Láttam ma egy fotót. Nem mutathatom meg, mert megsérteném vele másoknak a személyiségi jogait, meg egyáltalán, úgyhogy megpróbálom körülírni. Egy lakodalomban készült, épp táncolnak a képen. Szemmel látható a táncoló fiúkon a gondtalanság (lehet, hogy már szomjasak sem voltak), az, hogy nagyon jól érzik magukat, és nagyon jó nekik ott, abban a társaságban.
Kutattam magamban, hogy tudok e ilyen pillanatot fotózni magunkról? És azt kell mondjam, hogy ez a fajta "elengedés" nem jellemző ránk. Még azokban a pillanatokban is, amikor jól érezzük magunkat, és lazulunk, még akkor sem vagyunk ilyen nagyon igaziból gondtalanok. Vagy nagyon öregesek lettünk, és folyton ott vannak velünk azok a kisebb-nagyobb dolgok, amikért aggódunk, vagy meg kell oldanunk, vagy simán csak ilyenek vagyunk. Hajlok ez utóbbira, mert tinikorunkban sem voltunk ez a féktelenül bulizós, diszkóba járós pár. Igaz, igazi barátaink, kézzelfogható valóságban azért többen voltak. Mostanra a barátainkkal a virtuális valóságban találkozunk csak, aminek mindenféle okai vannak. Lehet, hogy ha ez a barát-dolog másképp alakul, akkor mások lennénk mi is, nem tudom. De lehet, hogy azért alakult így, mert eleve ilyenek vagyunk.
Mindenesetre az a kép egy kis vágyakozást keltett bennem. De jó lenne tudni így bulizni. :)
Most, hogy így rávezettél :) , azt hiszem én is talán csak egy-két ilyen bulit tudok magamban felidézni, amikor úgy nagyon elengedtem magam, de az utolsónak is megvan már 10 éve talán :) , öregszünk, na :) ... Most olvastam csak az előző napi bejegyzésedet a betegségekről, remélem már jobban vagytok, ez a szeptember pedig nekem sem szívem csücske...
VálaszTörlésA hétvégén lakodalomban voltunk:) Csinálhattak rólunk is ilyen képeket ( nem piásat) és pont mi is ezt beszéltük Gyuszival, hogy nagyon régen voltunk már így , de ehhez kellett! nagyon kellett! a vőfély is, aki játékokat talált ki és mindenkit bevont, megmozdított. Nem falusi lakodalom volt, hanem egy kétnyelvű (angol/magyar) városi buli, de nagyon jól sikerült. A vőfély nélkül nem ment volna, mert valóban újra kell tanulniuk az embereknek, hogy milyen amikor már em húszévesek és mégis elengedhetik magukat. Imádták a lányaim és Márkó is táncolt, nagyon jól sikerült az egész, a képeinket még nem láttam, de kíváncsi leszek rájuk!
VálaszTörlésNálunk néha a családi vacsorák sikerednek ilyen felhőtlenre. A minap is hatalmasakat vihorásztunk, majd ment tovább az este, Zita bement a szobájába ,majd pánikban hívott - kiderült, hogy ellepték az akváriumot valami vékony, fekete férgek és kimúlt a teknősünk. Természetesen iszonyatosan sajnáltam drága aranyos tekinket - és haragudtam nagyon arra is, hogy egy ilyen felhőtlen, légies és boldog érzést (amit a vidám vacsora okozott) taposott szét ez a történés. Mert tényleg mindennek össze kell játszania ahhoz, hogy létrejöjjenek ilyen felszabadult pillanatok...
VálaszTörlésmi is lakodalmaztunk hétvégén :-)))) és önfeledten táncoltunk (és nem is ittunk szinte semmit), az előzmény meg az, hogy a hátam közepére sem kívántam, mégis (vagy éppen ezért) tök jól alakult.... (pedig a táncórákon kívül nem vagyok az a táncos fajta) szóval tessék kipróbálni :-*
VálaszTörlésHát izé.. voltunk mi lagziban nem is olyan nagyon régen, (bár.. lehet, hogy több éve is már), de nem sikerült ez a fajta felhőtlen bulizás akkor sem. (pont erre gondoltam, amikor azt mondtam, lehet, hogy alkalmatlanok vagyunk rá).
VálaszTörlésSzilvi, a családi vacsoráknál nálunk is van viháncolás, de jó sokszor rondít bele valami. Sajnálom a teknősötöket. :(