Itt van a bácsi is

Azt hiszem, a dolgok nem történnek véletlenül az életünkben. Sőt, egészen biztos vagyok abban, hogy semmi sem történik véletlenül, csak nem mindig tudjuk, hogy az épp aktuális történés miért is következett be. Előbb-utóbb általában fény derül az okokra, aztán vagy emlékszünk még rá, hogy volt már, amikor megkaptuk az erre való figyelmeztetést, vagy nem. Olyan is van szerintem, hogy ha nagyon nem esik le az ejtőernyős fatantusz, akkor bizony újra és újra elénk kerülnek azok a dolgok, amikkel feladatunk van.
Nos.. valami ilyesmi lehet a helyzet a bácsival is. A bácsival, aki már tavaly is itt járt, és akkor is nagyon megérintette a lelkemet.
Ma újra itt ült a padon. Pont ugyanúgy, mint tavaly. Mintha csak megállt volna az idő, úgy éreztem egy pillanatra. Ugyanaz az öltöny, ugyanaz a nyakkendő, és ugyanaz a bácsi. És én ugyanúgy nem mertem odamenni hozzá, és megkérdezni, hogy mi az ő története.
Most azt gondolom, jobb ez így. Magamban a bácsinak már van története, és azt érzem, azért ül ilyen magányosan, egyedül, és abszolút kirívóan a strandon, mert így szeretné. A kíváncsi énem azonban nagyon szeretné tudni, hogy mit mesélne, úgyhogy még az is előfordulhat a következő két hét valamelyik napján, hogy mégis odaülök mellé.
Már csak azért is, mert előfordulhat, hogy azért "találkozunk" ennyiszer, mert van valami dolgunk egymással. Lehet ez véletlen?