lelket, amikor épp telel lesz a hócipőm. :)

9 megjegyzés:

  1. Túl vagyok (??) egy 12 évig tartó felújításon. Ja, nem egy családi háznak sosincs vége :D Tudom mi következik nálatok,kitartás!!!! De minden nehézség ellenére azt mondom, olyan jó tervezgetni, látni hogy épül szépül az új...szóval jó lesz!!! Majd képeket rakj fel, ahogy haladtok előre. Szép napot.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó hírek ezek, biztosan élvezni fogod az egészet! ♥

    VálaszTörlés
  3. Örülök,hogy örülsz jó tervezgetést és főleg jő egészséget és akkor minden sikerül.

    VálaszTörlés
  4. Tök jó, csak nekem az a furcsa,hogy ekkorára megnőttek a fiúk mire eszükbe jutott, de hát nem ismerek igazából senkit a történetből szóval nem is kell,hogy értsem, A lényeg, hogy jó lesz nektek és neked is lesz sok szép új dolgod:) Tudom, hogy mit jelent sakkozni a hellyel, mi is most pakoltunk át, hogy kicsit kényelmesebben legyünk, de elkélne még legalább egy nagy szoba:)

    VálaszTörlés
  5. Húúú, kettős érzés : egyrészt örvendek, hogy nagyobb lesz a helyetek és persze ez igy azért olcsóbb, mintha eladtátok volna, majd mást vennétek + felújitanátok... másrészt mi épp most vagyunk túl egy kőltözésen, berendezésen (vagyis két éve kőltöztünk, de még mindig vannak dolgok, amik nincsenek készen) - igy ezt a részét a hátam közepére sem kivánom, illetve senkinek sem - a felfordulást, káoszt, bár tudom, hogy igy lesz rend csak. Viszont a berendezés kiválasztását, az egymáshoz passzitást, az új dolgokat imádom - úgyhogy az a része szuper lesz!

    VálaszTörlés
  6. Már tegnap is akartam írni - csak elment a netünk - hogy nagyon örülök Nektek, ez szuper jó dolog :)! Biztos lesznek nehézségek, persze, mi már jó ideje a házunkban lakunk, de még mindig nem vagyunk készen, sőt, már felújítani kell(ene) lassan, de akkor is, ez mindent megér, hogy elfértek, kényelmesen lesztek és szépek lesztek :) ! Jó lesz majd biztosan :)!

    VálaszTörlés
  7. Köszönjük szépen a kedves jókívánságokat. :) Bennem is kettős érzés van, de igyekszem csak a végcélt látni a szemem előtt, és nem emlékezni semmire sem abból, amit a mostani lakásnál átéltem. (voltak borzalmas napok, hetek) Igyekszünk nem elfelejteni fotózni minél többet, és naná, hogy meg fogom mutatni őket.

    VálaszTörlés
  8. Szerintem pont jól fog jönni egy kis felfordulás, tervezgetés, pakolászás. Úgy is azt írtad a múltkoriban, hogy kicsit megültél mostanában a langyos vízben. Tessék itt van az új kihívás, az új feladat, a gondolkodnivaló, a tennivaló :)

    VálaszTörlés
  9. Igen, nekem is Bea gondolatai jutottak eszembe...:-)

    VálaszTörlés