2015. jún. 7.

Levél az iskolából

A sztori még csütörtök esti (vagy lehet, hogy péntek volt aznap?). Az egészen biztos, hogy mindketten délutánosok voltunk, mert együtt jöttünk haza este, amikor itt várt egy levél minket a fűszertartón. (De, péntek volt, már beugrott) A levél feladója a két kisebb gyerekünk iskolája, a címzett pedig Balázs. Én vettem észre először, és -szégyellem ugyan- azonnal Erikre néztem, hogy "ugye nem bukásértesítőt küldenek?' Ő visszanézett, ugyan kicsit hülyén, de mondta, hogy neeeem, dehogyis. Közölte ő is, Roland is, hogy biztos a kajabefizetésről a papír. De azt eddig nem az iskola küldte. Na, mire idáig jutottunk a gondolkodásban, Balázs már bontotta is a levelet.
"Tisztelt, Szülő!
Gyermekük, ....Roland Milán 1-3 évfolyamon matematika tantárgyban tanúsított teljesítménye, valamint a pedagógus véleménye alapján a 2015-16-os tanévtől felajánljuk a matematika tantárgy nívó csoportban történő tanulását.
A nívó csoport és normál csoport közötti átjárást biztosítjuk a gyermekek további tanulmányi eredményétől, munkatempójától függően.
A nívó csoport tanítója matematika tantárgyból: ... .... Edina. "

Ott van még aláhúznivalóként, hogy a lehetőséggel élek e, vagy nem.

Roland arca ragyogott a büszkeségtől, és akarja. Így aztán nagy valószínűséggel azt fogjuk aláhúzni, hogy igen, élünk a lehetőséggel. :)
És persze, nagyon büszkék vagyunk rá. :) :)

Azt csak apróbetűvel és zárójelben jegyzem meg, hogy az az általános vélekedés róla, hogy agyban Patrikon is túltesz, csak kevésbé veszi komolyan az egészet. De azt hiszem, jól van ez így. Az agya megmarad neki, de gyereknek lenni csak most lehet. :) Ezt a nívócsoport dolgot meg meglátjuk, hogy működik nála. De azt remélem, megmarad ilyen ragyogó arcú, büszke gyereknek. :) (ha nem így lesz, habozás nélkül fogom kezdeményezni, hogy visszakerüljön a normál csoportba)

Azt meg már még apróbb betűvel csak.. hogy azért ez a levél nyelvhelyességi szempontból több sebből is vérzik, nem?

2 megjegyzés:

  1. Hát van itt néhány seb, igen.... De a lényeg a lényeg, gratulaaa! :)

    VálaszTörlés
  2. Biztos a matekosok fogalmazták a levelet :)
    Amúgy meg szuper! Gratula! Szerintem menni fog neki, a gyerekek olyan jól veszik az akadályokat.

    VálaszTörlés