Érdekes azt megélni, ahogy a kollégáim viszonyulnak ahhoz, hogy megyünk nyaralni. Vannak az irigyek, akik mind megjegyezték, hogy "Tudtok élni, három gyerekkel két hétre elmenni a Balatonra!" Süt belőlük a leplezetlen irigység, majd' belesárgulnak abba, hogy el sem tudják képzelni, hogyan lehetséges ez. Ők azok, akiknek az is szúrja a szemét, hogy a mindennapokban sem szoktunk panaszkodni, és szidni a rendszert, hanem éljük a magunk kis életét, és tesszük a dolgunkat. Ők azok is, akiken egyébként jól mulatok, mert annyira szánalmas az ilyen hozzáállás, hogy nem lehet rajta nem nevetni.
Vannak, akik udvariasan érdeklődnek a részletek felől, de nem igazán várnak választ, így nekik aztán igazán szűkszavúan is válaszolok. Pont annyit, amennyire kíváncsiak.
De szerencsére sokkal többen vannak azok, akik velem/velünk örülnek, és együtt számolunk vissza. Ők azok, akikkel a mindennapokban is öröm együtt dolgozni, mert mindig van a másikhoz egy-két kedves szavuk, érdeklődnek a dolgaink iránt, és tudom, hogy tényleg őszintén kívánnak jó pihenést.
És - mert nagyon szerencsés vagyok- vannak azért olyanok is páran, akik ki is mondják, hogy hiányozni fogok amíg nem leszek itt, mert nélkülem nem lesz ugyanolyan.
Még holnap ezeknek minden verziójához szerencsém lesz, és aztán kicsit több, mint két hétig nem találkozom majd velük. :)
Jó pihenést! Őszintén. :)
VálaszTörlés