Van valami, amin épp kattog az agyam, de mivel még bőven a kattogás állapotában jár, így nem kerül ki onnan. Meg lehet, hogy amúgy sem, mert nem is olyan könnyed blogolós téma (igaz, ez régen sosem okozott gondot), meg nem is biztos, hogy eljutok odáig, hogy mondjuk lenne belőle valami olyan, aminek a végére lehetne írni egy befejező mondatot. Anélkül meg mit sem ér az egész, nem? Mert kell a végére mindig az a befejezés, amiben vagy az a tanulság van, amit levonhatunk a dologból, vagy valami ilyesmi. De ha jól emlékszem, akkor annak idején magyar órán ezt a tanulság-dolgot tanították.
És ha már írás. A napokban gondolkodtam azon is, hogy micsoda érdekes fordulatot vett az életem ez ügyben is. Mert ide is nagyon keveset írok már, úgy meg nem is nagyon, mint valaha, de ezeken a röpke blogposztokon kívül mást meg nem is. Pedig azért néha születnek a fejemben kis történetek, amiket lehet, hogy néha papírra kéne vetni. Ki tudja, majd lehet, hogy jól jönne akkor, amikor már még ennél is ráncosabb és öregebb leszek, és csak a nyugdíjas koromat várnám.. Szóval, lehet, hogy addigra majd még valami mellékkeresetként szükségem lenne az írókára. De ha nem trenírozom, akkor talán el is tűnik belőlem. Ráadásul azt hiszem, jól jönne ez akkor is, amikor már vagyok annyira zsibbadt agyú, hogy semmi nem is tud kikapcsolni. Akkor lehetne egy ilyen magam kreálta világba elmerülni. Mert az írásnak a mesélés része a legjobb. Az mindegy, hogy igazából mese, vagy csak egy történet, vagy akár egy szerelmes novella, elmesélni valamit nagyon jó érzés. Szavakkal elmesélni pedig, úgy, hogy majd az a valaki, aki olvassa, el fog képzelni hozzá egy-egy arcot, hangot, vagy bármi mást, az pedig egyenesen varázslat.
Hmmm.. hmmm.. leírva ezeket még inkább itt van bennem a vágyakozás, hogy de jó lenne írni valami jót. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése