2015. júl. 5.

Tessék nekem elmesélni

Most, hogy minden porcikám arra készül, hogy majd több, mint két hétig nyaralni fog, ami ugye egyet jelent jelen pillanatban a kikapcsolódással, és a lazítással is (meg a megújulással), arra is készülök, hogy lesz egy csomó időm olvasgatni majd.
A blogok evidensek, minden nap bekukkantok oda, ahol látom, hogy volt valami történés (akkor is így van ez, ha úgy tűnik, hogy nem), de ezen túl gondoltam, kicsit szélesíthetnék a mostanság kissé beszűkült gondolkodásomon és életteremen, esetleg vihetnék egy kis színt az életembe némi újdonság keretében. Ehhez kéne nekem a Ti segítségetek.
Meséljétek el nekem, hogy:
- milyen oldalakat olvastok rendszeresen (lehet ez blogoldal is, amit nem sikerült még felfedeznem)
-milyen alkalmazásokat használtok a telefonotokon nagyon rendszeresen (mondjuk napi szinten)
-milyen játékokkal játszotok a telefonotokon?

És ha valamit elfelejtettem megkérdezni, de úgy gondoljátok, hogy épp jó lenne nekem, hát azt is mindenképp meséljétek el.


10 megjegyzés:

  1. A blogokat azokat olvasom, akik nálam ki vannak téve. Telefonon nem játszom egyáltalán, az nem köt le. Egyetlen angry birds van rajta a gyerekek miatt. Oldalakat sem nagyon olvasok, másokat, néha egy-egy hírportálra kattintok, ha van időm, vagy látok valahol egy cikket. Én három könyvet hoztam az egy hétre. Nem is értem, hogy gondoltam ezt... :-)

    VálaszTörlés
  2. Inkább tedd le a telefont és "bámulj" ki csak úgy a fejedből, vagy könyvet vigyél magaddal, bár én nem játszok se a telon se a gépen. Vagy írjál, valami jó hosszú történetet... Az tök Jó lenne! :)

    VálaszTörlés
  3. Inkább tedd le a telefont és "bámulj" ki csak úgy a fejedből, vagy könyvet vigyél magaddal, bár én nem játszok se a telon se a gépen. Vagy írjál, valami jó hosszú történetet... Az tök Jó lenne! :)

    VálaszTörlés
  4. telefonon képtelen vagyok netezni, csakis a candy crush soda sagat játszom néha a facebookon, olvasnék a helyedben éspersze vinném alaptopot egy pár filmmel, ha este már végképp nem tudnék mit kezdeni magammal, bár nyilván Barbiet lennék kénytelen nézni minden este :) Kedvencük a Barbie tökéletes karácsonya:) Nyáron kellemesen hűsít!

    VálaszTörlés
  5. Én is minden bloghoz betérek, aki a bloggerben be van állítva nekem, ez nálam is evidens, ahogy nálad, játszani nem szoktam sem telón, sem sehol, viszont - valószínűleg egykori foglalkozási ártalomként :) - a hirkereso.hu-t általában megnézem, a fontosabb vagy érdekesebb híreket elolvasom. Amit soha nem hagyok ki, hogy egy halom könyvet viszek magammal nyaralni, sokat akar a szarka effektus :) ... A háttered szuper egyébként, nagyon tetszik, de akkor most engem már nem olvasol többé, mert nem látom magam nálad :) ? (csak vicc volt :) ) De jó, hogy mindjárt nyaraltok, jujj de jó lesz Nektek :) !

    VálaszTörlés
  6. klassz a nyári dizájn :-)
    csak az olvasás részhez tudok hozzászólni: wmn.hu, meg gondolom könyveket úgyis viszel...

    VálaszTörlés
  7. Én is könyvpárti vagyok. A telefonomon nekem csak a runkepper fut :) Itthon a wmn-re én is rámegyek néha.
    Nyaraláskor én mindig veszek egy nők lapját. Az nekem hozzátartozik a nyaraláshoz.

    VálaszTörlés
  8. Könyv,könyv, könyv, Dius és sok csoki!:-)

    VálaszTörlés
  9. Telefonon többféle mahjongot szoktam játszani, meg tripeaks solitaire-t, és néha kvízjátékokat, pl. Logo quiz-t (a kvízjátékokkal az a baj, hogy amikor már megfejtette az ember, akkor nincs vele mit tenni tovább). Blogokat meg sokfélét olvasok azokon kívül is, amiket a saját blogomon kitettem - újakat általában úgy találok, hogy valakinek a blogján a kedvencei közt meglátom és felkelti az érdeklődésemet.

    VálaszTörlés
  10. Köszi az ötletelést. Könyvet vinni alap-dolog nálam is. :) Itt a változatosságon lenne a hangsúly, de majd valamit kitalálok azért.
    Ági, a kvízjátékokkal nekem is ez a bajom. Én candy franzy-t játszom, de épp két hónapja próbálok túljutni egy pályán, úgyhogy kezd elveszni a türelmem.
    Anikó, a Te ötleted igazán inspiráló. :)
    Vivien, nincs szó ilyenről, csak még nem volt rá időm, hogy mindenkit visszategyek, csak azokat sikerült egy mozdulattal "belőni", ahova fel vagyok iratkozva. :)

    VálaszTörlés