2015. aug. 18.

Mea culpa

Azoktól is, akik nemtetszésüknek hangot is adtak, és azoktól is, akik csak gondolták a tegnapi posztom kapcsán, ezúton is elnézést kérek. Nem volt bennem sem gúny, sem bántani akarás, de valószínűleg csak azok tudják ezt, akik ismernek, és hallottak már élőszóban is. A véleményem ugyan ettől nem változik, de sajnálom, ha úgy tűnt, hogy gúnyos vagyok.
Fura dolog ez a blogolás, mert azt gondolja az ember, hogy ennyi idő után már átlátszó, mint az üveg. De arról megfeledkezem én elég sokszor, hogy vannak azért még, akik épp az adott blogposztot olvassák először.
Meg arról is meg szoktam feledkezni, hogy minden olvasó a maga szájíze szerint hangsúlyoz, és vannak olyan mondatok, amik így aztán egészen félreérthetőek.
Így aztán most, hogy a tegnap miatt megkövettem magam, ma már inkább nem is mondok semmit. (a tizennyolc fokra főleg nem) :D

7 megjegyzés:

  1. Azért csak írjál továbbra is, amit csak akarsz, én amondó vagyok. :)

    VálaszTörlés
  2. Akkor én "átláttam" rajtad :) , semmit sem értettem félre és én is utálom ezt a szutyok időt :) ... Egyébként én is arra gondolok néha, kár, hogy nem lehet blogon keresztül hallani a hangsúlyokat :) ...

    VálaszTörlés
  3. Szerintem nem kell magyarázkodnod. Vicces és találó poszt.

    VálaszTörlés
  4. Én meg azért írtam oda, hogy ettől függetlenül szeretlek. <3 :) Csak más volt a véleményem, de hát mi úgy is mindent leírunk. És ma már megint meleg van!! Legalább is erre mifelénk :)

    VálaszTörlés
  5. Egyébként meg nekem a hideg csak jól jött, futásilag mindenesetre. Képtelen voltam 40 fokban erőt venni magamon, most meg olyan jó :)

    VálaszTörlés
  6. Miért kellene magyarázkodni? Pláne elnézést kérni. A te blogod, nem? A te véleményed. :)

    VálaszTörlés
  7. Örülök, hogy azért nem sokakat "bántottam" meg. ;) Kovtama, nálunk nem volt meleg ma sem. Esett is, a szél is fújt.. de mindegy már. :)

    VálaszTörlés