2015. nov. 18.

Lett egy lakásom

Tegnap még nem volt, ma meg már van. Nem a gazdálkodj okosan-ban vettem, pedig legutóbb ott szereztem be ilyesmit ennyire "egyszerűen". :D
Az a helyzet, hogy anyám pár hete (vagy már lehet, hogy több hónapja is van) előállt azzal, hogy akkor ő mégis úgy döntött, hogy cseréljük el a lakást. Álltam csak döbbenten, és nem is tudtam, mit kéne erre mondanom. Azt hiszem, nem is mondtam túl sokat akkor.
Ahhoz, hogy elcseréljük nem kéne sok minden, minthogy mi kicuccolunk innen, ők meg onnan, mindenki becuccol a másik helyre, és kész. Ennyire azért nem lesz egyszerű, mert az ő lakása harminc éve épült. Ugyan szépítgették, költöttek rá, de messze nem úgy, és annyit, amennyit igényelne már. Így vár ránk egy lakásfelújítás. Amihez ugye pénz kell. Azt meg majd kölcsönbe kérjük. Na, ehhez kellett az, hogy a nevemre kerüljön.
Így jött szóba, hogy akkor nekem ajándékozza. Amit ma megejtettünk, az ügyvéd megírta a papírokat, és gyakorlatilag egy óra alatt lezajlott minden.
Még nem tudom mit érzek. Soha, semmi nem volt az én tulajdonomban. Így most örülök, izgatott vagyok, és félek is egyszerre.
És majd, hogy nehogy unalmas legyek, ezentúl nyomokban előfordulhatnak lakberendezős bejegyzések is.

12 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. :-) Hajrá! Lakberendezni mindig jó, bár biztosan macerás is lesz.
    (És egyébként mi volt az oka a cserének?)

    VálaszTörlés
  3. hip-hip hurrá!!!!! szuper (és de jó és végre) végig azt gondoltam ez a nagy hír, ami miatt titokzatos vagy... és én várom a lakberendezős bejegyzéseket :-* legyen sok örömötök az "új" helyen!

    VálaszTörlés
  4. De szuper lesz! Lesz szep uj konyhad?

    VálaszTörlés
  5. De izgalmas! És ezt csak így! .... és nagyobb lesz, jó helyen van, szereted? Jaj de jóóóó!

    VálaszTörlés
  6. Királyság!!!!
    Mi is lakberendezésre készülünk jövőre :) Remélhetőleg.

    VálaszTörlés
  7. De jóóóó! Mi csak tervezgetjük, remélem, jövőre tény lesz belőle. :)

    VálaszTörlés
  8. Nekem is az jutott eszembe először, hogy ezt csak így? :-)
    Nagyon örülök neki. Legyen minden úgy, ahogy szeretnétek. Milyen jó is lehet ez....én is mennék ha lehetne, mégha szeretek is itt élni...bár a lakás nem annyira vonz, nekem kell egy kis kert, ahova csak úgy papucsban kiszaldhatok, neagyisten pizsamában.:-D :-D

    VálaszTörlés
  9. Hurrá, imádom a lakberendezést! :)

    VálaszTörlés
  10. Ejha, mit tudhatunk róla? Merre van, mekkora és a lényeg: tetszik??? A kutyusok is odaköltöznek? Lesz helyük?

    VálaszTörlés
  11. Végre! És még a költözés is egyszerű lesz, legalábbis ami a "távolságot" illeti. :) Legyen nagyon sok örömötök a változásban.

    VálaszTörlés