2015. aug. 26.

Mai

Úgy látszik, ez a hét a folytonos mászkálás hete. De ma is pipa került a képzeletbeli listán egy csomó dolog mellé. :) És még jutott egy kevés pihenés is délután. Úgyhogy nincs panaszra semmi okom.
Az mondjuk csak most jutott eszembe, és jó nagy sóhajjal nyugtáztam magamban, hogy egyik gyerekünknek sincs még se tornacipője, se tornagatyája. Ezeknek a beszerzése meg nem olyan egyszerű, hogy beszaladok a kínaiba, és veszek nekik. Tornagatyát már tavaly sem kaptam ott rájuk, a tornacipő még csak-csak esélyes. Patriknak mondjuk ebből sem a hagyományos kell, hanem teremcipő. Na mindegy, biztos megoldjuk ezt is.. ha másképp nem, akkor majd szombat délután.
Apropó Patrik... nap mint nap meglep a változásaival, és csak kapkodom a fejem, hogy ez tényleg az a gyerek, aki kicsinek olyan hihetetlenül szégyellős volt, hogy az óvodában egy fél évig meg sem szólalt? Ma épp bulizni van.. egy barátja sikeres matek pótvizsgáját ünnepelik. Elkéredzkedett azért, mert tudta, hogy úgy illik, de eléggé ki lehetett hallani a hangjából, hogy nem díjazná, ha nemet mondanék. Először azt mondta, kettő körül jön. De megegyeztünk, hogy addig azért mégsem kéne.. mert akárhogy is, szerda este van, és én hajnalban dolgozni megyek. Ugyan szerinte nyugodtan aludhatok, mert megbízhatok benne, és ebben igaza is van, de nyugodtan aludni biztos nem fogok. :)
Azért magamban mégis azt mondom, bár ne nőtt volna meg ennyire. :)

3 megjegyzés:

  1. Óóóó emlékszem, ilyen idős koromban én sem értettem, hogy miért kell anyunak ébren lenni, ha én buliban vagyok... Nekem még nincs bulis korú gyerekem, de már kezdem kapizsgálni a miérteket :)

    VálaszTörlés
  2. és majd akkor mit csinálsz, amikor a távolság miatt a gyerek eleve csak másnap/vagy harmadnap valamikor érkezik a buliból......

    VálaszTörlés
  3. Eszter, nem tudom. :) De azt hiszem, jobb is, hogy nem tudom még. :D
    Bea, ugye... minden más megvilágításba kerül, és értelmet nyer a "majd megtudod, ha neked lesz gyereked" mondat is. :)

    VálaszTörlés