2015. júl. 17.

Elmesélte

Ma délután, amikor a rekkenő hőségben már harmadszor voltunk a strandon, úgy érkeztünk oda, hogy ott ült a bácsi a szokott padján. Eljöttünk mellette, ahogy szoktunk, de csak nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy most már aztán tényleg itt az ideje odaülnöm mellé, és megkérdeznem, hogy ki is Ő. Nem sikerült abban a szempillantásban összeszednem a bátorságomat, először még elindultam be a vízbe. De aztán csak nem hagyott az egész, és alig pár méter után visszafordultam, hogy akkor most egy életem, egy halálom, odaülök mellé a padra.
Így tettem. Még csak egy törölközőt sem tekertem magam köré, ahogy voltam, bikiniben mentem, nehogy meggondoljam magam. Az utolsó lépésnél majdnem elveszítettem a bátorságomat, végiggondolva, hogy mi lesz, ha esetleg rossz néven veszi, hogy megszólítom, vagy elküld a francba. De aztán ezt is legyőztem, és megkérdeztem, leülhetek e mellé. Megengedte. Innen pedig már egyenes út vezetett ahhoz, hogy elmondjam neki, hogy már tavaly is kiszúrtam magamnak, hogy mindig itt ül ezen a padon, mindig ugyanúgy a vizet nézi, és engem nagyon érdekel, hogy miért.
Nos, nem tudom ki milyen történetet gondolt már magában a bácsinak, az igazság minden bizonnyal minden fikciónál sokkal kevésbé romantikus, vagy akár megható, mint gondoltuk volna. Mert a bácsi tényleg csak nézelődni jár ki a strandra. Elmesélte, hogy 1956-ban, a forradalom után került Budapestről a balatonboglári állomásra. Elvégezte az állomásvezetői tanfolyamot, és tulajdonképpen addig, amíg nyugdíjba nem ment, addig itt szolgált. Többször nézett körül kis félmosollyal az arcán, hogy "most nagyon sokan vannak". Azt is elmesélte, hogy van két gyereke, a lánya Budapesten él, a fia pedig Szombathelyen. Van felesége is, akivel naponta járnak a boltba, meg ide a strandra. A felesége szokott fürödni is a Balatonban, ő nagyon ritkán. Ő csak nézelődik, nézi az embereket, akik megfordulnak itt, a hajókat, ahogy vonulnak a kikötőbe. Ez neki a kikapcsolódás. Nem kérdezett ő semmit tőlem, hogy ki vagyok, és mit akarok tőle, de minden kérdésemre nagyon készségesen válaszolt. Azt is megtudtam, hogy azért van öltönyben és nyakkendőben, mert annyira hozzánőtt a hivatása miatt ez a fajta öltözék, hogy enélkül már nem érzi jól magát. :) Kedves volt, és azt mondta, örül, hogy megszólítottam.
Én is örülök. Már sok mindent tudok róla, bár.. én balga a nevét nem kérdeztem meg. :) Nem mintha lenne jelentősége, hogy milyen bácsinak szólíthatom, úgyis A bácsi marad már nekem mindig. :)  Nem okozott egy fikarcnyi csalódást sem, hogy nincs olyan "sztori" a padon ülés mögött, amit elképzeltem neki, sokkal inkább nagyon jó érzés, hogy már nem kell képzelegnem vele kapcsolatban.

3 megjegyzés:

  1. De jó, hogy odamentél :)
    Szerintem ez így is egy szép történet. Egy nyugodt, békés öregkor a ledolgozott hosszú évek után. Ki ne vágyna ilyenre.? Remélem hamarosan unokákkal is gyarapodnak majd, akikkel együtt tud majd ücsörögni, és mesélni nekik a régmúltról.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszik! A kevesebb néha tényleg több:)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon ügyes vagy, hogy odamentél a Bácsihoz :)! Egyébként megfordult a fejemben nekem is korábban, hogy esetleg valami sokkal hétköznapibb történet van a dolog mögött, de jó, hogy megtudtuk :) ... Az meg olyan aranyos, hogy megszokta a munkás évek alatt, hogy szépen felöltözik :) ... És milyen kedves volt, hogy mindenre válaszolt...

    VálaszTörlés