2015. nov. 28.

Szombat

Miről is lehet írni olyankor, amikor azt gondolom egyébként, hogy túl sok mindenről nem tudok érdekeset mesélni. Érdektelent meg felesleges.
Felavattam a mosógépet. Kellett hozzá a programtáblázat, és még így sem volt túl egyszerű beállítani. Külön meg kell adnom, hogy mennyire koszosak a ruhák, meg hogy milyen fordulaton szeretnék centrifugázni majd. A piktogramok is másabbak, mint az előzőn voltak. Ráadásul azon nem volt farmer-program még. Ezen már az is van.
Fel is porszívóztam. Kétszer is, ha már bennem volt a lendület, mert miután végeztem, akkor álltam neki felrakni az adventi girlandokat. Azokról meg ugye potyog a "fenyőtüske". :D
Sütöttem zserbót is, ami valakinek túl édes, valakinek meg nem elég édes.. így aztán gondoltam magamban nem túl szépeket, de nem szóltam. :) Majd meglátjuk, elfogy e azért.
Megnéztük a Fradi meccset is a tévében, és el is telt a nap.
Levezetésképpen pedig még megittam egy pohár bort, amit valamelyik nap kapott Balázs a kollégájától. Az ő saját bora, és nagyon finomra sikeredett.
Holnap advent első vasárnapja lesz. Hihetetlenül gyorsan telik az idő.

1 megjegyzés: