2015. nov. 15.

Ott leszünk

Annyi balszerencse és annyi keservesen, az utolsó percekben elbukott meccs után végre sikerült az, ami már nagyon-nagyon régóta nem. Ott lesz a magyar válogatott a franciaországi Európa bajnokságon. :) Nagyon bíztam bennük, és már akkor azt mondtam, amikor kiderült, hogy pótselejtezőt kell játszaniuk, hogy igenis meg fogják csinálni. Rengeteg pesszimista megjegyzést kaptam, hogy majd ezt is elrontják, és különben is semmi keresnivalójuk nincs egy ilyen tornán. Lehet, hogy nincs. De összekapták magukat, és megcsinálták. Két nem is akármilyen pótselejtező van mögöttük.
A mai meccs nagyon jó volt. Élvezetes, lendületes, olyan, amikor minden percben elhittem nekik, hogy meg akarják nyerni. Nekünk, maguknak, mindenkinek.
Köszönjük, fiúk, hogy nem adtátok fel.



5 megjegyzés:

  1. Nem szeretem a fanyalgókat. Miért ne lehetnénk ott mi is??? Ha ilyen összeszedett, lelkes csapattal sikerül kimennünk, ha úgy ott tudnak lenni az eb meccsein is, mint tegnap, fejben és fizikailag is, akkor miért ne szerepelhetnénk mi is jól??? Remélhetőleg ez a két győztes meccs elhiteti a játékosokkal is, hogy bármi megtörténhet, és hiszem, hogy fogunk még jól szurkolni az eb során!

    És a Groupama valami fantasztikus volt így zsúfolásig megtöltve!!! Dius, milyen jó lett volna ott ülni, nem?

    VálaszTörlés
  2. Hú, Bea, de még milyen jó lett volna. :) Még a tévé előtt is tiszta libabőr voltam, és már Priskin góljánál elsírtam magam.. mi lett volna, ha ott vagyunk? :D
    Milán jutott eszembe tegnap este többször is,hogy vajon nézi e ő is, vagy elaludt már addigra? :)
    Én nagyon drukkolok, hogy a lehető legtöbbet ki tudják hozni magukból az EB-n, de nincs bennem semmi elvárás feléjük. Örülök nekik, és ennyi. :)

    VálaszTörlés
  3. Bennem sincs elvárás, csak játszanak úgy,mint tegnap.Annyi pont elég.Én is irigyeltem a lelátón ülőket, de élmény volt ez otthonról is.

    VálaszTörlés
  4. Nem elvárás az bennem sincs, ha így játszanak, akkor az bőven jó. Én a végén bőgtem, amikor már ment az örömködés.
    Milán elaludt, már az első gólt sem látta :) Máté az első félidőt nézhette meg, aztán könyörtelen módon el kellett mennie aludni. De Milánnak nem volt ovi hétfőn, úgyhogy reggel 8-kor már az m4-en nézte az ismétlést :)

    VálaszTörlés
  5. Bea, én is bőgtem a végén is. :D :)
    Remélem látunk még egy pár nagyon jó meccset Franciaországban is. :)
    Milánt el tudom képzelni, ahogy első dolga volt a meccsnézés. :)
    Erika, legyen úgy, hogy úgy játszanak, ahogy tegnapelőtt. :) Öröm volt nézni.

    VálaszTörlés